Századok – 1958

Történeti irodalom - Taylor; F. J.: The Unites States and the Spanish Civil War (Ism. Jemnitz János) 879

•880 TÖRTÉNETI IRODALOM hogy a Spanyol Köztársaságot, bármennyi hibája volt, a fasiszta agresszió megdöntse ..." (7.1.). Taylor a spanyol köztársaság problemajanak keretét túllépve, rámutatott arra, hogy a roosevelti kormányzat legnagyobb külpolitikai hibáját a spanyol polgárháboiú. idejen követte el. Még sokkal elesebben fogalmazza meg mondanivalójat Claude G. Bowers, a bevezető szerzője, aki 1936— 39 kőzött az Egyesült Államok spanyoloiszági követe volt. Bowers már első soraiban megúja, hogy a „polgárháború" nomenklatúia nem illik a spanyol viszonyokra, mert az egyik harcoló fél elsősorban külső segélyforrasokia támaszkodott es ,,a háborút a külső agresszió jellemezte ' (17. 1.). Bowers nem tagadja, hogy Francot belső erők is segítették. Olyan rétegek és erők csatlakoztak hozzá, amelyek meg akarták akadályozni, hogy a köztársaság megszüntesse a feudális agrárviszonyokat" „és hogy a munkások helyzetét az emberi méltóság színvonalai a emeljék" (17. 1.).' Bowers szóváteszi, hogy a fasiszta hatalmak és a spanyol reakció agresszióját hosszú rágalomhadjárattal készítették elő, aminek gerincét a kommunistaellenesség alkotta. A fasiszta propaganda hazugságaival szemben Bowers hangsúlyozza, hogy a „spanyol tábornokok és szövetségeseik, a tengelyhatalmak, nem egy nem létező kommunista kormány ellen kezdtek harcot, hanem a spanyol demokrácia ellen, annak kiirtásara" (18. 1.). Bowers ezután elmarasztalja a „benemavatkozási" politikát, ós megállapítja, hogy a nyugati hatalmak gyakorlatilag „a tengely kollaboránsai voltak a spanyol nép demokráciájának megdöntésében" (19. 1.). Tehát a spanyol nép többéves antifasiszta küzdelmének számos alapkérdésében az amerikai szerzők véleménye megegyezik a következetesen demokrata, marxista szerzők megállapításaival. Itt nem egyszerűen a történeti tegnap kérdéseiről van szó. Bowers ajánlásának végén írja : „mindez eső után köpenyeg. Spanyolországban fasiszta kormány van hatalmon, nincs szólás-, sajtó-, vallásszabadság. De vissza kell, hogy utasítsuk ezen napok történetének eltorzítását, megcsonkítását . . . nem csatlakozhatunk a történelem olyan újraírásához, hogy azt a mi kényelmünknek és felfogásunknak megfelelően átalakítsuk." (19. 1.) A könyv szerzőjét és az előszó íróját politikai szempontok is vezették tehát, amikor a történeti igazság, a történeti tények feltárásához hozzáláttak. Céljuk az volt, hogy bebizonyítsák : a Franco-rendszer fasiszta, antidemokratikus, népellenes rendszer, hogy létrejöttét Hitlernek, Mussolininak és a nyugati liatalmak által elkövetett hibáknak köszönheti és éppen ezért a szerzők az ellen a dullesi külpolitika ellen lépnek fel, amely 1953-tól kezdve fokozatosan a bomladozó Francorendszer segítségére sietett. A könyv által nyújtott sok új tény s részeredmény tartalmi ismertetésére még megközelítőleg som vállalkozhatunk. Első fejezetében a szerző vázolja a spanyol viszonyokat, miközben értékes megfigyeléseket is közöl (ilyenek a szocialisták és anarchisták társadalmi bázisa, a gazdasági viszonyok, a spanyol klérus szerepe stb.). Az első fejezet legfontosabb következtetése az, hogy a köztársaság demokratikus megújulásával szemben a reakciós, feudális erők léptek fel.® A fejezet két gyenge pontja a munkásmozgalom! ól szóló beszámoló és az, hogy Taylor nem hangsúlyozza, hogy a köztársasági koimány erélytelensége tette lehetővé a fasiszta-militarista csoportok nyílt szervezkedését Tanulságosak a könyv ama lapjai is, ameíyek a német—olasz intervencióról új részletadatokat nyújtanak. Ebben a vonatkozásban a könyvnek két érdekessége van : dokumentumokat közöl a német külügyminisztérium irattálából, másrészt idézi, vagy megemlíti azokat az első amerikai diplomáciai vagy katonai jelentéseket, amelyeket az Egyesült Államok külügyminisztériumának 1936 augusztusában küldtek, és amelyek már akkor megfellebbezhetetlenül bizonyították az intervenció tényét. A könyv azonban, mint címéből is kitűnik, főként az Egyesült Államok külpolitikáját illetően ad újat és teljes képet. A hivatalos külpolitika alakulását könnyű nyomon követnünk. 1936 júliusa után a koimány Spanyoloiszággal szemben morális embargót alkalmazott. 1936 végén ezen a rendszeren repedések mutatkoztak, emiatt 1937 januáijában törvénybe foglalták a semlegességet. A semlegességet és a spanyol terület embaigóját F. D. Roosevelt csak a köztársaság bukása, a Franco-koimány áprilisi elismerése után vonta vissza. Az USA kormányának külpolitikájában tehát nincsenek nagy cikk-cakkok, törések. F. J. Taylor a nyolc fejezetben e politika kialakításának okaival, fejlődésével, a közvélemény reagálásával, a közvélemény és a kormány külpolitikájáüak kölcsönhatásával, az Egyesült Államoknak a fasiszta hatalmakhoz, illetőleg Ángliához és Franciaországhoz való viszonyával, az amerikai nép spanyolszolidaritási mozgalmaival, az amerikai katolikus klérus törekvéseivel — tehát azokkal a réazletkérdéseklíel foglalkozik, amelyek együttvéve eredményezték, hogy a kormány ' Ennél a nálunk szinte közhelynek számító megállapításnál azt kell figyelembe vennünk, hogy egy amerikai professzor az, aki velünk a spanyol osztályerőviszonyok felmérésének alapkérdésében egyetért.