Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Ránki György: Adatok a magyar külpolitikához a Csehszlovákia elleni agresszió idején (1937–1939) - 117
140 RÁNKI GYÖRGY szemben tisztázta a problémákat. A csehszlovák követ Londonban s Krofta külügyminiszter Newton prágai angol követnek azt hangsúlyozta, hogy a német s a lengyel tárgyalások miatt technikailag sem tudnak a magyar igényekről tárgyalni, s ezért arra kérik Angliát, igyekezzék a magyar kormányt türelemre inteni.64 Hasonló értelemben nyilatkozott a csehszlovák külügyminiszterhelyettes Hencke prágai német ügyvivőnek, aki éppen a magyar igények támogatása céljából kereste fel őt.6 5 Az angol kormány közölte is Knoxszal, budapesti követével a csehszlovákok jegyzékét,6 6 valamint Inskip hadügyminiszter képviselőházi nyilatkozatát, melyben kijelentette : Anglia erkölcsileg kötelezve érzi magát Csehszlovákia támogatására nem provokált támadás esetén.6 7 Ennek a nyilatkozatnak azonban nem sok hatása volt, hiszen a magyar kormány teljesen tudatában volt annak, hogy az angol hadügyminiszter nyilatkozata meglehetősen labilis értékkel bír. Lényegében ekkor már elintézett dolog volt, hogy Magyarország területi igényeit kielégítik.6 8 A vitás csupán az volt, hogy milyen mértékben, s ez volt a következő hetek diplomáciai akcióinak egyik fő tárgya. Közismert volt, hogy az eredeti magyar követelés Csehszlovákiával szemben az 1918-as országhatár visszaállítása volt, azaz a magyar uralkodó osztályok nem csupán a magyarlakta területekre, de egész Szlovákiára és Kárpát-Ukrajnára is igényt tartottak. Az 1937 végi, 1938 eleji német—magyar tárgyalásokra még ez a koncepció nyomja rá bélyegét. Ez lényegében azt jelentette volna, hogy a lengyeleknek tett kisebb határkiigazítással Csehszlovákia Kárpátokon inneni területe Magyarország, Kárpátokon túli területe Németország birtokába jutott volna. Ezt a követelést azonban 1938 októberében nyíltan hangoztatni a magyar kormány számára is abszurdnak tűnt. Hiszen a müncheni egyezmény rabló céljait, a „népek önrendelkezési jogának" frázisába burkolták, s midőn Hitler látszólag megelégedett Csehszlovákia németlakta területeinek bekebelezésével, a magyar kormány sem mehetett tovább, s nyíltan csakis a magyar lakosságú területekre tarthatott igényt»69 Egyébként is ez az utóbbi megoldás 64 Doc. on Brit. For. Pol. III. Vol. 3. 81. és 115. 1. 65 Akten IV. 32. 1. Hencke okt. 4-i jelentése. 66 A csehszlovákok okt. 4-i jegyzéke kijelentette, hogy szükségesnek lát ják a megegyezést, de nem tárgyalnak magyar fenyegetések esetén. A magyar igényeket kb. tíz nap múlva tudják konkrétan megvizsgálni, a négy nagyhatalom fegyveres konfliktus elkerülése céljából intse mérsékletre a magyar kormánvt. 67 Doc. on Brit, For. Pol. III. Vol. 3. 115. 1. Halifax okt, 6-i levele Knoxhoz. 68 A müncheni kiegészítő jegyzőkönyvből, de valamennyi kormány nyilatkozatából ez kitűnik. 69 Valójában a magyar kormány már ekkor eltökélte magát Kárpát-Ukrajna megszállására. Szept. 29-én Imrédy miniszterelnök megbeszélte Kozma Miklóssal, Gömbös volt belügyminiszterével, a Rádió igazgatójával, a szegedi ellenforradalom egyik volt katonai vezetőjével, hogy szabadcsapatok segítségével akciót indítanak Kárpát-Ukrajna elfoglalására. A fasiszta ellenforradalom legmegbízhatóbb embereit vonták be az akcióba, mint Héjjas Iván stb. Az akció okt. 4-én kezdődött, Nyírbátornál és Vásárosnaménynél gyűjtötték össze a szabadcsapatokat, s kiadják a jelszót. „Cél: Ruténföld elégedetlen és valóban csatlakozni akar, de az elégedetlenség a megszáló katonaság miett nem jut nyílt kifejezésre." Megegyeztek Lengyelországgal, hogy néhányszáz embert a lengyel határon keresztül vetnek be. A lengyelek beleegyeztek a bandaharcokba, csupán nyílt katonai beavatkozást nem vállaltak. Okt. 4. és 8. között volt a kiképzés, okt. 9-én Kozma teljes felhatalmazást kapott a minisztertanácstól Imrédy útján, sőt megállapodnak, hogy a hadseregtől „ellopnak" néhány üteget. Okt. 9-én a borsovai híd felrobbantásával a batyu vasútvonal megrongálásával megkezdődtek a katonai akciók. Ezek okt. 15-; g tartottak, ekkor a nagy veszte-
