Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Pamlényi Ervin: A Magyar Tanácsköztársaság kultúrpolitikájáró 109

A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG KULTÚRPOLITIKÁJÁRÓL 113 tanfolyamokon, brosúrákból, beszédekből és újságokból a marxista világnézet igazságaival, a Kommunista Kiáltvánnyal, a Szocializmus fejlődésével és az Állam és Eorradalommal. Marx, Engels és Lenin eszméi a magyar nép széles rétegeibe ekkor hatoltak be. A szocialista eszmék magvetését nálunk a szociáldemokrácia kezdte meg, de az, hogy ezek a magvak kihajtottak, szárbaszökkentek és megerősödtek — 1919 kommunistáinak örök érdeme. S ez az a mozzanat, a marxizmus-leninizmus tanainak elterjedése, amelynek az 1919 utáni idők történetének alakulásában is a legnagyobb fontossága volt. Nemcsak abból a szempontból, hogy behatolt a tömegek közé és ébrentartotta az ellenállás, a harc szellemét az ellenforradalmi korszak legsötétebb éveiben is. Más vonatkozásokban is fontos volt ez : egyrészt ui. a Tanácsköztársaság idején kovácsolódott ki, munkásokból, parasztokból és haladó értelmiségiekből eszmeileg a kommunista mozgalomnak az a gárdája, amely a párt harcát vezette az ellenforradalom évtizedeiben, amely nevelte a munkásmozgalom újabb és újabb generációit és amely sok kiváló vezetőt és közkatonát adott a nemzetközi és magyar munkásmozgalomnak. Másrészt, kulturális vonatkozásban, az 1919-ben megismert marxizmus-leninizmus, a Tanácsköztársaság tapasztalatai és a szovjet kultúra fejlődésének példája tette végül is lehetővé többek között azt is, hogy, sok akadály és kitérő után, a kommunisták kidolgozzák történelmünk és kulturánk demokratikus vonalának fejlődését, s így 1945 után kultúrforradalmunkat már szervesen kapcsolhatták hozzá haladó hagyományainkhoz. Mint valóban nemzeti s egyszersmind internacionalista kultúrpolitikát jellemezhetjük harmadsorban a Tanácsköztársaság művelődéspolitikáját. Úgy gondoljuk, mindenki számára, aki fejtegetéseinket figyelemmel kísérte, világos, hogy ha volt igazán nemzeti kultúrpolitika Magyarországon, a Tanácsköztársaságé valóban az volt, a szónak abban az értelmében, hogy az elmúlt száz év legjobb magyarjainak óhajtásához híven, hallatlan erőfeszítéseit a legfőbb nemzeti érdekre, a széles néptömegek műveltségi színvonalának emelésére koncentrálta. A Tanácsköztársaság kultúrpolitikájának célkitűzései sok vonatkozásban szorosan kapcsolódtak hozzá a megelőző évszázad haladó törekvéseihez. Vonatkozik ez arra is, mikor az egyház és állam szétválasztását s a kötelező nyolc osztályos állami népoktatás bevezetését kezdeményezte. Ennek a kérdésnek a rendezetlensége egész szellemi életünkre rányomta bélyegét és társadalmi berendezkedésünk feudális maradványait tükrözte ezen a területen. Egyház és állam szétválasztása, az egyházi vagyon kisajátítása és oktatási célokra való felhasználásának gondolata, tudjuk, már a reformkori országgyűléseken is felmerült haladó politikusok részéről. Akkor épp olyan heves vitákat váltott ki, mint az állam ós egyház bizonyos fokú szétválasztását célzó ún. egyházpolitikai törvényjavaslatok a század utolsó évtizedében, melyeket is csak a magyar klérus és az arisztokrácia elkeseredett ellenkezése közben lehetett megvalósítani. Ettől kezdve ezek a demokratikus követelések minden haladó avagy viszonylag haladó politikai program szerves részét alkották, ezeknek a végrehajtása valódi nemzeti érdek volt, s megvalósításával a Tanácsköztársaság ezt az érdeket juttatta diadalra. Az ilyen és hasonló demokratikus feladatok megvalósítása mellett a nemzeti érdeket a soronkövetkező, szocialista jellegű kultúrpolitikai intézkedések a legmagasabb szinten, az egész dolgozó népre kiterjedő érvénnyel szolgálták. Ahogy a megelőző korszak klerikalizmusával a Tanácsköztársaság a materialista világnézet igazságait szegezte szembe, úgy a magyar uralkodó 8 Századok