Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Böhmer; J. F.: Regesta imperii; II. Sächsisches Haus 919–1024 (Ism. Kubinyi András) 648

649 TÖRTÉNETI IlíODALOM szeresre emelkedett az első kiadás óta, de a terjedelem negyvenszeresre nőtt. Ez azonban nemcsak a bővebb regesztákból, hanem abból is következik, hogy az új Böhmer kiadásokban a császári okleveleken kívül egyéb regesztákat is találunk. A császár életére, vagy a birodalom fontos eseményeire vonatkozó egyéb forrásadatok (elbeszélő forrásokból is !) is be vannak osztva a kötet anyagába. Ezeknek száma jóval meghaladja az oklevélregeszták számát. Az egyes császári oklevelek régészt áit arab számmal sorszámozzák, míg az egyéb kivonatok az időrendben előtte található oklevél-regeszta sorszámát kapják, ezt betűvel törve. Az időrendbe szedett regcszták között feltüntetik a ma már nem ismert, de valamiképpen rekonstruálható oklevelek kivonatait is. A szöveg végén három függeléket találunk : az első a később keletkezett hamisítványok kivonatait tartalmazza, a második a szövegben közölt deperditumoknak az oklevélnyerők betűrendjében összeállított jegyzéke, végül a kiigazítások és pótlások következnek. Az új kiadás szakított a régi Böhmer-kötetek rubrikás beosztásával, amely ugyan elcsúfította a nyomdatükrot, mégis áttekinthetőbb volt. Ennek ellenére helyesnek kell tekintenünk az új módszert, hiszen a kivonatok annyira mcgbővültek, hogy a rubrikák közé csak nehezen lettek volna beszoríthatok. Az új kiadásban a regeszta élén a bal sarokban a keltet, míg ugyanannak a sornak a jobb sarkában a sorszámot találjuk. Ezután a császári okleveleknél a német nyelvű regeszta következik, amelyet folytatólag zárójelben az oklevél latin szövegének legfontosabb része követ. Majd a kancellár nevét s néhány oklevéltani megjegyzést (pl. az oklevél írójára, vagy az arenga, esetleg a promulgatio első szavai) közöl a regeszta. Ezek után kurzív szedéssel az oklevél eredetijének, esetleg másolatainak őrzési helyére vonatkozó adatokat, továbbá a kiadások (regeszták is) felsorolását találjuk. A regeszta végén a szerzőnő petit szedéssel a regeszták történeti és diplomatikai , magyarázatát közli a teljes szakirodalom felhasználásával. A nem császári oklevelek és egyéb források regesztái hasonló jellegűek, azzal a különbséggel, hogy a latin forrásidézet a kurzív szedésű részbe kerül. Magyar vonatkozású adatokat 19 regesztában találunk (962/f, 977, 979/1—II.a, 1027/a, 1164/a, 1217/c, 1219/b, 1235/c, 1246/a, 1246/d, 1341/a, 1349/c, 1362/d, 1370/d, 1396/e, 14027h. 1407, 1407/c, 1422/b), Ezek a kivonatok tulajdonképpen a Jahrbuchban is megtalálható, Magyarországot érintő adatokat tartalmazzák bővebb vagy rövidebb formában. Uhlirz az Imperium és Magyarország e korbeli kapcsolatait a német történetírásban kialakult III. Ottó-kép szemszögéből vizsgálja. III. Ottó uralkodása nagyjából egybeesik a lengyel és magyar állam kialakulásának idejével, és a két államnak kétség kívül vannak kapcsolatai a Birodalom ,,renovatio"-ján munkálkodó császárral. A császár' ismeretes lengyelországi látogatása (vö. 1349/d-e sz.) vagy I. István király bajor házassága és megkoronázása (vö. 1217/c, Í396/e, 1407/c, 1422/b sz. regesztákat és az itt idézett irodalmat), noha túlzott a császár koronaküldésben játszott szerepének a beállítása, mégis igazolja azt, hogy III. Ottó birodalmának voltak politikai céljai keleti szomszédaival. Uhlirz könyvének ismertetése során nem térhetünk ki az összes ezzel összefüggő problémákra. Az Ulilirz-féle teóriák többé-kevésbé megegyeznek a mai nyugat-német történetírás álláspontjával, amelyet végső sorban Schramm 1929-ben megjelent művére vezethetünk vissza (vö. Századok, 1957. 444. 1.). Uhlirz munkáját együtt kellene méltatnunk a mai nyugat-német történetírás e tárgyú munkáival. Még egy kérdésre kell kitérnünk. Mint láttuk, ez a kötet, akár a Jahrbücher, régi, múltszázadi kiadvány folytatása. Ezek a sorozatok annak idején koruk tudományos színvonalán álltak, azóta azonban a történettudomány hatalmasat fejlődött, így ezt a kiadványtípust elavultnak kell tekintenünk. Okleveles anyagának legnagyobí) része azóta megjelent a Monumenta Germaniae Historica megfelelő kötetében, és nem okleveles anyaga is kiadott forrásokon alapszik. Ha egy-két helyen az eredeti alapján korrigálni is lehetett a kiadások kisebb hibáit, ez még nem indokolja az új, éspedig nem is in extenso, hanem regesztakiadást. Az eredeti, múltszázad eleji „Böhmer" számlájára kell írnunk a kiadvány császárcentrikus szemléletét is. Hiszen a gyűjteménybe önálló regesztaként csak a császár okleveleit vették fel, így csak kevés, főleg a császárral összefüggő adatot tartalmazó oklevél kerülhetett be az egyéb regeszták közé is. így tehát az egyes kötetek szerzőitől függ, hogy mennyire tudta magát túltenni a múlt század kötöttségein. A szerző valóban mindent megtett ennek érdekében. A császári oklevelek regesztái mellé igyekezett minél több olyan adat regesztáit elhelyezni, amelyek a legtávolabbról is érintik a Birodalom történetét. így bekerülhettek a császárral és birodalmával közvetlenül össze nem függő olyan események, amelyek a szomszédos államokban történtek, azonban kihatásaik már a német történetre is hatást gyakoroltak. Bár a régi kiadások eseménytörténeti szemlélete még mindig felismerhető, mégis a gazdaság- és társadalomtörténeti jelentőségű adatokra is több gondot fordít, mint elődei. Ilyen esetekben többnyire a kivonaton kívül közli az eredeti szöveget is. Haszonnal forgat-