Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Jancsó Elemér: Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai (Ism. Benda Kálmán) 600

600 TÖRTÉNETI IlíODALOM JANCSÖ ELEMÉR : AZ ERDÉLYI MAGYAR NYELVMÍVELŐ TÁRSASÁG IRATAI (Bukarest, Akadémiai Könyvkiadó, 1955. 447 1.) Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság, az első magyar tudóstársaság, jó pár évtizeddel megelőzve a Magyar Tudományos Akadémiát, 1793-ban jött létre. Bár 1806-ban már megszűnt, rövid élete mégsem jelentőség nélküli az erdélyi magyar kulturális fejlődésben. A Társaság az akkori tudományos élet szinte minden területére kiterjesztette munkásságát — tagjai az erdélyi szellemi élet legjobbjai voltak —, s így működésének, a benne tevékenykedők elgondolásainak ismerete nélkül nem érthetjük meg és nem értékelhetjük helyesen a XVIII. század végi és a XIX. század eleji erdélyi magyar művelődési és politikai törekvéseket. Ugyanakkor működésük számos ponton kiegészíti a magyarországi felvilágosodás! törekvésekről való tudásunkat. A könyv két részre oszlik : Jancsó bevezető tanulmányára ós a közölt iratokra. A tanulmány 89 lapon az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság történetét ismerteti — de ennél jóval többet nyújt. A Társaság megalakulásának ós működésének adatait nem elszigetelten, önmagukban vizsgálja, hanem beleágyazva a kor valóságába, s a tanulmányból megismerhetjük a felvilágosodáskori Erdély társadalmi és politikai törekvéseit. Megmutatja az 1790-es évek nyelvi harcainak, a magyar nyelv fejlesztéséért vívott küzdelemnek a feudális elmaradottság felszámolására irányuló általános politikai ós társadalmi törekvésekkel való kapcsolatait, s olyan, látszólag egymástól távol álló törekvések összefüggéseire figyelmeztet, mint a felvilágosodásból fakadó nyelvmüvelés és az ipar vagy a kereskedelem fejlesztése. Jancsó végső értékelésben a Társaság jelentőségét éppen abban látja, hogy összefogta a szétszórt erdélyi értelmiséget, felébresztette benne a nemzeti művelődés iránti igényt és beléoltotta — a művelődésen keresztül — a felvilágosodás polgári jellegű törekvéseit. A Társaság működését különben Jancsó három szakaszra oszt ja. Az első a megalakulástól, 1793-tól 1796-ig, a magyar jakobinus mozgalom elfojtásáig terjed. Nagy tervek, kezdeti lendület jellemzi ezt a korszakot, a Társaság tevékenysége a kulturális élet szinte minden ágára kiterjed, s céljait a felvilágosodás radikalizmusa hatja át. A második szakaszra, mely 1801-ig tart, a magyar jakobinusok kivégzése nyomja rá bélyegét. A Társaság tagjai megrettenve elfordulnak a radikális törekvésektől, elítélik a forradalmi változásokat és legföljebb a mérsékelt reformizmus programjának adnak hangot. A bécsi kormányhatalomnak azonban meg ez is sok. 1801-től kezdve a szellemi életet a cenzúrarendeletek teljesen gúzsbakötik, a Társaság szigorú felügyelet alá kerül, s liosszü haldoklás után 1806-ban megszűnik. A Habsburg-birodalom területén a nyelvi és művelődési törekvések sem ölthettek szervezeti formát, nehogy egy későbbi időpontban előkészítőivé váljanak a nemzeti ellenállási mozgalomnak. Jancsó Elemér tanulmánya anyagban gazdag, színes összefoglalása annak, amit az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság működéséről és hatásáról a szerző sok éves munkával felszínre hozott. Hisszük azonban, hogy kutatásait folytatni fogja : tőle várjuk a felvilágosodáskori Erdély művelődési, politikai és társadalmi törekvéseinek teljes monografikus feldolgozását. Egy végső nagy képben bizonyára helyükre igazodnak egyes, ma még mozaikszerűnek tűnő adatok, s megnyugtató értékelést kap néhány olyan mozzanat, melyet mai formájában, úgy hisszük, a szerző egy kissé túlbecsült (így az erdélyi reformerek politikai radikalizmusáról írottak, valamint egy-két tárgyilag sem helytálló megállapítás : Sándor Lipót nádor 1795 utáni tevékenysége, az állítólag külföldre menekült jakobinus vádlottak stb.). Ebben az átfogó feldolgozásban azután nyilván választ kapunk majd a most nem részletezett kérdésekre melyek közül egyik legérdekesebb a reformizmusnak a szabadkőművességgel való összefüggése. A könyv második, nagyobbik felét betöltő okmánytár a Társulat megalapításával és működésével kapcsolatos néhány fontos irat mellett elsősorban az ülések jegyzőkönyveit hozza. Belőlük nemcsak a Társaság céljait, működését ismerjük meg, hanem a főbb személyek felfogását, munkáját is. A szövegek közreadása forráskritikailag kifogástalan, — csak azt a következetlenséget hibáztatjuk, hogy a rövidítésekot a szerkesztő hol feloldja, hol nem. Az iratok után függelékben az iratok történetére és lelőhelyére vonatkozó tudnivalókat találjuk, majd a kötetben előkerülő személyek életrajzi adatait, munkásságuk, politikai beállítottságuk rövid jellemzését és a velük foglalkozó főbb munkákat sorolja fel. Kár, hogy egy sor személyről, éppen azokról, akikről amúgyis keveset vagy semmit sem tudunk, nem szól, sőt nevüket is hiába keressük a névsorban (Ajtai