Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Molnár Miklós: Az iparfejlesztés kérdése Erdélyben 1848 előtt (Ism. Varga István) 598

TÖRTÉNETI IRODALOM 599 rámutattak arra, hogy csupán az ipar fejlesztése esetén lehetséges a mezőgazdasági termelés fellendítése (fejlettebb termelőeszközök előállítása, a felvevő piac kiszélesedése stb.), és csak e két fontos gazdasági ág együttes fejlesztése esetén érhető ,el Erdély gazdasági felemelkedése. A mezőgazdasági válságot azonban ők is csupán értékesítési válságnak fogták fel, nem pedig a mezőgazdasági termelés feudális rendszere válságának. Ε törekvésekkel egyidejűleg az erdélyi nyersanyagokból is előállított osztrák iparcikkek kezdik kiszorítani az erdélyi piacról a hazai készítményeket és a dunagőzhajózás megindulásával, majd a porosz DonauhandelsgoselLschaft megalakulásával veszélybe került a dunai fejedelemségek hagyományos piaca is. Ez utóbbi piacok biztosítása, illetve visszaszerzése céljából felvetődött az Olt hajózhatóvá tételének eszméje s 1837-ben megalakult az Olt-hajózási Társaság. Csak később döbbentek rá arra, hogy ennek a technikai és gazdasági szempontból egyaránt nehezen megvalósítható tervnek a kivitele vajmi keveset segítene az elvesztett piacok visszaszerzésében, hiszen a primitív technikával készült, gyenge minőségű erdélyi iparcikkek amúgy sem vehetik fel a versenyt a fejlett technikával, jobb minőségben előállított és olcsóbb nyugati árucikkekkel. Így került előtérbe az ipar technikai fejlesztésének kérdése ; az ehhez szükséges befektetések azonban elképzelhetetlenek voltak a tőkeszegény Erdélyben. A tőkehiányon a közgazdasági gondolkodók az egyesületi eszme (részvénytársaságok alapítása) népszerűsítésével igyekeztek segíteni, sürgetik a váltó-törvény bevezetését, valamint bank- és hitelintézetek felállítását javasolják. Az erdélyi ipar lendületesebb fejlődésének útjában nagy akadályt jelentett a céhrendszer. A gazdasági liberalizmust, iparszabadságot hirdető nézeteknek nagy ellenzéke támadt az igen erős szász céhszervezetekben. Az amúgy is inkább csak reformokra törekvő elgondolásokkal szemben a céhrendszer védelmezői a céhes termelés kinövéseit csupán véletlen jelenségeknek minősítették s a szabadversenyen alapuló kapitalizmus embertelen, erkölcstelen vonásait hangsúlyozták. — A céhmonopóliumok teljes megszüntetését csak igen kevesen követelték. Mindez a nemzeti ellentétekkel is megosztott erdélyi polgárság, valamint a haladó középnemességgel való szövetség gyengeségére mutat, bármennyire is hangoztatták a fennálló viszonyokkal való elégedetlenségüket. Ez a gyengeség egyébként a védegyleti mozgalom erdélyi eredménytelenségében is kifejezésre jutott. Az aláírási íveknél két héttel korábban érkező leirat, amely megtiltotta a hivatalnokoknak az ívek aláírását, elég volt ahhoz, hogy az önálió ipar, a gazdasági haladás hívei tartózkodjanak a mozgalom pártolásától. Nagyobb népszerűségnek örvendett az ipari kiállítások és az ipari oktatás bevezetésének eszméje, amelyekkel a hazai készítmények széleskörű megismertetését és a korszerűbb termelési eljárások elsajátítását kívánták elősegíteni. Az 1843-ban Brassóban és Nagyszebenben megrendezett első iparműkiállítások ut án rendszeressé váltak Erdélyben az ipari kiállítások. Az ipari oktatás kérdésével foglalkozó cikkek hangsúlyozzák az iparosok elméleti képzésének szükségességét, kifejtik, hogy a nyugati országokban is a természettudományok eredményeinek elsajátítása és alkalmazása tette lehetővé a termelési eljárások korszerűsítését és a termelés fellendülését. Mindezek az eszmék a feudalizmus korlátaiba ütköztek. Megvalósulásuk és beteljesedésük a levert, de a feudális termelési viszonyokat felszámoló forradalom után ment végbe, s akkor sem minden gátló körülmény nélkül : a félgyarmati függés és a konzerválódó feudális maradványok tovább hátráltatták az erdélyi ipar nagyarányú kibontn kozását. Sajnálatos körülmény, hogy a Molnár Miklós könyvében idézett gondolatok kifejtői legnagyobbrészt az ismeretlenség homályában maradnak, mivel cikkeik névtelenül jelentek meg. A további kutatások során a lehetőségek határain belül kívánatos lenne e cikkek szerzői kilétének felderítése. "Tudjuk, hogy ez nagy nehézségekkel járhat, de ha eredményre vezetnének az ilyen irányú kutatások, egyebek mellett szélesebben rajzolhatnék meg az erdélyi ipar fejlesztéséről alkotott nézetek társadalmi alapját, amelynek bemutatására a szerző is tesz kísérletet. Ebből a szempontból hasznos lenne még a nyugati elméletekből átvett gondolatok, valamint az erdélyi gazdasági viszonyokból kisarjadt nézetek határozottabb elhatárolása is. Molnár Miklós tanulmánya értékes megállapításokkal gazdagítja gazdaságtörténetírásunkat. Érdeklődéssel várjuk az erdélyi gazdasági gondolkodás szellemi hagyatékát feldolgozó újabb tanulmányait. VARGA ISTVÁN