Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Schütz Ödön: A mongol hódítás néhány problémájához 209
210 SCHÜTZ ÖDÖX az akkor még kiadatlan idevonatkozó örmény nyelvű forrásokat,4 ezért talán nem lesz érdektelen az ugyan más történeti keretek között lezajló ós más konklúzióval záruló kaukázusontúli tatárjárás néhány tanulságát szemügyre vennünk, főként Kirakosz Gandzakeci krónikája nyomán.5 Megjegyzéseinkben nem törekszünk a tatárjárással kapcsolatos kérdéskomplexum rendszerezésére, a tatárjárás stratégiájának és taktikájának részletes elemzésére, pusztán a magyarországi tatárjárás szempontjából érdekkel bíró kérdésekhez kívánunk főleg az iráni, azerbajdzsáni és kaukázusontúli hadjáratok példájából néhány adalékkal szolgálni. A mongol birodalom történetének első fő szakaszáról A mongol világbirodalom történetét a polgári irodalom a szokásos módon dinasztikus alapon bontotta szakaszokra. A források bő anyagot nyújtottak ahhoz, hogy részletes képet rajzoljanak az egyes kagánokról és egyéni tulajdonságaikból vezessék le az uralkodásuk idején történt eseményeket. A teljes feudális széttagolódás kirívó tényét is a dinasztikus szétválás fényeként ábrázolták. A pusztító hadjáratok általában mérföldkövekként emelkedtek ki a mongol történetből, árnyékot borítva a közbenső szakaszokra, amelyekre forrásaink úgyis kevésbé vetnek fényt. Barthold volt az első, aki kiemelte ezeknek az intervallumoknak (többnyire interregnumoknak) a fontosságát, mikor az Ogodaj halála utáni periódust kb. 10 éves szakaszokra osztotta: Ogodaj halála (1241) után 10 évvel kezdődik a káni család tagjainak tömeges kivégzése és további 10 év múlva a széthulló mongol birodalom egyes részei közti háborúk.6 Ezek az intervallumok a fokozódó feudalizálódás éles visszatükrözöl, ami azután a birodalom felbomlásával és a -székhely Karakorumból Khanbalikba (Pekingbe) való áthelyezésével tetőződött be 1260-ban. A tagolás szempontjából az ,,anyaország"-ra vonatkozólag kétségtelenül az 1260-as dátum a társadalomtörténetiig is legjobban megfogható vízválasztó.7 A le-4 M. D'Olisson : Histoire des Mongols e. művének 2. kiadásában az örmény források anyagát M. Csamics „Örményország története" rövid verziójának angol fordításából (Calcutta. 1827) veszi. 5 Az örmény forrásokat a magyar polgári történetírás csak elvétve, másodkézből használta fel, bár ezek több fordításban is rendelkezésre állanak. A tatár járáskori örmény források elég kimerítő áttekintését adja O. Altunian : Die Mongolen und ihre Eroberungen in kleinasiatisehen Ländern im XIII. Jh. Berlin. 1911. K. Patkanov: McTOpiifl ΜΟΗΓΟΛΟΒ no apMHHCKHM HCTOHHHKaM, C116. I—H. 1873 — 74. c. művében orosz fordításban közli (Malachia kivételével) az örmény elbeszélő források tatár járáskori részeit. Kirakoszból és Vardanból az idevonatkozó részeket francia fordításban adja E. Dulaurier a Journal Asiatique 1858/60. évfolyamaiban (Kirakosz krónikáját a továbbiakban innen idézzük a V. série, t. XI. [1858] iapszámaival. Ahol lényegesebben eltérünk Dulaurier fordításától, ott Kirakosz velencei örmény kiadását [1865] is jelezzük.) Azért támaszkodunk főként Kirakoszra, mert ő a korszak fő örmény forrása. Vardan éppen az ő krónikájára való hivatkozással csak évkönyvszerűen emlékezik meg a hódítási időszakról (lásd Patkanov : i. m. 7. 1.), Malachia (azaz a legújabb kutatások szerint Grigor Akanci, lásd Antik Tanúim. 1955. 297. 1.) pedig a ciliciai Örményországban ólt és művének súlypontja Kis-Örményország és a tatárok „szövetségi" kapcsolataira esik. Az újabban felfedezett „Névtelen krónika" (Jereván, 1940) kompiláció a kor többi ismert forrásából (Teqhekagir [Az Örm. Tud. Akad. Közi.] 1949. 7. sz. 51 — 62. 1.). 6 W. Barthold: Zwölf Vorlesungen über die Geschichte der Türken Mittelasiens, Berlin. 1935. 192—193. 1. 7 B. Vladimirtsov : Le regime social des Mongols. Paris. 1948. 159. 1.
