Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Közlemények - Jónás Ilona: Párizs és a Jacquerie 424

PÁRIZS ÉS A JACQUERIE 425 A XI\L_.század első felének Franciaországában vagyunk. A kor történetét háborúk töltik ki ; a világszerte híres francia lovagok fényes győzelmek helyett szégyenteljes vert, ségeket szenvednek; a nemrég még virágzó francia táj helyét egyre inkább felégetett falvaE7~kopár földek váltják fel. A száz évig tartó angol—francia feudális hódító háború nem csupán két ország nemesei között folyik, át meg át van szőve a harcok"jellegét bonyolulttá tevő új elemekkel, möZZHfiáTökkal is. [Előhangja ez a feudalizmust megrázó első nagy viharnak egy új társadalom kia

lakulásának Kezuetén, a hűbéres lovagok első veresége

a. szélesebb összetételű zsoldos hadakkal szeiiiboïl ,"ÍTtudatára ébredő polgárság küzdelme a kiváltságos nemességgel, a születőben levő nemzet még mcgformálatlan és zavaros harca a fejlődést akadályozóT^zéthúzó erőkkel. A harc folyamán a frontok összekuszálódnak, a progresszív polgárság összefogását látjuk a visszahúzó partikularizmussal. A még csak kialakulóban levő új társadalmi erők következetlenségei tükröződnek ebben. Amikor a francia királyok, főhűbérári jogaikra hivatkozva, Guyenne és Flandria meghódítására törekszenek, akkor ez politikájuk kettősségének t anújele, mert egyfelől ez a politika az egységes nemzeti állam kiépítésére irányul, másfelől azonban hódító, nagyhatalmi jellegű, s mint ilyen, joggal ütközik a flandriai városok ellenállásába. Angliának viszont gazdasági érdekeit veszélyezteti a flandriai gyapjúpiac elvesztésének lehetősége. Noha a háború két királyi család között folyt (a Capeting egyeneság kihalása következtében az angol király, III. Edward, leányágon Szép Fülöp unokája, igényt tartott a francia trónra), már a nemzeti érdek megnyilvánulását mutatja az, hogy a francia rendek visszautasították az angol trónigényt.5 Ε cikknek az a törekvése, hogy hatszázadik évfordulójuk alkalmából lényegében két egyidejű felkelésre emlékeztessen. Közöttük az összefüggést elsősorban a kiváltó okok közösségében és a végzetüket meghatározó történcTT"színtér azonosságában kell felismerni és kevésbé a mozgalmak szervezeti kapcsolatában, vagy éppen abban, hogy résztvevőik már a "küzdelem során ráébredtek volna az ellenfél azonosságából következő közös feladataikon túl a célkitűzéseikben felvillanó szikráira az eszmei azonosulásnak is. A francia történelemben új fejlődési szakaszt nyitó két felkelésről szólva, a polgári tudományosság hajnala óta oly sok fénnyel elárasztott polgáriról és a história évkönyveiben oly megvetettként, Jacquerie néven feljegyzett parasztiról általános képet rajzoló megemlékezésünkben hadd emeljük ki kissé élesebben éppen azokat az összetartó vonalakat, amelyeknek kidomborítása az egymástól szükségszerűen elszigetelődő felkelések bukásának tragikumát csak még drámaibbá teszik. „Figyelemre méltó, hogy ez a vad zendülés egyidejű volt és közvetlen okaiban kapcsolódott a polgárság sikertelen kísérletével, amelyet Etienne Marcel vezetett, hogy az ellenőrzés egy fajtáját gyakorolja az általános rendeken keresztül a királyi kormányzat felett. Röviden szólva, az ár felemelkedett a feudalizált lovagi monarchia és annak maradi, bürokratikus intézményei ellen".6 A parasztfelkeléssel kapcsolatban a történeti irodalomban két egymással szembenálló értékelés található. Az egyik szerint a Jacquerie részét alkotja azoknak a Nyugat-Európában lezajlott parasztmegmozdulásoknak, amelyeket az árutermelés és pénzgazdálkodás következtében megváltozott új kizsákmányolási formák és új társadalmi törekvések idéztek elő, figyelembevéve azokat az általános törvényszerűségeket, amelyek a különböző időpontokban egymás után bekövetkező flandriai, franciaországi és angliai parasztmozgalmakat és azok városi vonatkozásait minden sajátosságuk mellett is összefűzik. „A XIV. század derekától a paraszfelkelések gyakoriak és általánossá lettek, szinte valóságos »zöld forradalom« részeil alkotva. A hosszú sor az 1358-as franciaországi Jacqueriovel kezdődik meg. . ,"7

Siméon Luce a francia parasztfelkelésről írt munkájában hangsúlyozza a mozgalomnak korszakot nyitó jellegét. „A francia parasztok 1358-as »Jacquerie« felkelése előjátéka, volt egy rendszer szétesésének, amely valaha szükséges és hasznos volt, azonban akkor már nyomasztó teherként nehezedett az egész országra . A feudális rend megérdemelte halálát: a halálos ítélet a felkelés adataiban található."0 s 1328-ban a nagy tanács kimondotta, hogy a francia koronát a nőág férfileszármazói sem örökölhetik („femme, ni par consequent son fils ne pouvait par coutume succéder au royaume de France"). C. Covüle: Les premiers Valois et la guerre de cent ans (E. Lamme; Histoire de France illustrée. Depuis les origines jusqu'à la révolution. Paris, 1931. IV/1. 3. 1.). 5 The Cambridge Medieval History. VII. köt. Cambridge, 1932. XI. 1. ' Uo. 738. I. 8 S. Luce: Histoire de la Jacquerie. 1894. Luce sorait választották mottóul II. Fagaii és Tl. H. Hiltmi ,,The English Rising of 1831" c. könyvükhöz. A magyarországi történeti .irodalomban Márki Sándor: Dózsa Gvörgy (Bpest, 1913) című munkájában a svájci, ditmarscheni és angol parasztmozgalmakkal egy sorba állítja (125—133.1.); Váczy Péter: A Középkor Története (Bpest, 1936) ugyancsak egy fejlődési folyamatba állítja a Jacqueriet az angol és német parasztháborúkkal (706. 1.). Újabban J. Macek hozza összefüggésbe az említett parasztfelkeléseket a feudalizmus első válságával (Századok, 1953. 675.1.), hasonlóképpen a Vszemirnaja Isztorija. Moszkva, 1957. III. k. 642—643.1.