Századok – 1958

Történeti irodalom - Az itáliai renaissance kibontakozásához (Ism. Székely György) 836

•840 TÖRTÉNETI IRODALOM munia civitatis minus licentcr et libenter contra libertatém Clericorum manus extendebat . . . Communiao conjuratio omnibus Ecclesiae libertatém diligentibus est odiosa . . . éliminât ο Communiae nomine quod semper abominabile existit sub nomine pacis, cum tarnen pax non esset, contra Episcopum ct Clericorum libertatem . . ." Recueil des Historiens des Gaules et de la France. XIII. 1869. 541. 1.). Sokkal mélyebb ellentétek ezek Itáliában is, mint ahogy Sallay ábrázolja. A katar előzmények hangsúlyozása e korban is helyes, de a francia kutatás kimutatta a második keresztes hadjárat keletről visszatérő résztvevőinek szerepét is a bogomil tanok terjedésében a XII. századi Észak-Franciaországban, a Rajna-vidéken s É zak-Itáliában is. Említendő lett volna a takácsok nagy szerepe is a korabeli eretnekségekben, amit az irodalom ismételten kiemel (eretnek „textores et textrices", vándoreretnek „textores", eretnekgyülekezés „in cellariis et in textrinis" ; Frugoni : Arnaldo da Brescia 31. 1., Werner : Paupcres Christi 182 — 83. 1.), s ami éppen a francia eredetű : ,,a külföldről jövő mozgalmak gyors asszimilációját" is jobban megvilágítja, mint ,,az eretnekségek befogadására való hajlamosság" (Sallay 21. 1.), éppen a francia és az olasz város hasonló társadalmi viszonyai áital. A következő, a ferences mozgalommal, a joachimizmussal, a Dante-korabeli fejleményekkel foglalkozó részekben szerencsésen mutatkozik meg Sallay lényegesen elmélyültebb ismerete s a tárgyalás is jóval meggondoltabb, sokoldalúbb. De a társadalmi alapok ismertetése nem egy ponton megalapozottabb lehetett volna. Erre forrásszerű törekvést az apostolikusoknál látunk. A külföldi kapcsolatok itt is hiányosak, a ferencrend belső viszonyainak alakulása nemcsak itáliai probléma ; nem esik szó a dolciniánusok csehországi felbukkanásáról 1318-ban; Dante De Monarchia-jának egy kézirata cseh levéltárban is előkerült s feltehetően Bajor Lajos híveinek jogi nézeteit támasztotta alá. Firenze és Siena történetében, irodalmi, ideológiai harcaiban a legotthonosabb Sallay, ezért nem szerencsés, hogy a 36. oldal alapos tárgyalásával szemben a 240 — 241. oldalon a kötetben helyet kapott Rózsa elnagyolt megállapítása az ,,Ordinamenti"-ről ; viszont a feketék és fehérek kérdésében nem lehet az utolsó szónak tekinteni a mondottakat (méginkább áll ez Rózsa vonatkozó fejtegetésére 261. 1.). Az inkvizíció XIV. századi firenzei korlátozását (59 — 60. 1.) hasznos lett volna egybevetni a velencei lépéssel 1422-ben. A gazdasági körülményekre több helyes utalás történik, de ez inkább csak aláfestés, így a ciompok szervezkedéséről írott érdekes részletek nincsenek beágyazva egy általánosabb iparfejlődési elemzésbe. Ε kisebb hiányok ellenére a XIV. századi rész az egyik legértékesebb a kötetben. Világos, nem erőltetett felfogása a marxista módszer eredményes alkalmazását mutatja, s ez lehetővé tette a polgárság és egyház politikai kompromisszumának és ideológiai eltávolodásának dialektikus egységben való bemutatását. Távoli világokba vezet, hogy más oldalról világítsa meg az itáliai fejlődést Faragó Pélerné: A keleti utazások és a renaissance-kori olasz polgárság ideológiája c. tanulmánya. A témaválasztás igen helyes volt, s széleskörű anyagfeldolgozáson alapult. A tanulmány színvonala azonban egyenetlen, szemmclláthatóiag nem teljesen kiérlelt állapotban adták nyomdába. Korszakról korszakra, egyik helyről másik helyre, kérdésről kérdésre csapong a tanulmány, ami nem vált hasznára. Ír a dantei Ulisscs alakról és típusról (103—104. 1.), amint később Rózsa is (256. 1.), ami felesleges kettősség. Egyikük sem veti azonban össze az óceánra szálló tengerész alakját a tengerhajózás valóságával. Pedig ezidőtájt, először 1291-ből van adatunk arra, hogy genovai gályák kifutottak az Atlanti-óceánra. 1312-ben genovaiak fedezték újra fel a Kanári-szigeteket, 1314-re datálják Genova és Velence tengeri kapcsolatait a Gibraltári-tengerszoroson át Brüggóvel és Londonnal. Ez időben tehát már felvillanhatott Danteban az óceáni út képe. Faragóné tanulmányában sok a pontatlanság. Ilyen a refeudalizálódás ( 104.1.) kifejezés alkalmazása a X. századi Amalfira. Velence nemcsak kereskedelme, hanem ipara miatt is kiemelkedő (X. századi céhek). 1135-ben és 1137-ben a szöveg szerint Velence (105.1.), a valóságban azonban Pisa pusztította Amalfit. A genovai compagna fölébekerekedése püspökének (106. 1.) kezdetben kevéssé hatott a városállam nemzetközi kapcsolataira, akkoni telepe élén legalább formailag genovai kanonok állt. Az iránytű leírt tökéletesítése (106. 1.) talán korai 1000 előttre. A keresztes hadjáratok okai közt említendő lett volna a johannita rend előzménye az amalfibeliek szerepével. A kalóz (corsaro) és a tengeri rabló (pirata) a magyar nyelvben is kettős jelentőségű fogalmak, ez nem Bragadin elkülönítése (Í10.1.), hanem régi jogi megkülönböztetés. Az 1088-as tuniszi hadjáratnak Pisa, Genova és Amalfi már nem egyenlő résztvevői (amint a 111. 1-on érteni lehet), hanem egy amalfibcli vezényelte a zömében pisai—genovai flottát, ugyanakkor eltért a szicíliai normann és a pisai politika. (V. ö. F. ,Chalandón : Histoire do la première croisade. 1925. 12. 1. és C.Cahen: An Introduction to the First Crusade. Past & Present 1954. nov. 20—21. 1.) Jó lett volna a helvncveket következetesebben írni: így Aruf (107, 108. 1. és Arsuf (111.1.), Cesarea (107, 108.1.) ós Cezarea (111.1.), Mahedia és Mehadia (110 —11, 114. 1.),