Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Polišenský; Josef: Anglie i Bílá Hora – Nizozemská politika a Bílá Hora (Ism. Wittman Tibor) 601
602 TÖRTÉNETI IlíODALOM JOSEF POLISENSKÍ: NIZOZEMSKÁ POLITIKA A BÍLÁ HORA [(Praha, Nákl. Csl. Akad. Víd. 1958. 357J.) A HOLLAND POLITIKA ÉS A FEHÉRHEGYI CSATA Újabb monográfiájában Polisensky arra igyekszik választ adni, bogy a fiatal holland állam akart-e és tudott-e az löl8-ban felkelt csehek segítségére sietni. Ε tanulmány hollandiai és angliai levéltári anyag felhasználásával immár tovább megy a harmincéves háború általános megítélése, törvényszerűségeinek megrajzolása tekintetében is, és az elején széles áttekintést ad a háború jellegét, a korszak lényegét tárgyaló irodalomról. Polisensky is hajlik azon álláspont felé, mely a háború gyökereit bizonyos összeurópai változásokban látja. Szerinte is a gazdaság és társadalom belső ellentmondásaiból nőtt ki az a politikai krízis, melynek logikus következménye volt a harmincéves háború. Két fontos tételt hangsúlyoz ki a tárgyalandó kérdéssel kapcsolatban. 1. A Habsburgellenes csehországi felkelés és annak a fenyegető veszélye, hogy a fegyverszünet lejártával újra megkezdődnek a holland—spanyol ellenségeskedések, potenciális szövetségessé tett két, gazdasági ós társadalmi struktúrájára nézve gyökeresen eltérő országot : a feudális Csehországot és a tőkés Hollandiát. 2. Ebben a közeledésben, a két tényező közti kapcsolatok megerősítésében a városi középosztálynak kellett a vezető szerepet játszania mindkét oldalon. A cseh középosztálybeli-városi írók már a németalföldi forradalom kezdetekor élénk figyelmet tanúsítottak az ott folyó hősies Habsburg-ellenes küzdelem iránt. Ez érthető, ha figyelembe vesszük hogy I. Ferdinánd 1547-ben ugyanúgy fojtotta el a cseh városok ellenállását, mint 1539—40-ben V. Károly Gandét. A kapcsolatok, érdekközösség további menetében kedvezőtlen hatást gyakorolt a gyakorlati összeműködésre a két ország közti nagy fejlődésbeli különbség, valamint az a körülmény, hogy a cseh felkelés kitörésekor a holland állam belharcai, az arminiánusok és gomarianusok ellentétei akadályozták az egyértelműen Habsburg-ellenes holland külpolitika érvényesülését. Miután Oldenbarnevelt félreállításával Oraniai Móric pártja került az állam élére, Mansfeld parancsnoksága alatt csakhamar elindult Csehországba az első fegyveres segítség, mely bevette Plzeűt. Frenck kapitány már mint a cseh állam megbízottja tárgyalt 1618 végén Hágában a felkelőknek nyújtandó támogatásról. A Frigyes nevében folytatott tárgyalások eredményeképpen a holland rendek 1619 tavaszán havi 50 000 guident ígértek a cseheknek. A hollandok Frigyes megválasztásához nagy reményeket fűztek, és nem méltatták figyelemre a cseh „republikánusok", főleg Milner követeléseit, melyek egy svájci mintájú cseh köztársaság létrehozására irányultak. 1619 végén, 1620 elején az erőviszonyok érezhetően eltolódtak a Habsburgok javára. Ebben a helyzetben Frigyes és a cseh rendek a holland támogatás fokozását sürgették. Az újabb tárgyalások azonban csak az eddigi subsidium folyósítását és újabb kötelék, a Stirum-ezrcd és más századok Csehországban való bevetését eredményezték. Ámde a holland segélycsapatok, Frenck zsoldosai nagyobb kárt okoztak, mint hasznot a felkelés ügyének azzal, hogy garázdálkodásaikkal kihívták maguk ellen a föld népének ellenállását. Példájukat követték Stirum katonái is, és szabályos belháború lángolt fel az országban a parasztfelkelések nyomán. A mintegy 5—6000 főnyi katonai segítség értéke kétes volt, sem ez, sem a mintegy 550 000 guldennyi pénzsegély nem menthette meg Csehországot, bár ez volt a legnagyobb nyugati támogatás. Az utolsó hónapokban a hollandok megtagadták a Frigyestől kért kölesönt. Az „ötödik demokrácia" (Csehország) hollandiai barátai hiába sürgették a hatékony segítséget a csehek részére, azok ügye elbukott, a holland zsoldban szolgáló katonák már csak az utóküzdelmekben (Tábor, Tíebon) vehettek részt. A cseh felkelés nem tudott fennmaradni a holland—spanyol 12 éves béke lejártáig, Hollandia felkészüléséig a háború folytatására. A monográfia kifejezetten diplomáciatörténeti síkon mozog. Bizonyos csehországi összefüggések homályban maradnak, aminek főként az az oka, hogy a történetírás még ma is főként csak Gindelyre támaszkodhat a cseh felkelés belső fejlődésének értelmezésénél, hiányzik egy igényes marxista feldolgozás, mely a rendek és a nép közös Habsburgellenes érdekeltségén belül az osztályellentétek szerepét felvázolná. Szerintünk vita fér. pl. ahhoz a megállapításhoz, hogy a Fehérhegy-előtti Csehország ideológiájában a republikánus nyomok arról tanúskodnak, hogy a társadalmi fejlődés ekkor még jelentékenyebb potenciállal rendelkezett volna, és legfeljebb ahhoz nem volt ez elég, hogy 1618— 20-ban győzelemhez segítse a felkelést. Ε kérdésekre a további gazdaságtörténeti kutatásoknak kell választ adniok. WITTMAN TIBOR
