Századok – 1958

Történeti irodalom - A dél és nyugati szlávok története (Ism. Perényi József) 851

' TÖRTÉNETI IRODALOM 851 HCTOPHH K))KHbIX H 3AnAflHbIX CJ1ABHH (Moszkva, 1957. 486 1.+20 tkp.) A DÉLI ÉS NYUGATI SZLÁVOK TÖRTÉNETE A szláv népek történetírói mindig figyelemmel kísérték a testvérnépek történetét. A ΧΠ. század fordulóján író orosz krónikás, az őskrónika szerzője ugyanúgy, mint az egykori cseh Cosmas, valamint az utánuk következő szláv krónikások hosszú sora mind megemlékezett a szláv népek nyelvi közösségéről, őshazájáról, az ebből való szétvándorlásról, és amennyire tudtak, az elszakadt testvérek további sorsáról. Természetes és könnyen érthető jelenség ez, mindenütt, minden népnél megtaláljuk. A magyar krónikások, akiknek e tekintetben sokkal nehezebb helyzetük volt, szintén keresték a rokonokat, és azokat a hunokban találták meg. A tudományos történetírás megjelenésével, és különösen az első egyetemes történeti szintézisek megjelenése után, a szlávok egymás iránti kölcsönös érdeklődése tovább fokozódott. Az elnyomott, idegen urak alatt élő szláv népek fiatal polgársága, illetőleg burzsoá értelmisége egyik főfeladatának tekintette a XIX. század első fejében a szlávok közti múltbeli kapcsolatok felderítését, és e törekvésük találkozott az akkor egyetlen független szláv ország, Oroszország értelmiségi köreinek hasonló törekvéseivel. A gyorsan fejlődő összehasonlító szláv nyelvészet és az etnográfia mellett a történettudomány is sorompóba lépett, kísérleteket tett a szláv népek történetének megvilágítására, miközben természetesen igen nagy érdeklődést mutatott a szlávokat összefűző múltbeli, többékevésbé szoros kapcsolatok megvilágítására. Az összes szláv népek történetét egybefogó szintézis azonban sokat váratott magára, aminek fő oka abban keresendő, hogy a szlávok szétválása után az egyes népek sorsa erősen eltér egymástól. Ezeket egybefogni szilárd elméleti alapok nélkül nem lehetett. Akkoriban az egyetemes történeten ,,Staatengeschichte"-t, azaz államok egymás mellett mélyebb összefüggések nélkül előadott történetét értették. A szláv őstörténet, azaz az együttélés kora hamar megtalálta történetíróját, de a folytatás sokáig hiányzott, bár részlettanulmányok hosszú sora rendre megvilágította a szláv népek kapcsolatait, a kulturális tekintetben fejlettebb szláv népeknél pedig már megvoltak a hazai történetüket bemutató szintézisek, amelyek egy összefoglaló szláv történet alapjául szolgálhattak volna. Az első ily értelmű összefoglaló kísérletekre csak a mult század második felében került sor1

, de ezek a különböző értékű munkák az akkori általános felfogásnak megfelelően tulajdonképpen nem adtak mást, mint az egyes szláv népek párhuzamos történetét. Egyedül Krízek igyekezett egységes előadási alapot teremteni, és ezt a politikai történetben találta meg2

. Hasonló utakon járt, de alig ért el jobb eredményt Const. Höfler.3 Ezek után az első kísérletek után hosszabb szünet következett. A szlavisztika tudománya közben hatalmasat fejlődött és sok régi elképzelést újabbal helyettesített. Megjelentek az első tudományos szerb ós bolgár összefoglaló történeti munkák is, és így most már az összes szlávok történetét összefogó szintézisre törekvő történészek a szláv nemzeti történetek teljes sorát használhatják (cseh, lengyel, orosz és horvát szintézisekből ekkor már egy egész sor rendelkezésre állt), s napvilágot láttak az államalakulásig el nem jutott kisebb szláv népekkel foglalkozó első részletes monográfiák is. Csak néhány orosz szerző kísérelt meg a XlX. sz. végén bizonyos részleges összefogást achoi, amennyiben megírták a pravoszláv népek (oroszok, bolgárok, szerbek, görögök) történetét. Ennek a hatalmas nyersanyagnak a birtokában J. Bidlo, a prágai egyetem keleteurópai szakértője az első világháború előtt kidolgozta egy szláv színtézis elméleti alapjait4, majd egy év múlva meg is irta rövid szintézisét5

. Bidlo szerves egésznek tartja a szlávok történetét, igyekszik azt egységesen periodizálni. Korszakbeosztásának alapja történeti felfogásának megfelelően a politika, amit bizonyos mértókig kulturális elemekkel kever. Más szerzők (Picseta, Dorosenko stb.) azonban elvetik az egység gondolatát, és szintéziseikben az egyes szláv népek történetét ismét párhuzamosan vázolják, miközben lJ. Pervolf : C-naBjwe, hx B3anMiibie OTHOmeHHfl h CBH3H. I—III. Szptvár 1886 ; A. F. Riltich: CjiaBHHCKHÍi MHp. HcT0pnK0-3TH0rpacj)HMeCK0e HCCjie^OBaHue. Varsó 1885; Ed. Bogustoivski: HistoryaStowiaií. I—II. Kraków 1888—89. ' Déjiny národu slovanskych ν pfehledu synchronistickém (1871), majd később Epochy i obsah dëjin národu slovanskych. „Casop. mua. král. íesk. 51 (1877) c. tanulmányában ezt nem naijy sikerrel indokolni akarta. 3 Abhandlungen aus dem Gebiete der slavischen Geschichte, melynek negyedik része Die Epochen der slavischen Geschichte bis zum Jahre 1526. címen a Sitzungsber. d. Wiener Ak. d. \Viss. hist.-phil. Kl. 47 1881 jelent meg. ' Ο historii slovanstva jako celku. Cesk$ Casopis Historick17 (1911). ' Historicky vyvoj Slovanstva, a „Slovanstvo" c. gyűjteményes munkában, Praha 1912.