Századok – 1958

Történeti irodalom - Kun Béla a Magyar Tanácsköztársaságról (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 832

I TÖRTÉNETI IRODALOM 835 A földkérdésben követendő helyes politikát sokkal nehezebben ismerte fel, mint a párt. Már számos írása megjelent a Tanácsköztársaságról, annak tanulságairól anélkül, hogy e problémát érintette volna. 1924-ben azonban, az ifjúságnak szánt írásában nagyszabásúan és helyesen fejti ki nézeteit (447—49. 1.). A földkérdés itt már megkapja méltó helyét ; nem gazdasági feladat, hanem a szövetséges megnyerésének eszköze. Majd más helyen : ,,. . . a proletárság osztályharca győzelemre jutásának elengedhetetlen előfeltétele : a munkásosztály és a parasztság forradalmi szövetségének létrehozása" (457. 1.). Azonban nem lennénk hűek az igazsághoz, ha azt állítanánk, hogy ezek az elvi és gyakorlati tévedések, melyek Kun Béla írásaiban, munkájában feltűntek, egyéniek és sajátosak lettek volna, s csak őt jellemezték. Távolról sem, sőt éppen fordítva. Mindaz, amit az események résztvevői később maguk is felismertek, az utókor ítélet tárgyává tett, akkor a korszak s a munkásmozgalom adott szakaszának általános jellemzői voltak. Ezekben az írásokban éppen az a tanulságos, hogy szerzőjük nem ragaszkodott görcsösen korábbi nézeteihez, hanem a tapasztalatok uián ki tudta mondani róluk-azt, hogy helytelenek. Kun Béla a hazai kommunisták közül az egyik legképzettebb, széleslátókörű, művelt ember volt. Azok közé tartozott, akik az eseményeket — a forradalom előtt és után egyaránt — mindig szélesebb távlatban, a nemzetközi munkásmozgalom szempontjából nézték. Az 1919 előtt Oroszországban m°gjelent cikkeiben s későbbi írásaiban is mindig helyet kap a tárgyalt esemény nemzetközi összefüggése, jelentősége (177., 220. kk. 1. stb.). Természetszerűleg fokozottabban áll ez arra az időszakra, amikor mint külügyi népbiztos tevékenykedett. Meg kell említenünk azt a külpolitikai elvet is, amelyet a Tanácsköztársaság nevében Kun képviselt. Ε politika lényege — először történelmünk során — a Szovjet-Oroszországgal való szövetség és a béke volt. „A mi külpolitikánk — mondotta — a béke politikája, az igazi, frázisok nélkül való békepolitika." Ez azonban, hangsúlyozta, távolról sem azt jelenti, hogy ha kell, nem fogják fegyverrel is védeni a Tanácsköztársaságot (169 — 70. 1.). A kommunistáknak a Tanácsköztársaság idején szüntelenül hadakozniok kellett a szociáldemokratákkal a proletárdiktatúra módszereit illetően is. A szociáldemokrata jobboldal a diktatúra enyhébb alkalmazását követelte. Ez különösen veszedelmes volt akkor, amikor nemcsak az intervenciós csapatokkal, de a szervezetten fellépő belső ellenforradalommal is szembe kellett nézni. Kun Béla e tekintetben kezdettől fogva következetes, határozott álláspontot képviselt. Többször is rámutatott arra, hogy a burzsoázia lényegénél fogva ellenforradalmi, hogy a harcot a proletárdiktatúra ellen nem szünteti be a maga jószántából. Ismét és ismét leszögezte, hogy az ellenforradalom, az ínség, stb. ellen csak a diktatúra következetes és szigorú alkalmazásával lehet eredményesen küzdeni (275., 183. stb. 1.). Szenvedélyesen szállt szembe azzal a propagandával, amely azt terjesztette : az antant segítségét, jóindulatát a „demokrácia visszaállításával" kell megnyerni. Kun Béla mély meggyőződéssel vallotta : „Minden jelszó mögött, még a legdemokratikusabb jelszó mögött is csak a legtisztább kapitalista cél lebeg, a kapitalizmus visszaállítása" (296. 1.). „A proletárdiktatúra leverésével itt nem demokrácia, hanem fehérterror következne" — írta júliusban (286. 1.). Szavait az események félelmetesen igazolták. A Tanácsköztársaság bukása után végzett munkájának, a tapasztalatok, tanulságok rögzítésének egy célja volt, egyetlen gondolat szolgálatába állította : „A harcot csak folytatni lehet ! Folytatni a Kommunisták Magyarországi Pártjának harcát a hatalomért. Folytatni — most már tanulságokkal gazdagabban — a harcot a szocializmus építésének lehetőségéért, az új proletárdiktatúra harcainak formájában" (473. 1.). S mert ezt idehaza nem tehette, a nemzetkőzi munkásmozgal m erősítésében, fejlesztésében végzett nagy munkát. Ε beszédeket, írásokat olvasva, azok is, akik nem voltak tanúi az 1918 — 19-es forradalmi éveknek, átérzik és megértik, mit jelentett a magyar mozgalom számára Szovjet-Oroszország léte, Lenin figyelme és tanácsai a magyar kommunisták számára. Kunt Bélát barátság fűzte Leninhez, akiben mindvég'g tanítómesterét tisztelte. Hozzá írt leveleiből, későbbi írásaiból, egy Lenin kötethez készült előszavából egyaránt a forradalmi mozgalom vezetője iránti tisztelet árad ; írásai egyben Szovjet-Oroszország történelmi jelentőségét hirdetik. Mindent egybevetve : e kötetet úgy kell üdvözölnünk, mint marxista irodalmunk jelentős gazdagodását. Az érdeklődők, aVmunkásmozgalom régi tagjai mellett tanárok és kutatók egyaránt nagy haszonnal forgathatják. Értékét mindenek előtt az adja, hogy Kun Béla maga nyilatkozik meg előttünk, a legközvetlenebb módon ismerked-