Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - Egyetemes kultúrtörténeti szemle 1957. 1–6. (Ism. Jemnitz János) 574

TÖRTÉNETI IRODALOM 579 (gyakran formális) hasonlóságok és ismétlődések az alapvonalat meghatározó változásokhoz képest megfelelően értékelhetők. (A szerző ehelyütt K. Marx ismeretes munkáját, a „Louis Bonaparte brumaire 18-áját" idézi, a formális ismétlődések mesteri kimutatására a polgári forradalmak által felelevenített történelmi előképek formális ismétlődésére, valamint a képek mögötti reális valóság tartalmi különbségeire.) A társadalmi és történeti tudományokban alkalmazott összehasonlító módszer jelentőségéről J. Sz. Markarjan közöl cikket. A szerző megállapítja, hogy bár az összehasonlító történettudomány csak a múlt században vált önálló tudományággá, mégis az ókortól kezdve nagy és progresszív szerepet játszott a történettudomány kialakításában: különösen a társadalmi törvényszerűségek feltárásában. (A szerző itt Aristoteles, Vico és Montesqieu munkásságána hivatkozik.) A szerző megállapítása szerint a történetírásban a XIX. század második felétől, a segéd tudományágak fejlődésével és a megismert tényanyag gyarapodásával párhuzamosan, fokozottan megmutatkozott a differenciáló tendencia, amely egyes mai amerikai történészeket olyan szélsőséges következtetésekre vezetett (P. Badin, L. A. White), hogy tagadjanak minden általános törvényszerűséget, a népek történetében előforduló azonos vonást. Ε szélsőséges felfogás eleve kizárja az összehasonlító történettudomány alkalmazhatóságát. Az összehasonlító történettudomány azonban súlyos belső problémákkal is küzdött . Fő gyengéje mind a régi, m ind a modern történetírásban az volt, hogy felszínes analógiákat állított fel, nem vette eléggé figyelembe a specifikus vonásokat, a hasonlóságok kedvéért sokszor ahisztorizmusba esett. Az összehasonlító módszer ilyen téves alkalmazása az idealista szemléletmódból következett, tekintve, hogy az ahisztorikus jellegű hibák abból adódtak, hogy a történészek az összehasonlításnál nem az objektív kritériumokból indultak ki. K. Marxnak a társadalmi formációkról kidolgozott tanítása megadja azt az objektív kritériumot, amely lehetővé teszi, hogy az összehasonlító történetírás valóban tudományos igénnyel nyúlhasson a társadalmi élet jelenségeinek vizsgálatához. A történelmi materializmus elmélete lehetővé teszi az összehasonlítást mind horizontálisan (párhuzamos társadalmi jelenségek vizsgálatát), mind vertikálisan (különböző korszakokban lezajlott történeti folyamatok összehasonlító vizsgálatát). Az összehasonlító történettudománynak nem szabad csak a hasonlóságok észlelésére szorítkoznia. A társadalmi folyamatok törvényszerűségeinek megállapításával a történettudományt az analízis tökéletesebb eredményeihez kell elvezetnie, amelyhez minden esetben szükséges, hogy a kutatótörténész nagy figyelmet fordítson mind az egyes, mind az általános vonások kidolgozására. Az összehasonlító módszer a megismerés első fázisában az általános vonások felismerésében segíti a kutatót, míg a második fázisban a deduktív módszer alkalmazásával, az összehasonlításnak az egyéni, sajátos vonások kimunkálásához kell vezetnie. A BCCTHHK HcTopmi Mnp0B0Íí KyubTypbi 1957-es évfolyamában több olyan történelmi elemzés, tanulmány látott napvilágot, amelyek tematikailag fontosak, vitatottak és nem utolsó sorban kihatásukban nemzetközi vonatkozásúak. Ezek közé sorolhatjuk A.P. Kazfidan „Bizánc történetének alapkérdései" c. írását is. A szerző mindenekelőtt felveti a kérdést, mivel magyarázható a bizantinológía nagy fellendülése. Úgy véli, hogy a történeti érdeklődés felfokozódása nagyrészt érthető, ha figyelembe vesszük, milyen szerepet töltött be Bizánc az emberiség kultúrtörténetében. í)e más okok is közrejátszanak. Így például sok történész a múlttal akarván a jelent magyarázni, Bizánc történeti példájával akarja a Kelet—Nyugat szakadást bizonyítani . Bizánc történetének alapkérdése a feudalizmus problémájának megoldása. A kérdés megoldását nehezíti, hogy a feudalizmus terminológiai tisztázása terén még nincs tökéletes összhang. Az alapkérdés azonban az, hogy Bizánc gazdasági-társadalmi rendszere alapjában feudális jellegű volt-e, vagy sem. Ugyanis ellenkező esetben jogos az a megállapítás, hogy Európát már a középkor idején két társadalmi berendezés jellemzi. A. P. Kazsdan véleménye szerint a társadalom szerkezete Bizáncban is feudális színezetű, bár hangsúlyozza az igen sok specifikus vonás jelenlétét. A bizánci feudalizmus szerkezetének tisztázásánál a vita egyik kulcskérdése, mennyiben hasonlított a bizánci városok élete a nyugat-európaiakéhoz. A. P. Kazsdan a történetírás, az archeológia, a numizmatika legújabb eredményeire támaszkodva kifejti, hogy az eltérések kisebbek, mint régebben általában gondolták. A városok a VII. századtól Keleten is hanyatlásnak indultak, és csak a X. századtól kezdődik a városok erőteljes fejlődése — ezúttal azonban már a középkori városoké. Ez az általános fejlő-2 4*