Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Schütz Ödön: A mongol hódítás néhány problémájához 209
A MONGOL HÓDÍTÁS NÉHÁNY PROBLÉMÁJÁHOZ 1 223 Amida felé menekültébei: végül is egy kurd kezétől pusztul el.7 9 Ruszudan grúz királynőt számtalanszor felszólítják, hogy jelenjék meg vazallusi látogatásra a nagy kánnál, ő azonban Abházia hegyei közé vonul, mígnem az egyre sürgetőbb követelések elől a halálba menekül.8 0 Ε példákból tehát nem sikerül megtudnunk, hogy mit tettek volna a tatárok, ha az uralkodó kezük közé kerül. Ha IV. Béla vagy az említett uralkodók példáját nézzük, a mongolok aligha elégedtek volna meg azzal, hogy kiűzzék őket országukból, mert az uralma visszaszerzésére törekvő király, ill. sah veszedelmes lehet számukra. Az orosz fejedelmek példája azt mutatja, hogy ideig óráig felhasználták volna őket vazallusukként, legalábbis amíg meg nem erősödnek. Az 1258-ban kivégzett bagdadi kalifa sorsát nem vehetjük példának, mert Hulagu Iránból nem vazallusi államot akart csinálni, hanem saját uralma alá vonni, és így útjában lett volna az árnyékkalifa. Mindenesetre a leigázott országokban minden eszközzel támogatták a széthúzó, feudális bomlasztó erőket. A pusztításról, vérengzésről A pusztításnak, a békés lakosság lemészárlásának megítélésére a történetírás egyes korszakai nyomják rá bélyegüket. Míg a polgári történetírás haladó szakaszában elítéli a kíméletlen vérengzést, a kultúrjavak esztelen rombolását, addig az imperializmus és méginkább a fasizmus történetírása — nem tévén különbséget a támadó és védekező háborúk között — egyforma erkölcsi alappal bíró hadviselőkként ábrázolja a vérengző rablókat. A marxista történetírás egyhangúlag elítéli a termelőerők e szörnyű tönkretételét, úgyhogy legfeljebb a pusztítás mérvének megítélésében adódnak némileg eltérő vélemények. A magyarországi pusztítás mérvéről egyelőre úgyszólván csak elbeszélő forrásaink tanúskodnak, de az átélt események szörnyűségeiből fakadó természetes túlzás miatt bizonyos óvatossággal kell kezelnünk a számadatokat. Elbeszélő forrásaink és néhány közvetlenül idevonatkozó oklevelünk azonban a pusztításnak csak egyes főbb mozzanatait rögzítik, a falusi települések közül meg csupán a városkörnyékiekre térnek ki. A tatárok terhére írható veszteséglista tehát még távolról sem tekinthető teljesnek. A falvak pusztulásának tényeiről sokat várhatunk az Árpád-kor történeti földrajzától. A városi településeknél, ha nem is remélhetjük a lakosság számbeli veszteségeinek pontos megállapítását, mindenesetre a várostörténeti kutatás még sok eddig ismeretlen részletre és főleg a pusztítás kihatásaira vethet fényt. Természetesen osztanunk kell Lederer Emmának — más párhuzamos tényekkel is alátámasztott — megállapítását, hogy „egy év alatt az országot tönkretenni nem lehetett és néhány év alatt helyre lehetett hozni a károkat",81 hiszen még a többször végigpusztított országok is előbb-utóbb talpraálltak. Mindenesetre Magyarországon is erősen megmutatkoznak a tatárjárás kihatásai IV. Béla bel- és külpolitikájában. Az intézkedések ugyan preventív jellegűek, de mikéntjük, az új szervezési formák stb. a pusztulás okozta adott-79 Kirakosz 208—209. 1. 80 Uo. 437 — 38, 450 — 51. I. 81 Századok 1952. 342. 1.
