Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Sieber; Eduard: Kolonialgeschichte der Neuzeit (Ism. Agárdi Ferenc) 650

651 TÖRTÉNETI IlíODALOM Itt feltétlenül szóvá kell tenni a gazdasági háttér megfelelő elemzésének a hiányát. Szerző nem mutatja meg, hogy milyen lökést adott a világgazdaság fejlődésének, pontosabban a tőkés gazdálkodás kialakulásának az Európába özönlő arany és más érték ott, ahol az magfelelő társadalmi viszonyokra talált. (Es miért maradt pl. meddő a feudalizmusban megrekedt Ibériai félszigeten.) Azzal is adós marad a könyv, hogy részletesebben rámutasson a gyarmattá süllyesztett országok gazdaságának felbomlasztására. Ezt éppen csak hogy említi. Azt a nagy emberveszteséget pedig, amelyet a meghódított népek elszenvedtek, nemkülönben politikai önállóságuk elvesztését és ennek a fejlődést akadályozó hatását egyáltalán nem regisztrálja. Igaz, hogy elítélőleg beszél arról az ideológiáról, mely kezdettől fogva a fehér ember abszolút fölényét hirdette. De nem vesz tudomást az egyház szerepéről, a térítők véres fanatizmusáról, sőt ellenkezőleg, maga is megismétli a fehér ember civilizációt terjesztő „terhéről" szóló frázisokat. így a szerző álláspontja veszedelmesen emlékeztet a híres mondásra, amely ama misszionáriusok tevékenységéről szól, akik istent mondanak és textilárut értenek alatta. Holott a mű más lapjain maga is kikel a durva „materializmust" terjesztő gyarmatos módszerek ellen. Ezek a kisebb-nagyobb hiányosságok, ha le is vonnaka könyv értékéből, alapvetően nem változtatnak a munka hasznos voltán. A spanyol—portugál, 1492-től 1598-ig terjedő korszakot részletesen tárgyalva kiemeli a spanyol gyarmatoknak a hódítás „vad" időszakára következő konszolidációját. A „Királyi Spanyol Legfelső Indiatanács" igazgatását nagyszabású és tervszerű intézkedések jellemezték, melyek bizonyos tekintetben védték az indiánokat és a tudomány fejlesztését sem hanyagolták el. A portugál gyarmatvilág sohasem érte el ezt a fejlődést, amit elsősorban a központosítás nagyobb hiánya magyarázott meg. Ε két feudális világhatalom újonnan szerzett birtokaiba az atlanti part más, fejlettebb országai kezdettől fogva betörtek. A francia, angol és holland vetélytársak támadását a szabadságharcát győztesen megvívó Németalföld vezette. 1602-ben alakult meg ott a Keletindia Társaság, mely II. Fülöp halála évében, 1598-ban az Indonéziába behatolt flotta eredményeit törekedett továbbfejleszteni és szinte teljesen kiűzte onnan a portugáloltat. A spanyolokat pedig az Antillák egyes szigeteiről kergették el az angolok és franciák. Kanadában franciák alapítottak gyarmatokat, az angolok Észak-Amerika attól délre fekvő vidékein és Indiában vetették meg a lábukat. Az orosz cár felderítői két évszázad alatt egész Szibériát meghódították és a birodalomhoz csatolták. A spanyol—portugál gyarmaturalmi elsőbbséget 1598 és 1688 között a hollandusoké, majd 1688 és 1783 között a franciáké váltotta fel. Mindeme korszakokat gyakran évtizedekig tartó háborúk jellemezték, melyeket a tengerentúlon gyarmatosító hatalmak egymás ellen folytattak, mégpedig vagy az európai háborúk következményeképp, vagy pedig úgy, hogy a gyarmaton kitört háborúk terjedtek ét Európára. Végül 1783 ós 1870 között a brit gyarmat-birodalom jelképezte elsősorban a gyarmati hódítások eredményeit. Siober könyve részletesen ismerteti e korszakok gyarmattörténetét. Különösen érdekes az, hogy miképpen kaparintották magukhoz az angolok a hatalmas kiterjedésű India feletti uralmat. Ők is, miként már a spanyolok Amerikában, a helyi uralkodók egymáselleni viszálykodásait használták ki. Az 1600-ban Londonban megalakult Angol Keletindia Társaság katonasága nagyrészt indusokból rekrutálódott, és ezzel igázták le a brit gyarmatosítók az ősi kultúrájú szubkontinenst, mégpedig lépésről-lépésre. Tervszerű terjeszjedésüket Cromwell híres hajózási törvényei is elősegítették. Indiának angol textilpiaccá és ópiumtermesztőterülettó való átváltoztatása, nemkülönben a hollandok indonéziai fűszergazdálkodása, az Antillák és Afrika cukornádültetvényeinek kialakítása jelzi a gyarmatok gazdasági szerepének megváltozását. Kezdetben a gyarmatosítás csak az új földrészek partszegélyeire terjedt ki. Itt folyt a cserekereskedelem, itt szerezték be a rabszolgákat, innen indultak el a felfedezők a hátország felderítésére. A partokon fegyverrel vagy szerződésileg biztosított, jó kikötőjű kis földdarabokon rendezték be a hódítók kereskedelmi telepeiket, a faktóriákat. A világgazdaság fokozatos kialakulása hozta magával az alávetett területek termékeinek értéknövekedését. így keletkeztek az ültetvények, egyre több fehér ember indult tengerentúlra, hogy a szinte ingyenes munkaerővel minél gyorsabban, minél több értéket termeljen. Ez lendítette fel a rabszolgakereskedelmet, ezért kellett jobbágysorba süllyeszteni az őslakókat. A nagy kereskedelmi társulatok mintegy önálló államként jártak elöl a véres hódítások és zsarolások visszataszító módszereiben. Könyvünk aránylag keveset szól erről, holott pl. lord Clive és Warren Hastings perei épp elég érdekes részlettel szolgálhatnának. ' A gyarmatokon tehát a XVII. század óta egyre nagyobb mértékben indult meg a földszerzés, területi terjeszkedés az ország belseje felé. Most már a „pontszerű" gyarmatosí-