Századok – 1958

Történeti irodalom - Pap László–Bucsay Mihály (szerk.): A Budapesti Református Theológiai Akadémia története 1855–1955 (Ism. Makkai László) 892

•892 TÖRTÉNETI IRODALOM feudalizmus bomlásának és a tőkés termelési viszonyok kialakulásának az időszakával esik egybe. Az 1782-ben megkezdett bányászás igen gazdag lelőhely ellenére sem tudott 1848 előtt magasabb színvonalra emelkedni. Ennek okát az ország elmaradott gazdasági viszonyaiban, a szállítási nehézségekben és a fogyasztópiac rendkívül szűk voltában látja a szerző. A helyi piacot pedig a vasasi bányászat megindulását egymás után követő mecseki bányák bőségesen ellátták. Ilyen körülmények között az 1821-ben megkezdett kokszolási kísérletek sem vezethettek eredményre, nem segítették elő a felvevőpiac növekedését. Kár, hogy a tanulmányban előforduló bányászati szakkifejezéseket nem magyarázta meg a szerző. Babies András figyelmét nem kerülte el a bányamunkások kereseti, megélhetési és egészségügyi viszonyainak a vizsgálata sem. A szakmunkásokat Selmecbánya és Sopron vidékéről vagy Ausztriából toborozták. Az alacsony bérezés és rossz lakásviszonyok miatt azonban állandó volt a munkaerő vándorlás. Ilyen körülmények között az alapíl -ványi uradalom — moly a birtokán lévő bányát nagyrészt maga műveltette — a jobbágyok robotmunkáját is nagymértékben igénybevette a bányaművelésnél. Ε körülmény is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy szemben a kereskedő tőkések kisebb-nagyobb mocseki bánya vállalkozásai val, a vasasi bánya a bukást mindig elkerülte. A tanulmány írója az 1848-at megelőző fél évszázad gazdaságtörténetéhez igen értékes adalékot nyújtott munkájával. VÖRÖS ANTAL PAP LÁSZLÓ—BUCSAY MIHÁLY (szerk.): A BUDAPESTI REFORMÁTUS THEOLÓGIAI AKADÉMIA TÖRTÉNETE 1855—1955. (Budapest, Református Egyetemes Konvent. 1955. 239 I.) . A legfiatalabb református főiskola történetét a százéves jubileumra írták meg az akadémia tanárai. A monográfia a szűkebben vett egyház- ós iskolatörténeti adatokon túl néhány általánosabb érdekű vonatkozást is tartalmaz, melyekre érdemes történészeink figyelmét felhívni. A főiskola alapítása összefügg Pest fővárossá fejlődésével. A türelmi rendelet kiadása után a protestánsok egyre nyomatékosabban követelték, hogy az ország központjából ne szoruljanak ki, mint addig. Vay József 1796-ban tervet készített egy közös protestáns-görögkeleti egyetem felállítására. A felekezetek közötti bizalmatlanságot azonban nem sikerült áthidalni s az elgondolás a politikai reakció felülkerekedése során lekerült a napirendről. 1839-ben merült fel újra a pesti protestáns főiskola terve, ezúttal mint református-evangélikus közös intézményé. A kezdeményezők közt nem kisebb nevek szerepelnek, mint Fényes Eleké, Ráday Gedeoné és Fáy Andrásé. Országos érdeklődést keltett az ügy, mikor Kossuth is melléje állt a Pesti Hírlap egyik vezérei likében. Ezt az alkalmat használta fel Zav Károly, hogy a Pesti Hírlapban nyilvánosságra hozza a protestáns egyházi unió gondolatát, melyet Kossuth is felkarolt s mely a nemzetiségi kérdéssel való összekapcsolódása révén heves politikai vitát indított el. A protestáns főiskolát tervezői a polgári átalakulás műhelyének szánták s ezt a célt maga Kossuth fogalmazta meg az országos adakozást elindító felszólításában : „talapzata a haladott kor igénye legyen s kúpablakán át végig derítse minden termeit a polgáriasodás napmelege". Az uniós tervek meghiúsulása azonban megakadályozta a közös protestáns főiskola létrejöttét is. Az eredeti elgondoláshoz képest szűkebb keretekben, csak református jelleggel alakult meg 1855-ben a pesti református theológiai akadémia. A kezdeti liberális célkitűzésekből azonban így is érvényesült valami. Az akadémia a szabadelvű theológiai gondolkozás fellegvára lett, ahol az univerzális képzettségű és érdeklődésű Ballagi Mór liberális felfogása uralkodott. A segéd tanárok sorában olyan kivál6 tudósok adtak elő, mint Csengery Antal, Gönczy Pál, Gyulay Pál, Goldzihcr Ignác, Hunfalvy Pál és Galgóczy Károly. Az akadémia tanárai kezdeményezték a Protestáns Egylet megalakulását (1871), mely a theológiai szabadelvűséget a politikai liberalizmussal párosítva, a magyar közélet feudális maradványai ellen is igyekezett küzdeni. Egyes tagjai, mint pl. Litkei Péter, az utópista szocializmus eszméinek terjesztésével is kísérleteztek. Ez az irányzat a XIX. század utolsó évtizedeiben elhalt és átadta helyét az ún. belmisszió,majd a hollandiai ihletésű „történelmi kálvinist a" irányzatnak. Az utóbbi jellemezte az akadémia világnézeti nevelő munkáját a kót világháború közötti korszakban, melynek nacionalizmusa és forradalomellenessége jiított benne kifejezésre.