Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - Egyetemes kultúrtörténeti szemle 1957. 1–6. (Ism. Jemnitz János) 574

TÖRTÉNETI IRODALOM 575 rovatban a szerkesztőség közli a „Cahier d'histoire mondiale"-ban megjelenő cikkek rövid tartalmi kivonatát. A harmadik állandó rovatban az új szovjet kultúrtörténeti munkák ismertetésére kerül sor. A folyóirat orosznyelvű. A szovjet szerzők könyveit, tanulmányait a szerkesztőség angol vagy francia nyelven ismerteti. Jelen összefoglaló ismertetésben, mi elsősorban a történetírás módszertana, valamint a történetfilozófia problémáira, egyes történeti kérdések újszerű vagy alaposabb megvilágítására fogunk reflektálni. A BecTHHK MCTopuu Mnp0B0ä KyjibTypu 1957. évi 1. számában jelent meg Marshall Hodgson, a chicagói egyetem lektorának cikke a nagyobb földrajzi, gazdasági, etnikai, politikai egységek közötti kapcsolatok feltárásáról, mint az egyetemes történet tanulmányozásának módszeréről. M. Hodgson cikkéhez érdekes gondolatokat fűzött J. M. Zsukov a Szovjetunió Tudományos Akadémiája levelezőtagja. M. Hodgson cikke bevezetőjében leszögezi, hogy a világtörténet megírásánál két szempontból eleve korlátok közé kell szorítani az igényeket. Egyrészt nem lehet kitérni a világtörténeti eseményeknek még csak többségére sem, másrészt nem lehet igényt tartani az emberi célok sajátosságainak olyan kutatására, amely az egyes meghatározott korszakok történelmi felmérésénél természetes. így a történész számára az egyik főfeladat a történelmi események igen nagy halmazából kiválogatni azokat, amelyek valóban az egyetemes történelem alakulásának alkotóelemei. Ai?egyetemes történet művelőinek éppen ezért egyetemes történeti folyamatok felmérésére kell törekedniük. Ilyen régiók közötti folyamatként jelöli meg a középkor folyamán létrejövő nemzetközi kultúrkapcsolatokat, vagy a nomád népek visszaszorítását Európa és Kína területeiről, ezzel együtt a civilizáció határainak kiterjesztését. A nemzetközi történeti folyamatok mellett a szerző több régiók közötti történeti helyzet kialakulását jelöli meg. M. Hodgson utal arra, hogy i. e. 1500-ig több kultúrterülctről tudunk (Nyugat-Európa, Közelkelet, Közép-Ázsia, India, Melanézia és Indokína, Távolkelet—Kína és Japán) amelyek, egymásközötti kapcsolataik ellenére, meghatározható önálló egységek voltak. A helyzet a későbbiedben lényegesen változik a vas alkalmazásával, az indoeurópai törzsek betörésével, a kozmopolita városkultúra terjedésével. Ε mélyreható változások talaján bontakozott ki azután a hellenizmus kultúrája. M. Hodgson tanulmányában igen élesen bírálja a világtörténelem megírásának európacentrikus vagy nyugatcentrikus iskoláját. A szerző megjegyzi, hogy sokszor nem nyugati történészek is rabjává lesznek e hibás szemléletnek, amikor történeti eseményeket úgy közelítenek meg, hogy országaik mennyire és mivel segítették elő a Nyugat kialakulását. M. Hodgson rámutat a történeti irodalomban meghonosodott „Kelet" fogalom bizonytalanságára, felületességére, hangsúlyozza, hogy e fogalom milyen mélyen meggyökeredzett a nyugati történészek gondolkodásmódjában s hogy ez mennyire gátolja a valóban egyetemes történeti szemlélet megalapozását. A szerző Európa és a Nyugat helyét az egyetemes fejlődésben Franciaország és Európa történetének összefüggéseivel veti össze. Végül felhívja a történészek figyelmét, hogy az érdeklődés és kutatás túlságosan Nyugatra való koncentráltsága akadályozza annak a dinamikus szerepnek tisztázását, amelyet Nyugat az egyetemes történelemben betöltött. Mint már mondottuk, M. Hodgson nyomán J. M. Zsukov szólt hozzá a világtörténelem megírása elvi-módszertani problémáihoz. J. M. Zsukov bevezetőben megállapítja, hogy bármely nép, legyen az kicsi vagy nagy, részese és valamelyest befolyésolója is a világ fejlődésének. Az egyes népek világtörténeti szerepe azonban korszakonként különböző. A szerző örömmel üdvözli M. Hodgson álláspontját az európacentrikus történetfelfogás káros voltáról, de egyben rámutat M. Hodgson írásának fő gyengéjére, nevezetesen arra, hogy a világtörténelem tényanyagának rendszerezéséhez, válogatásához nem jelölte meg a szükséges objektív kritériumot. Ε mulasztás összefüggésben áll az írás másik fogyatékosságával, hogy a szerző láthatóan tudatosan megkerüli a marxista történetírás értékelését. J. M. Zsukov töbszörösen aláhúzza, hogy a történetírás számára csak a marxizmus tudta ezen objektív kritériumot megjelölni a termelőerők fejlődésének, a társadalmi formációk egymásra következésének elméletével. J. M. Zsukov hangsúlyozza, hogy a történelmi-társadalmi fejlődés fő vonalait megállapító marxista elmélet nem pótolhatja a konkrét elemzést, csak elősegítheti a bonyolult jelenségek vizsgálatát. A történeti események konkrét elemzését nagyban megkönnyíti a társadalmi-gazdasági formációkról szóló marxista elmélet, de, mint a szerző kifejti, tudni kell azt, hogy „tiszta" formációk nincsenek, és hogy egy adott formációban a fejlődésre más tényezők is hatnak. J. M. Zsukov éppen az egyetemes történet megírása szempontjából hívja fel a figyelmet arra a tényre, hogy ezideig az emberiség történetében mindig különböző társadalmi formációk álltak fenn egymás mellett, így például a XVni—XIX. százaban, a kapitalista társadalmi rend megszilárdulása idején