Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Barta István: Kölcsey politikai pályakezdete 252

KÖLCSEY POLITIKAI PÁLYAKEZDETE 261 szerzőjeként pedig a megye levéltárában letett példányon Kende Zsigmond első aljegyző szerepel, ugyanő személyesen, mint a maga munkáját, fel is olvasta azt a megyegyűlés előtt. A következő kérdés tehát, amelyre válaszolnunk kell, az : nincs-e mégis Kölcseynek valami része az irat létrejöttében, s a kiadók, akik két évtizeddel később közreadták az állítólagos beszédet, nem támaszkodtak-e biztos tudomásra, esetleg magának Kölcseynek a tájékoztatására ? A kérdés feltevése indokolt, hiszen láttuk már és látni is fogjuk még, hogy Kende valószínűleg más ízben is kölcsönvette a nagyhírű, ragyogóan író barát tollát, hogy egy-egy ünnepélyes alkalommal méltóan töltse be a jegyzői székkel hagyományosan együttjáró orátori feladatokat. Az irat keletkezésének sajátos körülményei azonban mégis inkább arra csábítanának bennünket, hogy elvessük Kölcsey közvetlen közreműködésének a lehetőségét, Mert igaz ugyan az, hogy Kende szívesen élt Kölcsey segítségével, amikor valami igazán szépre volt szüksége, de tény az is, hogy Kölcseytől az írásművészetét kérte kölcsön, nem a gondolatait, ebben az esetben pedig nem ünnepi szónoklatról van szó, hanem nagyon is tényszerű megállapítások összefüggő sorozatáról, olyan tények összefoglalásáról, amelyek ebben az időpontban, 1829 tavaszán inkább Kende, mint Kölcsey szellemi tulajdonát képezhették. Az eddig az időpontig elvonultan élő Kölcsey életművében egyszerűen nincs előzménye ennek a „beszédnek" : a jobbágysors közvetlen problémáiról ilyen aprólékos és az egész megyét átfogó ismeretei nem voltak, a megyei összeírás időszakában elvonultan ólt, ahhoz a legkevesebb köze sem volt. Kende Zsigmond viszont ekkor már hosszabb idő óta a megyei közigazgatásban dolgozik mint aljegyző, ismeri az évről-évre megismétlődő összeírások technikáját, iratanyagát — bizonyára összeíróvá történt kijelölése is ezen az alapon történt —, mint összeíró faluról-falura járva személyesen gyűjtötte be ós foglalta írásba az adózók viszonyait tükröző adattömeget.28 Nyugodtan mondhatnánk tehát, hogy a tárgyismeretet illetően Kende, a „vármegye pennája" és összeíró biztosa nem igényelt, de nem is kaphatott volna segítséget az ekkor még elvonultan, az irodalom magasabb eszmekörében élő és a megyei dolgokban járatlan költőtől.2

9 De talán a fogalmazás Kölcsey műve, mint a korábban ismertetett két esetben? A két korábbi beszéd esetében ugyanis a szövegek emelkedett szépsége, Kölcseyt jellemző pátosza, gördülékeny gondolatfűzése tett szükségtelenné minden további nyomozást a szerző személyét illetően. A vizsgált írásmű azonban nem könnyíti meg azt, hogy ezzel a bizonyítékkal a jelen esetben is éljünk. A szöveg száraznak, nehézkesnek tűnik fel Kölcsey megszokott nál használják fel. Nem szerepelt azonban a megye hivatalos felterjesztéseként és nem is küldték meg az új adókivetést előkészítő nádornak azért, mert ezt a rendeltetést a megyei összeírás anyagának bevezetéseként felküldött említett írás volt hivatva betölteni. 28

Az egyes helységek összeírási lapjait Kende — mint az összeíró biztosok általában —- minden esetben sajátkezű aláírásával hitelesítette, a külső összeíróval, a járási főszolgabíróval, a falubíróval és a gazdák és zsellérek megbízottjaival együtt. (Ld. O.L. i. h.) 29

A kiadott szöveg jegyzetei is a Kende által feltehetően jól ismert levéltári összeírásokra, sematizmusokra utalnak. Figyelmet érdemel az a körülmény is, hogy mikor 1830 nyarán a megye négy bizottságot küldött ki a négy járáshoz, hogy vizsgálják meg az adózók viszonyait és kutassák ki az adóhátralékok rohamos növekedésének okait, a tisztikar csaknem mindegyik tagja bekerül valamelyik bizottságba, az akkor első aljegyző Kölcsey azonban egyikbe sem. Aligha maradt volna pedig ki, ha úgy lett volna ismeretes, mint aki az adózók viszonyait behatóan ismeri. (Jegyzőkönyv 1830. 1989. sz.)