Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Elekes Lajos: Mátyás és kora (Ism. Mályusz Elemér) 550

TÖRTÉNETI IRODALOM ELEKES LAJOS: MÁTYÁS ÉS KORA (Budapest, „Művelt Nép" tudományos és ismeretterjesztő kiadó. 1956. 188 1.) 1958 elmúlt már anélkül, liogy Mátyásról, trónraléptének félévezredes fordulóján, társadalmunk ünnepélyes külsőségek közt megemlékezett volna. A felületes szemlélő, a három év előtti Hunyadi-centenáriumra gondolva, talán liailandó volna tartózkodásunkból arra következtetni, hogy nagy óvatosan a személyi kultusz hibáját kerülgetjük, esetleg arra, hogy az elismerést még a rég elhunytaknak is csak haláluk évfordulóján szeretjük kiutalni s így Mátyás esetében 1990-ig kívánunk várni babérkoszorúnk átnyújtásával. A valóságban természetesen nem öntjük ki a fürdővízzel a gyermeket, attól pedig egyáltalán nem félünk, hogy igazi államférfiáink nagyságát elismerjük, még akkor se, ba ezek ,a feudalizmus korában éltek és királyok voltak. Az ünnepség nem takarékosságból maradt el, mint valami látványos tűzijáték, hanem azért, mert Mátyás anélkül is elevenen él körünkben, ő az a héroszunk, akinek emlékét az egymást követő nemzedékek nem alkalmilag idéztek fel, hogy azután a jubileum elteltével hagyják feledésbe merülni, hanem évszázadokon keresztül úgy érezték a magukénak, mintha kortársuk lett volna. Hibái és gyarlóságai annyira emberiek, hogy azok nem akadályozták, hanem megkönnyí- . tették, hogy népe szívébe zárja őt. Mátyásról egy nemzedék számára sem kellett a történetírásnak lehántania a kortársak által vagy akár utólag érdemtelenül ráaggatott díszeket. A legnagyobbak közül való volt, de nagysága annyira természetes, fény és árny oly magától értetődően oszlott el alakján, hogy az utókornak nemcsak felnéznie lehetett reá, hanem vele együtt éreznie is. Mátyás azért volt kortársa az előttünk járó nemzedékeknek, mert mindegyik számára tudott újat mondani. Ha Zrínyi, a költő nem restellte önkínzó sóvárgással elismerni, mit jelentett számára, miért ne mérnők mi, gyenge utódok, bevallani, liogv életműve, amely oly természetes módon sugározza sokoldalú egyéniségét, berniünket is lebilincsel és lelkesedésre késztet? Bár így ünnepségek tartása feleslegesnek látszott, arra egyenesen szükség volt, hogy a most felnövő generáció számára s azon a modern nyelven, amelyen megtanult beszélni, valaki tudatosítsa Mátyás életművének fontosságát. A könyv, amelyről szólni kívánunk, ezt a munkát végezte el. Megjelenésének éve magában is arról tanúskodik, hogy szerzője nem ünnepi kiadványnak szánta. 1956 márciusában, amikor az előszó kelt, még senki sem gondolhatta, hogy a jubileumi óv egyetlen maradandó alkotásául fogjuk regisztrálni. Inkább úgy tűnt fel, hogy a szerző az egyetemi tankönyv részére készült, de ott csak összevontan közölt áttekintését eredeti terjedelmében és önálló monográfiában azért tette közzé, hogy a szélesebben kibontakozó érdeklődés számára vitaanyagot nyújtson. Elekes Lajos tehetségének jele, hogy a problémák felvetése és érintése hejyett azok megoldását adta kezünkbe. Helyzete korántsem volt könnyű. A szellemtörténeti irány reprezentáns művében, a Magyar Történetben az iskola vezére, Szekfű Gyula festette meg utólérhetetlen művészi érzékkel Mátyás portréját, még pedig nagy művének zárókövéül, amikor a Mohács utáni négy évszázad tanulságait már tisztázta a maga számára, az 1458 előtti rész problémái pedig szerzőtársa előadásából ismeretesekké lettek. Szekfüt, tehetségén kívül, még egy körülmény segítette, hogy hosszú időre érvényesnek látszó módon fogalmazza meg felfogását Mátyásról. Alapos előtanulmányokra, a megelőző két történész generáció tekintélyes képviselőinek, Teleki Józsefnek és Fraknói Vilmosnak köteteire támaszkodhatott, akik közül az első egész életét, a másik a magáénak több évtizedes szakaszát fordította a Hunyadiak korának megismerésére. Szekfű fejezetét ezért is teljes joggal vélhettük felülmúlhatatlannak. Ily munka után nyilvánvalóan nem könnyű feladat két évtized múlva másikat, jobbat írni ugyanarról a kérdésről. Nehezíthette Elekes helyzetét abban a