Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Ganz Wolfgang; Edler Herr zu Putlitz: Németországból Németországba. (Ism. Rozsnyói Ágnes) 593

594 TÖRTÉNETI IlíODALOM állapítása szerint amennyiben Hitler politikája a német imperializmus katonai és politikai elképzeléseit testesítette meg, úgy ezt teljes mértékben elfogadták, Hitler durva módszereivel azonban nem mindig azonosították magukat. Az első nagyobb diplomáciai akció, melyben a szerző — ha nem is mint előtérben álló szereplő — részt vett, az 1933. évi genfi leszerelési konferencia volt. A szerző fellebbent néhány kulisszatitkot a Nadolny vezette delegáció munkájáról, melynek egyetlen célja a konferencia megtorpedózása volt. Pályafutásának következő állomása London. Itteni tartózkodásával kapcsolatban az első érdekes és bizonyos vonatkozásban új részlet az 1934-es német—angol flottaegyezmény megkötésének néhány mozzanata. Á náci Németország e külpolitikai sikere világosan mutatta, hogy az angol kormánykörök nem hogy akadályozták volna, hanem bizonyos mértékig elősegítették a német imperializmus megerősödését, s a szerződés megkötése egyben Ribbentrop személyi sikerét is jelentette. Ezt a diplomáciai tettét jutalmazta Hitler később a londoni nagykövetséggel. A Ribbentrop vezette követség munkájáról szóló leírások — közöttük a hírhedt „Ileil Hitler!' köszöntés az angol király fogadásán — eléggé felszínesek és inkább a külsőségeket ragadják meg, mintsem hogy betekintést nyújtanának a német külpolitika akkori tevékenységébe. Némi politikai érdekességet csupán az ad a leírásnak, hogy mód nyílik a követség néhány olyan vezető tisztviselőjének a megismerésére, akik később Ribbentroppal együtt a német külügyminisztérium vezető pozícióit foglalták el, és a második világháború alatt a fasiszta külpolitika vezető exponenseivé váltak. A munkából megismerjük Woermannt, aki később államtitkári minőségben a politikai osztály vezetője lett, Hewelt (és nem Haewelt), Hitler személyes összekötőjét a Külügyminisztériummal, Erich Kordt, Ribbentrop titkárságának vezetőjét, Brücklmeyert stb. 1938 májusában Putlitzot Hágába helyezték át, követségi tanácsosi minőségben. Hollandiai tartózkodása idején különösebb diplomáciai eseményben Hollandiával kapcsolatban nem vett részt. Leírása mégis alkalmas arra, hogy az ötödik hadoszlop behatolásáról, a holland kormányköröknek a német fasisztákkal megbékélésre törekvő politikájáról képet kapjunk. A Gestaporól szerzett tapasztalatai, a háború kitörése, mely bizonyossá tette előtte, hogy Hitler katasztrófába sodorja Németországot, Putlitzot arra ösztönözte, hogy nyíltan szembe forduljon a német fasizmussal. Angol barátai segítségével Angliába menekül. Első angliai éveit az útkeresés jellemezte, kereste a módot az aktív antifasiszta harcba való bekapcsolódásba. Ezzel kapcsolatban érdekes részleteket mond el az angol titkosszolgálat hollandiai tevékenységéről. Néhány új adatot hoz felszínre az angol titkosszolgálat ismert kalandjáról, midőn 1939. november 5-én a németek Hollandiában elfogták és iíémetországba hurcolták egy belső német puccs kirobbantására irányuló szervezkedés több angol irányítóját. Ez a holland területről való elhurcolás szoros részét képezte a Gestapo által rendezett november 9-i Hitler ellenes müncheni látszatmerényletnek. A szerző azonban a két esemény közötti összefüggést nem eléggé világosan írja meg. Az emigráció hosszú évei alatt nem sikerült az antifasiszta mozgalommal szorosabb kapcsolatot teremtenie, és a kiábrándulását, melyet a nyugati hatalmak politikája érlelni kezdett benne, csak fokozták az 1945 után most már hazájában, nyugati hatalmak által megszállt részében tapasztaltak. A szerző rádöbbent arra, hogy a német nép felemelkedésének, a német egység megteremtésének nem a Bonn által irányított politika az útja. Amikor újra felvetődött a történelmi válaszút a német nép előtt, az a Putlitz, aki 1918-ban fegyverrel védte a tőkés-nagybirtokos rendet, most új utat választ, és az imperialista Németországból a szocialista Németországba megy át. Putlitz munkája érdekes olvasmány. Műfajából következően természetesen számos szubjektív elemet tartalmaz, s így nem annyira konkrét eseményeket, mint inkább azok légkörét érzékelteti történészek számára. Talán éppen ezért lehet hasznos e kötet, melybe — sajnos — bosszantó fordítási hiba csúszott be ; a fordító a már régebben kialakult „furcsa háború" helyett a „svindli háború" kifejezést próbálja meggyökereztetni. Ezt a — fordítási — hibát leszámítva a kötet hasznos olvasmány, érdeklődő olvasónak és szaktörténésznek egyaránt. ROZSNYÓI ÁGNES