Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - Beszámoló Hahn István és Ruzsás Lajos kandidátusi disszertációjának vitájáról 722

KRÓNIKA 725 Hahn István disszertációjának vitája, ha nem is eredményezett minden vitatott kérdésben végleges megállapodást a szerző és az opponensek között (nyitvamaradt pl. a Szádeczky-Kardoss Samu által felvetett kérdés a városi lakosság munkaiszonyára vonatkozólag, s az orientális elemeknek a nyugati városokban játszott szerepe sem oldódott meg véglegesen stb.), mégis az által, hogy felvetette e kérdéseket s egyes kérdéseket meggyőzően világított meg és kiélezte a problémákat, kétségtelenül előrevitte a magyar ókor-kutatást e fontos probléma vonatkozásában. * Ruzsás Lajos kandidátusi disszertációjában (A baranyai parasztság élete és küzdelme a nagybirtokkal 1711—-1790) azt tűzte célul maga elé, hogy bemutassa, milyen hatalmas munkát végzett a parasztság a XVUI. században az egykor török uralom alatt levő Baranyában, miközben a terméktöbbletéből mind nagyobb részt magának igénylő földesúri hatalommal kellett egyre inkább éleződő küzdelmet vívnia Ruzsás Lajos e kérdéseket négy egyházi nagybirtok, a pécsi püspök, a káptalan, a papnövelde és a székesegyház uradalmainak esetében azok levéltára alapján, a többi uradalomra vonatkozólag a megyei levéltár közigazgatási anyaga alapján vizsgálta meg. Ezek az uradalmak Baranya megye különböző gazdasági tájegységein feküdtek, s a disszertáció — a jobbágyságnak a táj adottságaival összefüggő gazdálkodása és az egész megyét átfogó parasztmozgalmak esetében — vizsgálatát e négy uradalom határán túl is kiterjesztette. A disszertáció részletesen tárgyalja a Baranya megyei nagybirtokok kialakulásának, megszilárdulásának történetét. A pécsi püspök és káptalan 1703-ban szinte utolsóként kapta birtokadományát, így jogait csak nagyarányú birtok- és határperek árán tudta érvényesíteni. A Batthyány-, az Esterházy-családok és a Savoyai Jenő herceggel folytatott perek során megsemmisült a baranyai köznemesség. A Neoacquistica Commissio már a török kiűzése után megkezdte a megyei köznemesség jobbágysorba süllyesztését ; ezt a munkát a XVHI. században Baranyában a nagybirtokosok fejezték be. Az uralkodói adományok, vételek, birtokperek, vesztegetések és véres erőszak útján létrejött baranyai egyházi nagybirtokok belső szervezete eltért azokétól a nagybirtokokétól, melyek az ország török által nem érintett részein feküdtek. A baranyai uradalmak kevés gazdasági tisztjükkel, sok fegyveresükkel jórészt a királyi Magyarország előző, XVII. századi nagybirtokainak a képét mutatták, illetőleg azokra emlékeztettek. A baranyai nagybirtokok a XVHI. század elején nagyarányú telepítési tevékenységet fejtettek ki, aminek következtében a parasztság egyes rétegei között jelentős jogi különbségek keletkeztek. A megyében a török uralmat átélt magyarok szokás szerint szolgáló, szabad költözéssel nem rendelkező jobbágyok voltak. A horvátok és szerbek viszont rendszerint szóbeli megállapodással szerződött, szabadon költöző alattvalók voltak, míg a német jobbágyok jogait írott szerződésekben rögzítették le. A kezdetben mérsékelt terményszolgáltatásokat a földesurak a birtokok benépesülésének arányában kezdték emelni. Eleinte csak a termék-, majd a pénzjáradékokat is növelték, s ezzel párhuzamosan a szerb és horvát jobbágyokra is az örökös jobbágyság terheit ruházták, ha még meg is hagyták szabad költözésüket. A XVIII. század 40-es éveitől kezdve megkezdődött a földesúri allodiumok kiépítése is. A disszertáció következő fejezetei az uradalmak jobbágyainak földhasználatát, gazdálkodását ismertetik. Szerző bemutatja, hogyan alkalmazkodtak a jobbágyok a táji sajátosságokhoz, hogyan növelték a termelőterületet. A megye ekkor három tájegységre tagolódott. Délnyugati részét, a Dráva mentén és az attól a Mecsekig terjedő síkságot, melynek lakossága igen ritka, állatállománya pedig alig volt, a Dráva s a mocsarak, tavak, vadvizek uralták. Ε területen a XVIII. században tovább folytatódott a ridegállattartás. A gabonavetéseket az áradások vitték el, az elpusztult vetést általában másodveteményekkel pótolták. A jobbágyság megélhetésében e területen nagy szerepet játjátszott a gyűjtögetés és a zsákmányoló gazdálkodás. Ezért nagy terhet jelentett számukra a földesúri jogok érvényesítése, de különösen a robotterhek emelése. A másik tájegység a megye északi része, a Hegyhát volt. Itt is elsősorban az állattartás volt a jobbágyság fő foglalkozása. A hegyoldalakon megkezdődött az irtások útján a falvak határának szélesítése, de a jobbágyság— a mostoha természeti viszonyok következtében — kukoricát és kisebb értékű gabonaneműeket (köles, hajdina) termeszthetett. Robottal e területet a XVIII. század első felében nem terhelték, így a jobbágyság csak a pénzterhek emelését érezte sérelmesnek. Baranya megye keleti területeit — a harmadik