Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Schütz Ödön: A mongol hódítás néhány problémájához 209

212 SCHÜTZ ÖDÖX lyével, valamint a zsákmány tárgyával kapcsolatban (a megoldás igénye nélkül) néhány részletkérdésre kívánjuk felhívni a kutatás figyelmét. J. P. Petrusevszkij a nomád szemlélet élettartamát a felső rétegek tagjainak magatartásán keresztül vizsgálja Rasid ed-Din orosz fordításához írt bevezető tanulmányában. Két irányzatot különböztet meg a mongol birodalom vezető köreiben. Az első irányzat követői a mongol és részben török nomád katonai arisztokrácia zöme. Ezek a nomád hagyományoknak, a félpatriarchális-félfeudális rendnek, a leigázottak legerősebb kizsákmányolásának hívei. Ide tartoztak volna Dzsingisz kán, Kujuk és Csagataj és az első Hulagidák. A második irányzat elve a központi hatalom megerősítése, a nomád katonai arisztokrácia centrifugális törekvéseinek megzabolázása. Ide tartoztak volna Ogodaj és Mongka, valamint a velük legszorosabb kapcsolatban levő katonai arisztokrácia és a leigázott országok feudális vezetőrétegei.12 A két irányzat Petrusevszkij szerinti ismertető jegyei azonban nem korlátozhatók külön-külön az egyes irányzatokra. Tételében ellentmondó az, hogy az összbirodalom, valamint a részbirodalmak erős központi hatalmának kérdése keveredik egymással, holott ezek ellenkező előjelű tényezők. A nomád és letelepült társadalmi viszonyok közti harc tipikus példájaként Kubiláj és Arik Buka harcát szokás idézni. Vajon a második irányzathoz tartozó, részleges erős központi hatalmat kiépítő Kubiláj fel tudta-e tartóztatni a feudális széttagolódás utolsó stádiumát? Vajon az első irányzathoz számított Kujuk nem volt-e feltétlenül az erős központi hatalom híve, amikor épp csak halála akadályozta meg, hogy hadat indítson a „szakadár" Batu ellen ? Ogodaj—Batu De vajon a birodalom igazgatásának tényei azt tanúsítanák, hogy Ogodaj megtagadta volna nomád mivoltát? Maga az a tény, hogy Karakorumot megalapította, illetve régi alapokon újjáteremtette, hogy a birodalom központi igazgatása terén reformokat hajtott végre, az úthálózatot kezdte kiépíteni, stb. nem feltétlenül az ő személyes ténykedéséhez fűződik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a birodalom szervezése jobbára ujgurokra, kínaiakra (ha az egyedül kínai forrásból ismert nagyhatalmú kara-kitaj miniszter, Je liü csu caj szerepe problematikus is), sőt muzulmán kereskedőkre (pl. Mahmud Jalavacs, vagy fia Maszud Bek) volt bízva, és ezeket a szervezési alapköveket még Dzsingisz kán idején rakták le. Az úthálózat szintén már Dzsingisz idejében kezdett kiépülni.13

Az természetes, hogy az Ogodaj korában (1240) összefoglalt Morgolok Titkos Története a birodalom szervezésének minden pozitívumát Ogodajra ruházza, bár ő állandó részegeskedéséről volt híres. Ennek az Ogodajról alkotott képnek az eltúlzásával találkozunk Blochetnél: „Ogodaj volt az első kagán, aki felhagyott a kóbor sztyeppeélettel... nem volt túl harcias, mint fivérei, Tuluj és Dzsucsi, akik csak háborúról és Ι2 Pauiud-ad-duH: CŐOPHHK JieTonnceií. M-JL (τ. 1/1—1/2. 1952., III. 1940.) 1/1 12—14. 1. 13

Lásd Csang Csun úti jegyzeteit. Bretschneider : Mediaeval Researches. London. 1887. I. 72 — 73. 1. ; W. Barthold: Turkestan down to the Mongol Invasion. London. 1928. 450. 1.