Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Elekes Lajos: Mátyás és kora (Ism. Mályusz Elemér) 550

551 TÖRTÉNETI IlíODALOM vonatkozásban, hogy elődjeinél többet nyújtson, az 1940-ben két kötetben megjelent Mátyás Emlékkönyv, amelyben a munkatársak népes csoportja igyekezett széles alapokon feltárni és részletesen ismertetni a XV. század problémáit. Látszólag mindent elmondott tehát történetírásunk Mátyás koráról. De Elekes mégis tud újat mondani s ha ez az új nem egyszerűen adatbeli gazdagodásból, nem már ismert képek bővebb részletezéséből adódik, hanem a problémák mélyebb megértéséből és a fejlődés alapjaiig való lehatolásból, akkor kétségtelen munkájának mint történetírói teljesítménynek a korábbi kísérleteknél értékesebb volta. Ami teljesen új könyvében, mert a korábbi tanulmányok még futólag is alig érintették, azt munkája második része tartalmazza, ahol a központosító politika belső erőforrásai felett tart szemlét. A céhes ipar fejlődése, az árutermelés kiszélesedése a mezőgazdaságban, az országos piac elemeinek fejlődése, a népesség és megoszlása, majd a városi rend, a jobbágyság helyzete, az uralkodó osztály rétegződésének és belső ellentéteinek alakulása azok a címszavak, amelyek alatt marxista módszerrel kidolgozott eredményeit közli. Oly problémák tárgyalásánál, amelyek felett a polgári történetírás elsiklott, mert nem tudta, miként lehet a lényeghez eljutni, Elekes eredményeit még lehetne inkább az általa alkalmazott módszer helyességének, mint saját történetírói érzékének jeléül felfognunk, bár itt is meglepő, hogy a csekély előtanulmányok és az alig-alig feltárt okleveles anyag alapján mily szilárdnak látszó — s valószínűleg a későbbi kutatás során is helyesnek bizonyuló—eredményeket tud levonni. Csak tehetségével magyarázhatjuk ellenben azokat a sikerült részeket, amelyekben az állami és a kulturális élet jelenségeit ismertetve, a tényeket úgy csoportosítja a XV. századi magyar történet legnagyobb problémája, a centralizáció köré, hogy előadásában még a jól ismert elemek is újszerűeknek tűnnek fel. A mélyen nyugvó alapokig lehatolva s a háttért egész bonyolultságában feltárva, Mátyás alakját Elekes"*életszerűbbé tette, mint az az előző kutatásnak sikerült. Anélkül, tegyük hozzá, hogy hőse bármit veszített volna nagyságából. Sőt mintha történetírásunk, amely eddig sem fukarkodott a dicsőitő, sokszor azonban nagyon is hétköznapiasan kopott jelzőkkel, Elekes könyvével helyezte volna Mátyást arra a magaslatra, amelyre a művészet, a legzseniálisabb magyar szobrász kezével, már régen emelte. Ennyi dicséret után úgy tűnhet fel, mintha Elekes elérte volna a történetírói teljesítmény csúcspontját. Erről természetesen csak azért sem lehet szó, mert nincs az az orom, amelynél magasabbra, ha saját erőnkből már nem is telik, mást feljebb nem emelhetne tehetsége vagy szorgalma, esetleg életkörülményeinek szerencsésebb találkozása. Sőt maga Elekes i§ többet nyújthatna már mostani könyvében is, ha előadása kevésbé volna biz: nyitás jellegű. Lezyenek az alaptételek a legtermészetesebben evidensek, mihelyt igazolni kell őket, az előadás elveszíti frisseségét s mesterkéltnek, az élettől elvonatkozottnak fog látszani vagy érződni. Ellenben meggyőző lesz, ha kihámozva a jelenségekben rejlő lényeget, ezt mint az egyedül lehetséges, természetes fejlődést ismerteti meg. Az ellenvetések és cáfolatok, a magyarázatok csak zavarják az olvasót. Ha ez az előtte kibontakozó képet annyira természetesnek érzi, hogy más jellegűt el sem tud képzelni, az író eljárását pedig oly egyszerűnek, eredményeit annyira magától értetődőknek tartja, hogy hasonló munka elvégzésére önmagát is képesnek véli, altkor a szerző meg lehet elégedve teljesítményével. Joggal remélheti ugyanis, hogy a valóságot elfogultság és melléktekintetek nélkül, tisztán az igazság felismerésére törekedve sikerült megállapítania s igazságszomját kielégítve, megközelítette a művészt, aki csak akkor tud érzelmének képben, szoborban vagy zenében magával ragadó módon kifejezést adni, ha ihlete lelkesíti. Adódhatnak természetesen esetek, hogy a történésznek a rezultáns mellett az összetevők hálózatát is fel kell tüntetnie, a „Mátyás és kora" azonban nem ilyen természetű könyv. Ebben több teret kanhatott volna a művészi szabadság és elég lett volna, áttörve az „igazolás" korlátait, a fő vonalat meghúzni. Nem kétséges az sem, hogy a Mátyás-kor problémáinak beható elemzésétől, a részletkutatásoktól a kép színesebbé válása remélhető. Közismert, hogy nem is a XX. században, hanem már a megelőző évtizedekben Európa-szerte a polgári történettudomány speciális kutatási irányokat fejlesztett ki s ezek közt egyesek, mint pl. a rendi képviseleti intézmények, az állami adók, a pénzverés, a bírósági szervezet, a kereskedelmi kapcsolatok sorsával foglalkozók egy-egy iskolává erősödtek. Nem lehet azt mondani, hogy nálunk mindezek az irányok teljesen észrevétlenül maradtak. A Mátyás-kori országgyűlésekről megemlékeztünk tehát, de csak oly mértékben, amint a Corpus Iuris szövegei ezt lehetővé tették, a decretumok télies kiadásáig azonban már nem jutottunk el, az országgyűlések eseményeinek részletes elemzéséig pedig még kevésbé. Thallóczy Lajos ,,A kamara haszna" c. könyve hasznos kezdeményezés volt, további alaposabb tárgyalás azonban már nem következett. A bírósági szervezet alakulását Hajnik lényegében jól fog-