Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Eckhart Ferenc: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon 1780–1815 (Ism. Berlász Jenő) 563

565 TÖRTÉNETI IlíODALOM kétséges, hogy Eekhart tudományos fejlődése életének utolsó szakaszáig folytonos volt; erről jogtörténeti munkássága tanúskodik. Első kérdésünk a mû célkitűzését illeti. Eekhart — amint könyvének homlokára írta — a bécsi udvar Magyarországon követett gazdaságpolitikáját kívánja tisztázni Mária Terézia halála évétől a napóleoni háborúk végéig. Nincs szó tehát ebben a programban a magyar közgazdaság II. József-kori és postjosefinus időkheli állapotának ismertetéséről; a könyv nem a magyar gazdasági valóságot akarja bemutatni, hanem csakis a gazdasági valóság alakulását befolyásoló osztrák birodalmi beavatkozást, pontosabban ennek indítékait, mozzanatait és hatásait. Persze bizonyos mértékig ez a célkitűzés is megköveteli a magyar gazdasági élet egyes területein kialakult helyzetek rajzát, de semmi esetre sem az állam egész területén fennállt gazdasági viszonyok feltárását. Az alapkérdés e szerint nem az, hogyan folyt le a XVIII—XIX. század fordulóján a magyar közgazdaságnak a feudalizmus rendszeréből való kibontakozása és a kapitalizmus irányába való átrendeződése, — hanem hogy miért maradt el olyan végzetesen a magyar közgazdaság a Habsburg-birodalomban ez idő tájt végbement tőkés jellegű fejlődéstől. Hangsúlyozni kell ezt a különbséget, mivel ezen fordul meg a mű méltatása, ehhez kell igazodniok azoknak a követelményeknek, amelyeket a monográfia iránt módszertani tekintetben támaszthatunk. Figyelmünket ti. legfőképpen a munka analitikus és szintétikus eljárásának vizsgálatára kívánjuk fordítani, mint amely legtöbb tanulsággal szolgál. Lássuk először az analízist, az adatgyűjtést! Eekhart programjának súlyát a maga teljességében nem mindenki tudja lemérni. Sokan úgy vélekedhetnek, hogy a vizsgálat tárgyává tett harmincöt éves időszak nem olyan nagy idő s a gazdaságpolitika nem olyan széles terület, amely ne lenne aránylag könnyen áttekinthető és kidolgozható. Egészen más a véleménye annak, aki ismeri a XVIII. század végének és a XIX. század elejének idevágó forrásanyagát. A tájékozott jól tudja, hogy a feladat csupán adatgyűjtő részében is horribilis, s szinte kész kimondani, hogy a téma sokkal inkább szervezett munkaközösségnek való feladat, mint magános kutatónak. Eekhart is tisztában volt az elébe tornyosuló nehézségekkel, mégsem riadt vissza tőlük, nekivágott a munkának. Gyűjtését olyan fölényes biztonsággal végezte el, ahogy aligha tudta volna más. Azt lehet mondani, hogy szinte elhivatása volt e feladatra. A bécsi udvari hivatalszervezet tagozódását és működését kevesen ismerték úgy, mint ő, a Hofkammerarchiv egykori tisztviselője. Mekkora elméleti készültség, milyen fejlett kutatói technika s mennyi önfegyelem kellett e munka végrehajtásához! Az az impozáns adattömeg, amely művében elénk tárul, nem ajándékként hullt az ölébe. A húszas években még nem volt mikrofilmezés, nem volt szokás levéltárakban a gépbe diktálás, sem a segédmunkaerőkkel való dolgoztatás. Eckhartnak a bécsi állami s a kamarai levéltár hatalmas iratsorozatait egyes-egyedül, minden technikai és szellemi segítség nélkül kellett átkutatnia, kezdve az indexekben, elenchusokban való jelzetkikereséstől az akták ezreinek darabról darabra, lapról lapra való átolvasásáig és kijegyzeteléséig. Kemény feladat volt ! Hiszen az udvari szerveknél a legtöbb ügydarab valóságos csomag, amely magában foglalja a felterjesztő magyarországi szervek előadását a megyéktől vagy a városoktól kiindulva a Helytartótanácson át a kancelláriáig, sőt a véleményezésre felkért különféle alá- vagy mellérendelt udvari -hivatalok vagy szaktekintélyek nyilatkozatait is, legfelső fokon az államtanácsosok votumaival s az uralkodói rezolúcióval. Csak aki a Staatsrat anyagával valaha dolgozott, az tudja igazán felmérni Eekhart teljesítményének rendkívüliségét. Pedig a bécsi levéltárak átkutatásával a monográfia adatgyűjtése nem zárult le. A Mária Terézia-kori gazdaságpolitikát még csaknem kizárólag a bécsi udvari hivatalok iratai alapján mutatta be, hazai levéltári anyagot csak kivételesen használt. Ezzel szemben újabb műve esetében már szükségesnek tartotta a budapesti anyag feltárását is. Felismerte, hogy az Országos Levéltárban őrzött kancelláriai és helytartótanácsi aktáknak milyen fontos kiesészí tő szerepük van a bécsi udvari iratok átszűrt tartalmának ellenőrzése, illetőleg a dolgok mélyebb, finomabb megismerése tekintetében. Nézetünk szerint az új műnek — analitikai vonalon — ebben rejlik legfontosabb módszertani jelentősége. De van az adatgyűjtés metodikájának egy további fontos nóvuma is: a kutatás tárgyi körének kiterjesztése. Ez mindenekelőtt a gazdaságpolitika fogalmának tágabb felfogásában, vagyis néhány olyan vonatkozás vizsgálatában mutatkozik meg, amely korábban nem részesült figyelemben. Ilyen a jobbágypolitika, amely a Mária Terézia korát tárgyaló munkában egyáltalán fel sem merült, míg az új műben a mezőgazdaságpolitikai adatgyűjtésnek alapvető részét alkotja. Ilyen továbbá a kereskedelempolitika tárgykörében a magyarországi belkereskedelem témája, amely a régi munkában csak