Századok – 1958

Vita - Történészvita a „népi” írókról 732

740 TÖRTÉNÉSZVITA A „NÉI'I" ÍRÓKRÖL tette az igazi, indokolt optimizmus hitelét. így állunk a Dózsa-kérdéssel is. Van-e megfelelő tudományos feldolgozás ? Egyelőre nincs. Van-e megfelelő szépirodalmi feldolgozás? Gergely Sándor művéiől ez alkalommal ne beszéljünk. Megfelelő értékű, marxista igényű műveket kell alkotnunk, amelyek jelenítő erővel táiják fel múltunk igazi tragikumát — és sejtetik a kivezető utat is. Nem holmi vulgáris aktualizálásia van szükség, hanem a történelem logikájának, törvényes menetének hiteles, erőteljes megmutatásáia. Erre alkalmas munka alig van. Pedig enélkül — jól értsük meg — nincs módunk felvenni a küzdelmet életünk (történelmünk) pesszimista felfogásával szemben. Nincs elegendő terünk vitatkozni a magunk optimista felfogásáéit. . Mrbcn áll a mi történet-felfogásunk optimizmusa ? Abban-e, hogy tagadjuk népünk múltjának súlyos — olykor máig kiható — tragédiáit ? Bizonnyal nem. Miben hiszünk hát 1 Hiszünk népünkben, ennek az elgyötört, forradalmaiban és szabadságharcaiban elnyomott népnek az életerejében. Hisszük, hogy a szabadságért kiontott vér egy cseppje sem volt hiábavaló. Ezt tanítják a fejlődés törvényei. Nemcsak a magunk kis látóköiébcn : az egész világ távlataiban. Nemcsak a mái ól van szó. Ma — változott körülmények közt — másként ítélhetjük meg népÜDk útját, könnyebben jutunk „optimista" elképzelésre. Ezt kell-e visszavetnünk a múliba? Nyilván nem. Múlt és jelen szemléletének összevágó egyeztetése nem ilyen nyers, kezdetleges módon keresendő. Történetírásunkban és oktatásunkban azt kell kimutatnunk és érzékeltetnünk, hogy ez az elgyötört, agyonsanyaigatott nép minden bukása után talpra állt, képes volt talpra állni és végül — a sok kudarc, vérvesztés, tragédia után — eljuthatott oda, hogy valóban formálja sorsát. A nemzeti tragédiák sorozatának ilyen értelmezése — erő forrása. A „népi" írók (s tegyük hozzá : híveik) kiúttalan ábiázolása — csüggesztő. Történetünk pesszimista — kiúttalan bukásokat láttató — felfogásával szembe kell szegezni a történelmi tényektől hitelesített, igaz optimizmust : ne érjük be a tragédiák sorolásával, mutassuk meg, érzékeltessük a kathazrist, a kivezető utat is. MÁLYUSZ ELEMÉR : Az a figyelem, amelyben a népi írók problémáját az Intézet most részesíti, felbátorít egy kérésnek az előterjesztésére. Azt kérném, hogy a historiográfiai viták során vizsgáljuk meg egyszer, de talán nem valami nagyon távoli jövőben, annak a történetkutatói iránynak a tevékenységét, amely a népi írók törekvéseitől függetlenül alakult ki, nevében azonban, s talán nem is csak a nevében,mégis a legközelebb állott hozzájuk. A népiségtörténetre célzok. Valami hasonlóság van is hatás tekintetében a népi hók működése és a népiségtörténethás között. Utólag visszatekintve az 1930-as évekre, azt hiszem, a népi hóknak, teljesen függetlenül attól, hogy mit írtak, az volt a jelentőségük, hogy elvonták a magyar értelmiség fiataljainak tekintélyes részét a maradiság szolgálatától és olyan gondolatokat vetettek fel előt te, olyan célokat tűztek ki eléje, amelyek munkára, küzdésre, előre haladásra ösztönöztek. A népi írók fellépése nélkül nagyobb lett volna a német Buischenschaftok mintájára alakult diákszervezetek létszáma, nagyobb lett volna a meggyőződés, cél nélküli imbolygók, a mindenre kaphatók tömege és több lett volna a pillanat örömeinek élő önző, cinikus törtető. A népiségtörténet is elvont néhány kutatót a szellemtörténet bűvköréből. Nem sokat, az igaz, de úgy látom, hogy akik ott nevelődtek, megállották később is helyüket, és ami a legcsodálatosabbnak tűnhet fel, sem közben, sem később nem lettek fasisztákká. "Ügy képzelem, hogy eleve is tanulságos lehet mint problémát megvizsgálni, hogyan történhetett, hogy annak az iskolának a hívei, amely iskolát nemcsak a távolállók, hanem a szakemberek is, Önök is, a fasizmussal azonosnak tekintenek, maguk nem voltak fasiszták. Talán elmélet és a valóság felismerése közti különbség volna a magyarázat? Lehetséges. De ha így van, akkor is a történetkutatás és a történetírás alapvető kérdéseinek a közvetlen közelből való vizsgálatára és megismerésére nvílnék alkalom. Mai felfogásommal már oly messze vagyok attól, amelvet egykor a népiségtörténet elnevezéssel illettem, hogv igazán nem esik" nehezemre felismerni és elismerni alapvető hiányosságát. Azt, hogy Magyarország népét a polgári korszak felfogásának megfelelően különböző nyelvű népelcmekből alakult lakosságnak tekintettem, amelvnek egves részei közt a döntő különbséget az anyanyelv megállapításának a segítségéve] lehet felismerni. Nem gondoltam tehát arra, hogy az egves embereknek vagy családoknak a gazdasági helyzetét megörökítő adatokat feltétlenül figyelembe kell venni, mert ezek nélkül, tehát telkes, féltelkes jobbágy, zsellér,