Századok – 1958

Történeti irodalom - A dél és nyugati szlávok története (Ism. Perényi József) 851

•52 TÖRTÉNETI IRODALOM természetesen nagy hangsúlyt fektetnek a szlávokat összefűző politikai, kulturális kapcsolatok kidomborítására. Hasonló álláspontot képvisel az irodalomtörténészek többsége is, míg néhányan az összehasonlító módszer mellett szálltak síkra. Bidlo végül a maga részéről egy terjedelmes összefoglaló munkával zárta le a vitát," amellyel a gyakorlatban igyekezett bebizonyítani elméleti meggondolásai helyességót. Nézeteit azonban általánosan nem fogadták el. Nem sok újat hozott a kérdésben az a nagy történeti vita sem, amelyet az 1923. évi brüsszeli és az 1933. évi varsói nemzetközi történész kongresszuson vívtak Bidlo és a lengyel történészek Kelet-Európa történeti fogalmának meghatározásával kapcsolatban, s amelyhez később különféle folyóiratok hasábjain mások is hozzászóltak. Az a kérdés tehát, hogy a szlávok történetét be lehet-e mutatni szerves egészként, vagy csak párhuzamosan lehet tárgyalni az egyes szláv népek történetét, napjainkig nyitva áll. Egy rövid ismertetés keretei között természetesen nem terjeszkedhetünk ki az előző szintézisek és kísérletek teljes felsorolására, még kevésbé részletezés analízisére és bírálatára. Ugyancsak nem tudjuk bevonni vizsgálódásunk körébe az 1917 — 1945 közti szovjet irodalmat sem, mert e munkák nincsenek meg könyvtárainkban. Sajnos, az ismertetett munka sem tájékoztat bennünket erről, mert mindössze a bevezetésben foglalkozik néhány historiográfiai problémával, s ott is csak az egyes szláv népek hazai, azaz nemzeti történetírásáról tesz néhány megjegyzést, míg az összes szlávok történetét tárgyaló szintetikus munkákról, tehát a közvetlen elődökről nem beszél. Tartalmilag ez a tankönyv természetesen gyökeresen különbözik az előbb említett és a felsorolásból kimaradt polgári munkáktól, mert szilárd marxista-leninista történetszemlélet terméke. Az egyes szláv országok marxista történészeinek és a szovjet történészeknek a legújabb eredményeit adja rövid, csak a legfontosabb tényeket közlő előadásban. Mielőtt a konkrét anyaggal kapcsolatos kritikai megjegyzéseinket megtennénk, szükségesnek látszik néhány elvi és módszertani problémát felvetni, melyek bizonyos összefüggésben állnak az eddig említett kérdésekkel. A tankönyv végeredményben egyetemes történeti munka, részleges szintézis. A keleti szlávok története, érthetően, kimaradt az előadásból, hiszen azt a szovjet egyetemi hallgatók hazai történetként tanulják. A munkát ennek ellenére a szlávok összefoglaló történetének tekintjük. Az első kérdés az, hogy vajon a szerzők hogyan értelmezik a szintézist, hogyan foglalnak állást a régi vitában. Konkréten : vajon szerves egységként látják-e a szlávok történetét vagy nem, igazi szintetikus összefoglalásra törekszenek-e, vagy a párhuzamos előadást alkalmazzák? A tankönyv határozottan a párhuzamos tárgyalás mellett tört lándzsát, azaz a szláv együttélés kora után külön-külön mutatja be az egyes nyugati és déli szlávok történetét, mégpedig lehetőleg állami keretek között. A kronológiai sorrendet szigorúan betartja, azaz egyik nép története sem szalad időben nagyon a másik elé. Valamilyen közös periodizációra nem történt kísérlet. Lényegében tehát a munka államtörténet, kivétel csak két esetben fordul elő. Az egyik, amikor több szláv nép ugyanannak a hódító államnak a részévé válik (bolgárok és szerbek a török birodalomban, horvátok és szerbek osztrák uralom alatt). Ebben az esetben a könyv egy fejezetben és összevontan tárgyalja a közös folyamatokat, a közös ellenség elleni harcot stb., de alfejezetekben ismét egyenként foglalkozik minden egyes nép belső történetével. A másik eset Szlovákia kiragadása a magyar állam keretei közül (Horvátország külön tárgyalása a magyar állammal való viszonylagosan lazább kapcsolatai miatt nem okoz problémát). A tankönyv Szlovákia esetében sem alkalmaz kivételt, nem a szlovák nép, hanem Szlovákia, tehát egy terület történetét adja, de a gyakorlatban, sokszor úgy néz ki a dolog, mintha Szlovákia önálló állam lett volna, bár a szerzők többször hangsúlyozzák, hogy a szóbanforgó terület a magyar állam része volt. Ha nagyon figyelmesen olvassuk az egyes szláv államok gazdasági és társadalmi fejlődésével foglalkozó alfejezeteket, a könyv legfontosabb részeit, akkor meglepődéssel látjuk, hogy erősen hasonlítanak egymáshoz, ami igen sokszor stereotip mondatok ismétlődésében nyilvánul meg nemcsak a feudális, hanem a kapitalista korszak tárgyalásánál is. Vajon mi az oka ennek a nagy hasonlóságnak? Tiszta véletlen, szerkesztői gondatlanság, vagy talán mélyebben fekvő okai vannak? Én a magam részéről hajlandó vagyok a mondatok hasonlóságában annak bizonyítékát látni, hogy az egyes történeti folyamatok valóban azonos módon játszódtak le, és ezt az egységes elvi történetírói alap és módszer • Déjiny slovanstva. Praha 1927.