Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - A huszadik századi brit politika újabb történeti irodalma (E. J. Hobsbawm) 642
647 TÖRTÉNETI IlíODALOM az elveket, amelyekkel a kihalófőiben levő liberálisok először 1929-ben hozakodtak elő s amelyek tulajdonképpen a munkáspárt gazdaságpolitikájának alapjaivá váltak.12 Számos dologról szeretnénk még tudni. Röviden tehát : még megírásra vár a liberális párt 1880 és 1939 között végbement hanyatlásáról és bukásáról szóló munka, amely majd megadja a kulcsot a brit politika megértéséhez. Hasonlóan megírásra vár a munkáspárt kialakulása, bár Cole, McKenzie, Beatrice Webb, Postgate Lansbury-ja és Williams Bevinje ad ehhez bizonyos anyagokat. Előre megalkotott politikai felfogásunkon múlik, hogyan értékeljük a munkáspárt rendkívül érdekes aktáit, de az a tény teljesen bizonyos s ezt igazolja a legújabb irodalom is, hogy bár a brit uralkodó osztályok tartottak a munkásosztálytól, komolyan azonban nem tartottak a munkáspárttól. Leginkább még amiatt nyugtalankodtak, mi történik akkor, ha a munkáspárti vezetőség „felelőtlenségbe" sodródik vagy kisiklik kezéből a tagjai fölötti ellenőrzés. Ennek valószínűsége azonban csekély volt. A pártnak a semmiből kormányra való emelkedése 24 esztendő alatt részben más pártok jóindulatának tudható be — a liberálisok rendkívül kedvező választási alkut kötöttek velük 1906-ban,13 Baldwin pedig előre megfontoltan bátorította őket 1922-ben ós azután.14 Ez a nemtörődömség időnként túlzásba ment. Lloyd George talán kissé nagyon is önhitten bízott saját képességeiben, abban, hogy leszereli majd a munkáspártot. Azonban a munkáspárti szavazatok növekedése az 1910-l3eli 400 000-ről az 1918-as közel 2 400 000-re (bár részben a liberálisok megosztottságának volt a következménye) valóságos nyugtalanságot keltett. A nagyiparosok és konzervatív politikusok politikája a két háború közötti időszakban rendkívül elkeserítette a munkásosztályt, amelyet ugyan nem vettek számításba s lebecsültek, de ez az elkeseredettség mindennél jobban megmutatkozott az 1945-ös elsöprő munkápsárti győzelemben. A liberálisok ós konzervatívok legnagyobb tévedése nem az a balhicdelmük volt, hogy a munkásmozgalom egészében rendkívül szerény engedményekkel is megelégednék, hanem, hogy ά liberálisokban és konzervatívokban megbízna. 1916 után csak saját kipróbált vezetőikben tudtak bízni, mint azt saját kárukon tapasztalhatták Macdonald, Snowden és Thomas 1931-ben. De feltéve, ha vezetőik igazolták a munkáspárthoz való tartozásukat, azt nem tudakolták meg tőlük, hogy vajon politikájuk lényegében ,,szocialistább"-e mint Macdonaldé vagy Lloyd Georgeé. A munkáspárti vezetőknek jóval kevesebb nehézségük volt balszárnyuk, mint a konzervatívoknak jobbszárnyuk fékentartásában. Azokat a szocialistákat viszont, akik kiléptek a pártból vagy akiket kiűztek onnan, hagyták lemaradni. A Független Munkáspárt (ILP) röviddel azután, hogy elszakadt a munkáspárttól, összeomlott és a kommunisták sem kaptak soha nagyobb politikai támogatást. (Ez nem zárja ki a munkáspárton kívüli baloldal által vezetett és meghirdetett agitációt s egyéni széleskörű politikai támogatást.) Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy az újabban kiadott anyag lényeges hozzájárulás a brit politika történetének megértéséhez. Brit olvasók számára különösen hasznos, hiszen számos korábbi feltevésük megerősítését találhatják benne. A külföldi olvasókat talán lebilincseli majd az a gyakran ragyogó fény, amely a brit politika „műhelytitkait" jellemzi. Ε politikát, úgy folytatták, mintha a parlamenti demokráciát fel sem fedezték volna. Az újságírók szavával a „megszervezett" brit kapitalizmus és brit birodalom visszavonult szép rendben a második világháborúig. Csupán egy ízben, 1910—14-ben mutatkozott meg, hogy a lényegében mérsékelt politika hajótörést szenvedett otthon. De azoknak az éveknek az emléke, midőn a konzervatívok készek voltak a főrendeket, koronát és hadsereget egy annak rendje és módja szerint megválasztott kormány politikája ellen felhasználni, nagyjából feledésbe merült, bár a szocialista propaganda halványan életben tartotta. Azt a „megrázkódtatást, amely alapjában kellett, hogy megrendítse [Nagybritannia] parlamentáris felépítését" (Blake, 11 Laughter in the Next Room. 1948. 212—29. 1. 1! R. F. Sarrod: Life of J. M. Keynes. 1951 ; értékes erre vonatkozóan Tom Jones: Diary with Letters. 1954-ben megjelent máve, bár túlságosan szűkszavú a ,,C!live-csoport"-ra vonatkozá adatok kivételével. Jones maga fábiánus volt, aki Lloyd George-on keresztül kapaszkodott a magasba. 13 F. Bmley: Negotiations between the Liberal Party and the Labour Representation Committee before the General Election of 1906 (Az 1906-os általános választás előtti tárgyalások a liberális párt és a Munkás Képviseleti Bizottság között). Bulletin of Institute of Historical Research, XXIX. Nov. 1956, 261., F. Bealey: The electoral arrangement between the Labour Representation Committee and the Liberal Party (A Munkás Képviseleti Bizottság és a liberális párt kőzött történt választási megállapodás). Journal of Modern History, XXVIII. 1956. dec. 4. 353 1. 14 Baldwin magatartására különösen az első munkáspárti kormány irányában ld. G.M.\Young: i. m. 77—8.1., Tom Jones: i. m. [II. stb. Vonakodására, hogy 192U után vezessen be szakszervezet-ellenes törvényhozást, amelyre az ókonzervatívok akarták rávenni. Ld. G. M. Young: i. m. 120—5.1.
