Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Változatok Oroszország társadalmi és politikai történetéből a XIX. század első negyedében (Ism. Niederhauser Emil) 585

TÖRTÉNETI IRODALOM 585 A. B. NPEßTEQEHCKHFL: OMEPKH OBUIECTBEHHO-nOJlHTHMECKOH HCTOPHM POCCMH Β ΠΕΡΒΟΗ METBEPTH XIX BEKA (MocKBa—JleHHHrpaA, M3,n. AnaaeMMH HayK CCCP. 1957. 456 CTp.) VÁZLATOK OROSZORSZÁG TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉBŐL A XIX. SZÁZAD ELSŐ NEGYEDÉBEN A korszak, amelynek belpolitikai történetét Predtyeosenszkij kitűnő munkája tárgyalja, a feudalizmus bomlásának egyik szakasza, az a szakasz, amely egybeesik I. Sándor uralkodásának idejével. Az orosz polgári történetírás e kor-szak történetét vizsgálva az uralkodó tevékenységét tekintette a legfontosabbnak. Elsősorban I. Sándor politikáját tanulmányozta, és ebből a szempontból a korszakot két élesen elütő szakaszra bontotta. A polgári történetírók szerint 1812-ig tartott I. Sándor liberális korszaka, melyben megpróbálkozott bizonyos burzsoá reformokkal, a polgári fejlődés elősegítésével, míg a második szakaszban, 1812, ill. 1814 után az országban elúriiodott a reakció, I. Sándor képtelen volt bármiféle új reformra, a kormányzatot teljesen átengedte Arakcsejevnek, aki azután a legdurvább reakciós önkényuralmat valósította meg, miközben Sándor a Szentszövetség kongresszusain járt és misztikus, világmegváltó elképzelésekkel foglalkozott. A szovjet történetírás is — igaz, hogy az ellentétek valamelyes letompításával — ezt az éles szembeállítást emeli ki, melyet alapvető társadalmi okok mellett a belpolitikai élet egyes vezető tényezőinek ellentéteivel, külpolitikai meggondolásokkal és Sándor személyes felfogásának változásaival magyarázott meg. Predtyeosenszkij könyve a kérdés egészének új és meggyőző interpretációját nyújtja. Bevezető fejezetében felvázolja Oroszország gazdasági és társadalmi fejlődését a XVIII. század végén és a XIX. század első negyedében, rámutat arra, hogy a feudális rendszer bomlásának folyamatában a századforduló kétségtelenül fontos mérföldkövet jelent, utána a polgári fejlődés gyorsabb léptekkel halad előre, amennyire ezt persze a a fennálló társadalmi viszonyok egyáltalában megengedik. A következő két fejezetben a szerző bemutatja azokat a különböző emlékiratokat, amelyeket a magasabb arisztokrácia képviselői a császárhoz intéztek az ország helyzetéről, különböző reformokat javasolva, és különösen részletesen ábrázolja a Sándor szűkebb baráti társaságából alakult titkos bizottság működését. Az első évek során bizonyos reformokat hajtottak végre, kiadták a szabad földművelőkről szóló rendeletet, amely lehetővé tette a jobbágyoknak, hogy megválthassák magukat a szolgaságtól, megengedték a kereskedők és szabad parasztok föld szerzését, a központi államapparátust modernizálták. Bizonyos polgári reformokat hajtottak végre a cenzúra és a közoktatás terén is. A következő években a központi kormányzat egyik éleseszű és széles látókörű képviselője, Μ. M. Szperanszkij újabb reformjavaslatokat terjesztett a császár elé. A megvalósult reformjavaslatok, a tervezgetések és a konkrét törvényes intézkedések egybevetése és elemzése alapján Predtyeosenszkij már az 1812-ig eltelt korszakra nézve megállapítja a következőket : az udvari körök távolról sem voltak egységesek azzal kapcsolatban, hogy a kormány konkrétan, egyes kérdésekben milyen politikát kövessen, milyen engedményekre legyen hajlandó. A szerző igen finoman elemzi a kor egyes szereplőinek, Sándor barátainak és idősebb államférfiaknak a felfogását, kimutatja a köztük fennálló különbségeket. Az azonban kétségtelen volt, hogy csak a polgári fejlődésnek tett engedményekről lehetett szó, és ezek az engedmények addig mehettek el, amíg nem fenyegették alapvetően a feudális rendszert. Az engedmények pedig szinte elvesztek a lényegtelen, semmi újat nem hozó, a fennálló rendszer külsőségeit szabályozó törvények és rendeletek tengerében. Ennek az oka az volt, hogy a nemesség zöme, és ezzel együtt az udvari arisztokrácia még nem látta szükségesnek a helyzet alapvető megváltoztatását. Ezt csak a néptömegek határozott fellépése kényszeríthette voîna ki, erre viszont az orosz parasztság az adott történelmi pillanatban még képtelen volt. Bizonyos reformokat ugyan az udvari arisztokrácia szükségesnek tartott a fellobbanó parasztmozgalmak lccsendesítésére, de ugyanakkor attól is félt, hogy ilyen reformok még inkább szítják az elégedetlenséget. Ez magyarázza meg az ingadozásokat a reformtevékenységben. A szerző meggyőzően mutatja be azt, hogy 1813 és 1825 közt sem hiányoztak a különböző reformkísérletek, igen hosszan sorolja fel az egyes arisztokraták részéről az agrárkérdés rendezésére vonatkozólag benyújtott javaslatokat. Ugyanígy az állam-