Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Eichstädt; Ulrich: Von Dollfuss zu Hitler (Ism. Kerekes Lajos) 659

660 TÖRTÉNETI IlíODALOM Anschlußra vonatkozó történeti és jogtörténeti monográfiák valamint emlékiratok teljes bibliográfiáját is. Szerző érdemei közül kiemelendő a két világháború közötti, de főként a Hitler hatalomra jutása utáni konszak nemzetközi viszonyainak kitűnő összefoglalása. Az 1933— 1938-ig terjedő fél évtized nemcsak Ausztr ia, de egész Európa sorsára kiható erőátcsopor tosulások időszaka volt. Szövetségi rendszerek bomlottak fel, helyükre újak. az előbbiekkel merőben ellentétes összetételű és célzatú blokkok alakultak. Eichstädt Ausztria külpolitikai helyzetének elemzése kapcsán nagy segítséget nyújt ezen össz-európai átalakulás megértéséhez. Az Anschluß végrehajtása szempontjából a kulcskérdés Olaszország magatartása volt. Ausztria és Olaszország között 1934 márciusáról (Magyarország részvételével) szövetségi szerződés állott fenn, amelyben Olaszország, Németország Anschlußtörekvéseivel szemben, garantálta Ausztria függetlenségét^ Olaszország mint az ún. stresai front (Anglia, Franciaország és Olaszország szövetsége) tagja szoros jóviszonyt tartott fenn a nyugati hatalmakkal, így Ausztria függetlenségén a szövetségi rendszerek egész sora őrködött. Ilyen körülmények között 1934. július 25-én Olaszországnak egyetlen demonstratív jellegű fellépése elegendő volt ahhoz, hogy Németországot a Becsben kirobbantott náci lázadás katonai támogatásától elrettentse. Merőben új helyzet alakult ki Olaszország abesszíniai hadjárata után. A Népszövetség által kimondott szankciók miatt a stresai front felbomlott és Olaszország 1936 elején Németországhoz közeledett. A Berlin—Róma tengely kialakulásában fontos szerepet játszott a spanyol polgárháború 1936 júliusában történt kirobbanása, amelyben Német- és Olaszország már teljes egyetértésben járt el. Mindez természetesen nem maradhatott hatás nélkül Ausztria helyzetére. Minél szorosabbá váltak a német—olasz kapcsolatok, Ausztria nemzetközi pozíciója annál jobban gyengült. Schuschnigg reményei, hogy Olaszország előbb-utóbb visszanyeri mozgási szabadságát, hiúnak bizonyultak. A világ újrafelosztásának közös reménye érdekében Mussolini feláldozta Ausztriát. A kritikus órákban a Schuschniggkormány szövetségeseitől elhagyottan várta sorsának beteljesülését. 1938. március 11-én éjjel Mussolini a hesseni herceg útján azt üzente Hitlernek, hogy Németországnak az abesszin konfliktus idején tanúsított lojális magatartása fejében Olaszország Hitlerre bízza az osztrák kérdés rendezését. Olaszország magatartásának kitűnő ábrázolása mellett igen tanulságosak és sok eddig ismeretlen részletet tisztáznak a könyv Anglia osztrák politikáját érintő részletei is. A felsorakoztatott példák választ adnak arra a kérdésre, hogy a nyugati hatalmak, amelyek a versaillesi békeszerződésben külön pontban garantálták Ausztria függetlenségét és mondták ki az Anschluß tilalmát, miért egyeztek bele később Ausztria német lerohanásába. Kiderül Eichstädt munkájából is, hogy a nyugati hatalmak a Szovjetunió elleni német támadás reményében áldozták fel Ausztriát. Csak néhányat Eichstädt idevonatkozó néldái közül: 1937 májusában Chamberlain világosan tudtára adta Guido Schmidt osztrák külügyi államtitkárnak, hogy Anglia Németországgal a legjobb viszonyra törekszik, ezért semmiféle garancianyilatkozatra nem hajlandó az osztrák függetlenség érdekében. Anglia csak az esetben határozná el magát katonai beavatkozásra — mondotta —, ha Németország Belgium vagy Franciaország ellen indítana támadást, de Ausztria vagy Csehszlovákia elleni német támadás esetén megelégednék a diplomáciai tiltakozással. Henderson berlini angol követ 1937 tavaszán Papén bécsi német követnek kijelentette, hogy az angol kormány teljesen osztja Hitlernek azt a nézetét, hogy a bolsevizmus elleni harc érdekeinek minden mást alá kell rendelni. Éppen ezért Anglia semmiben sem kívánja gátolni Németország nemzeti törekvéseit. Ami pedig Ausztria jövőjét illeti, azt az angol kormány a németek családi ügyének tekinti, bár felhívta Papén figyelmét, hogy időre van szükség, míg Franciaországot az osztrák függetlenség kérdésében vallott merev álláspontjától eltéríthetik. Lord Halifax 1937 végén történt berlini látogatása alkalmával nyíltan kifejezte az angol kormány érdektelenségét Hitler közép-európai aspirációival szemben. Ilyen előzmények után érthető, hogy 1938. március 10-én az osztrák kormány segélyt kérő felhívása Londonban hideg közönybe ütközött. Ezen kívül megismerhetjük náci Németország — később Európa-szerte alkalmazott— kíméletlen és eszközökben nem válogatós módszereit is. Fizetett kémekkel, provokátorokkal, felbérelt merénylőkkel, szerződésszegéssel és brutális megfélemlítéssel igyekeztek a nácik Ausztria belső ellenállóerőit megtörve az annexiót előkészíteni. Eichstädt meggyőző tényekkel bizonyítja be, hogy Ausztriában a náci mozgalom sohasem tudott volna számottevő politikai tényezővé erősödni, ha nem áll mögötte a 70 milliós Németország, amcíyik a hazaárulás minden megnyilvánulását az „össznémet" érdekek jelszavaival bátorította és közvetlenül is támogatta. Későbbi nagy befolyásukat kizárólag a nemzetközi feltételek számukra kedvező változásának és a külpolitikailag elszigetelődött Schuschnigg-kormány tehetetlenségének köszönhették.