Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Schütz Ödön: A mongol hódítás néhány problémájához 209
222 SCHÜTZ ÖDÖX nem minden esetben (vagy csak részben) magyarázhatjuk vérveszteségeikkel. Talán legkézenfekvőbb ezen hadjáratok eredetét is a nomád hadviselés hagyományaiból levezetnünk, amikor is a razziák elsődleges célja a rablás. Végeredményben a mongolok első hadjárata egy-egy terület ellen ilyen rabló razzia jellegét ölti.7 6 Erre látszanak utalni az első mongol hadjáratok elemzései is. Pl. Dzsingisz kán a horezinsah birodalmának megdöntése után zsákmánnyal megrakodva hazatér. Dzsebe és Szubotaj az 1220. évi kaukázusontúli hadművelet után Szoldaja és Bulgari, a két leggazdagabb kereskedelmi központ felé veszi útját, majd visszatér Mongóliába. A tatárjárások történetéből fentieken kívül is számos példánk van erre a hadműveleti formára, ahol a végleges leigázás Csak hosszú évekkel az első felderítő-előkészítő hadműveletek után következik be. Ide számíthatjuk a Lederer Emma által idézett példákon kívül az 1236-ban a dél-kínai Szung birodalom ellen indított hadjáratot is, ahol három külön felvonuló, de összhangban operáló hadsereg pusztítja végig az országot, míg a végleges leigázás csak Kubilaj idején következik be. Fenti példák is megerősítik Lederer Emmának a magyarországi tatárjárás felderítő-előkészítő jellegére vonatkozó megállapítását. A király üldözéséről Amikor a mongol hadvezetés első céljául a központi véderő megtörését jelöltük meg, ezzel nem azt akartuk mondani, mintha ez szándék és nem kényszerűség lett volna, hiszen a nomádok legszívesebben kisebb csapatokkal ütköztek meg, ill. egy-egy várost (vagy várat) vettek ostrom alá, azonban még a feudális széttagolódás körülményei között is számolniuk kellett a központi véderő tényével. A horezmsah birodalma elleni hadjárat előtt is volt tudomásuk a központi véderő meglétéről, sőt nagyságáról, ezért az erők megosztása érdekében többirányban indítanak egyidejűleg hadműveleteket. 1221-ben Dzsebe és Szubotaj is kénytelenségből ütközött meg a grúz-örmény hadakkal. A kalkai csata sem szándékos kihívás volt a mongolok részéről, hanem véletlen találkozás a Szoldaja elleni razziájuk során. A sajómezei csata előkészítésében a még nem tömörült véderő megosztásának céljából csalogatták a királyi hadakat kelepcéjükbe. Taktikájuk elsősorban a „divide et impera" elvére épült. A mongolok számára a legveszélyesebb mag, amely körül a véderő tömörülhet, a király személye volt. Dzsingisz kán Muhammad horezmsahot még seregei széthullása után is üldözteti 1220-ban. Dzsebe és Szubotaj egész Észak-Iránon keresztül hajszolják," míg sikerül a Kaspi tó egy szigetére menekülnie, ahol 1220-ban meghal. A trónörökös Dzselal ed-Dint maga Dzsingisz kán üldözi, míg át nem menekül Indiába,78 majd amikor a mongolok elvonulása után visszatér apja széthullott birodalmába ós fel próbálja támasztani azt, kiterjesztve uralmát nyugati területekre (Örményország, Észak-Mezopotámia), a tatárok 1230-ban Csormaghant küldik ellene. A megvert sah 76 A mongol hadviselés szervezeti és taktikai megoldásai végső soron a nomád hajtóvadászatokra vezethetők vissza. Dzsuvajni I. 27—29. Vö. Grousset: i. m. 284— 286. 1. " Rasid ed-Din 1/2. 208 — 214. 1.— Dzsuvajni I. 142—147. 1. 78 Uo. 213 — 214., 223—24J 1.— Dzsuvajni I. 133—134. 1.
