Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - Dunának Oltnak egy a hangja. A magyar és a román nép közös harcairól (Ism. Csatári Dániel) 596

596 TÖRTÉNETI IlíODALOM sorban Knauz könyvét használta, Szentpétery javításait és a „TuruT'-ban megjelent kronológiai cikkek anyagát nem, vagy csak részben vette figyelembe. A könyv utolsó lapjain az ismert lengyel országgyűlések és tartománygyűlések dátumai szerepelnek, nem hiányzanak innen a Népi Lengyelország országgyűlési ülésszakai sem. A jegyzékek hosszú sorát azoknak a kiadványoknak a felsorolása zárja le, amelyek a lengyel világi és egyházi méltóságokra vonatkozó különféle (életrajzi, hivataloskodási idő stb.) adatokat közlik. Ismertetésünket annak az óhajnak a kifejezésével zárjuk, hogy kívánatos volna nálunk is ilyen ós hasonló munkák elkészítése. Kronológia meüett egy forrástanra, mértéktanra, historiográfiára stb., tehát a segédtudományi kézikönyvek hosszú sorára volna szükség. Ezek elkészítése új magyar történettudományunk továbbfejlesztésének, fiatal történészeink kiképzésének szinte előfeltétele. PERÉNYI JÓZSEF DUNÁNAK, OLTNAK EGY A HANGJA. A MAGYAR ÉS A ROMÁN NÉP KÖZÖS HARCAIRÓL (Bukarest, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó. 1957. 457 1.) A kezünkben levő munka a címében kifejezésre jutó mondanivalónak: a magyar és a román nép közös harcainak tanúságtételére gazdag anyagot szólaltat meg. Céhbeli írók alkotásai és a népköltészet termékei, irodalomtörténeti értékű levelezések darabjai, ' történelmi dokumentumok : felhívások, röpiratok, teljes munkák és részletek, egykorúak és feldolgozások sorakoznak a kötet lapjain. S ha e rövid felsorolásból az derül ki, hogy e kiadvány műfajilag nem tekinthető egységesnek, tartalmilag annál inkább az. Ebből a szempontból a magyar—román szellemi hídverés erős pillére, tanúbizonyság mellette és hitvallás. Hitvallás a két szomszédos nép együvétartozása mellett, sokoldalú tanú- * bizonysága annak, hogy a két nép egységét, kapcsolataiknak a kölcsönös megbecsülés i és barátság szellemében történő rendezését hirdető elvek nem politikai szólamok, hanem a történelmi valóságban gyökerező felismerések. Ennek a programnak reális jellegét nemcsak az említett elvek meggyőző ereje, hanem szószólóinak — a jelen esetben a kötet szerzőinek — impozáns névsora is bizonyítja. Ha a magyar—román közeledésnek ugyanis — többek között — olyan szószólói voltak s vannak, mint Kós Károly, Jókai Mór, ι Kossuth Lajos, Illyés Gyula, Gyulai Pál, Zilahy Károly, Greguss Ágost, Mocsáry Lajos, Ady Endre, József Attila, Gaál Gábor, román részről pedig Nicolae Bälcescu, Vasile ^ Alecsandri, Eftimie Murgu, Cezar Boliac, Eugen Jebeleanu, Nicolae Filimon, Joan Slavici, Emil Isac, Mihail Sadoveanu, Petru Groza, — akkor ez nem lehet ellentétes , a két nép nézeteivel és nemzeti érdekeivel. Az elmondottakból kiderül, hogy a kötet ι szerzői nem vallanak azonos világnézetet, mégis egységesen, tudatosan vagy ösztönösen, a kötetben jelenlevő írásaikkal Greguss Ágost felfogását osztották: „Értsük meg egymást, azaz ismerjük meg egymást! Míg az önismeret saját hibáinkat meggyűlölni tanít, társaink ismerete viszont megtanít társainkat szeretni . . . Az örök békét a népek csak akkor létesíthetik, ha tökéletesen megismerkednek egymással: kövessünk el mindent β földi üdvösség megközelítésére." Ebben a szellemben vezetik végig az olvasót a kötet szerzői a magyar—román közeledés történelmi és műveikben kifejezésre jutó folyamatán. Olyan kiélezett történelmi pillanatokat, csatákat, felkeléseket és csendes, emberi hétköznapokat elevenítenek fel, amelyekben azonos érzelmek hevítettek magyart és románt. Ε folyamat könynyebb áttekintése érdekében a kötet szerkesztője az egyes darabokat a történelem kiemelkedő dátumainak figyelembevételével, külön címszavak alatt, ciklusokba, részekbe csoportosította. Az első ciklus, amely egy XVII. századból való kuruc ének sorát nyerte címéül „Uraktól jobbágyon vagyon nyomorúság" — az 1437—1848 közötti magyar—román közeledés legfontosabb darabjait tömöríti. A sort Kós Károly 1932-ben született „Budai Nagy Antal Históriája" című írása nyitja meg. Kós ezzel a munkájával nemcsak azzal egyengette a két nép közeledésének úját, mert az 1437-es erdélyi parasztfelkelés neves és névtelen magyar ós román hőseinek állít méltó emléket, hanem azzal is, hogy olyan pillanatban írta meg Budai Nagy Antal históriáját, amikor a népi közeledés misszióját valló erdélyi magyar irodalom erőfeszítéseit a budapesti kormánypárti kritikusok nem éppen együttérzéssel fogadták. (Gondoljunk csak a Tabéry Gézát, Makkai Sándort, később Borde Máriát és másokat célba ve vő támadásokra.)