Századok – 1958
Vita - Történészvita a „népi” írókról 732
738 TÖBTÉNÉSZVITA A „NÉPI" ÍRÖKBÓL Németh László tehát a kapitalizmus szörnyű valóságából egy kispolgári, kissé romantikus idill felé keresett kiutat. A kapitalizmus múltjának, e több mint 100 éves korszaknak a megítélésénél azonban Szekfű mellett elsősorban Szabó Dezső hatása mutakozik. 0 maga is utal rá, hogy ,,a 19. századnak az a képe, amelyet mi jóval később a külföldi irodalom nyomán vázoltuk föl, Szabó Dezső tanulmányaiban kész ... A század harmadik évtizedének egész problematikája ott forr benne : álláspontja a történelmi materializmussal, liberalizmussal, egyházzal szemben a mienk". Elsősorban tehát — nézetünk szerint — Szabó Dezső nyomán halad akkor, mikor elutasítja magától az osztályok fogalmát, mikor a falunak és a városnak — a kapitalizmusban törvényszerű — ellentétéből faji ellentétet konstruál, mikor a munkásosztály és a forradalmi munkásmozgalom fejlődését, az utolsó évszázad leghatalmasabb történelemalakító erejét teljesen kikapcsolja történetünkből. A magyar urbanítás idegensége — ez az a tényező, amellyel Németh László mindent megmagyaráz. A kapitalista fejlődés kérdései ennek a szempontnak az árnyékában lassan teljesen elsikkadnak, néhány sor jut a magyarországi szocializmusnak és még annyi se 1918—19 forradalmaira. Az egész korszak legnagyobb politikai gondolkozója, nézete szerint, az a Kemény Zsigmond, akinek 1850—5 l-es röpiratai olyan radikálisan végezték el a haladó köznemesség 1848 előtti ragyogó szellemi hagyatékának gyökeres felszámolását. 4 Külön feladat lenne — talán egy alkalommal meg is kíséreljük —, éppen a Párt állásfoglalása értelmében Németh László történetfelfogása gyökereinek feltárását. Tanulságos lenne nyomon követni munkáiban Spengler hatását, Dilthey szellemtörténetének nyomán. Ki lehetne mutatni, hogy munkáiban hogyan váltja egymást, programatikusan, idealista és szociológiai szemlélet, és hogyan hatalmasodik el müveiben az az irracionalista elem, mely sok olvasójára nagy hatást gyakorol. Fel kellene tárni a „finitizmusnak", a ,,gyepűszellemnek", a „bujdosás" elméletének kialakulását, társadalmi okait. Németh Lászlónak az utolsó 150 év történetére vonatkozó nézetei történettudományunk területéről már jórészt kiszorultak; de — 1956 októbere bizonyíték reá — nem szorultak még ki teljesen a közgondolkozásból. Ezért van szükség ma elsősorban ezeknek a nézeteknek beható megtárgyalására, leküzdésére. ELEKES LAJOS : A tárgy, amelyről itt kívánok szólni, kis része egy sokkal nagyobbnak. Nem most kezd foglalkoztatni a történelem pesszimista felfogásának problémája ; egyes előadásaimban, egyetemi gyakorlataimon többször érintettem. Feldolgozásához azonban, úgy vélem, sok idő, alapos előmunkálat, több történeti korszak teljes áttekintése kellene. A pesszimizmus nem egy történetírói iskola jellemzője, hanem soké ! Más történelmi körülmények közt, más feltételekből meghatározott módon fejezték ki ezek. ugyanazt : a jövőbe vetett bizalom hiányát. De más-más okból. Szükséges-e utalnom a hanyatló feudalizmus íróinak ismert szkepszisére, a süllyedő kapitalizmus híveinek élet-tagadására, s általában : az elbukásuk közeledtét érző osztályok ideológiai képviselőinek haláltáncvizióira Î Bizonyára nem. De talán nem felesleges ez alkalommal is leszögezni : fontos feladat volna tisztábban látni a pesszimista történetfelfogás irányait, ezek alapjait, . egymáshoz való viszonyát. Pártunk legutóbbi, művelődési politikánkiól szóló határozata kiemelten ajánlja figyelmünkbe a kérdést. (T. Sz. 1958. 7 — 8. 142.) A közelmúltban többször esett szó a „népi" írók történetfelfogásának pesszimizmusáról. Legutóbb a Népszabadság szeptember hó 11-i számában jelent meg egy tanulmány Diószegi András tollából, amely — noha nem ezt tűzi feladatául — sokban hozzásegít a kérdés megválaszolásához. A történésznek azonban tovább kell mennie. Egybenmásban talán másként kell néznie s láttatnia a problémákat. Anélkül, hogy a cikk bírálatába óhajtanék bocsátkozni, csupán annyit jegyzek meg : e szerint a „népi" koncepció torzulásainak alapoka a nacionalizmus. Báimennyire fontos kiemelni ç&t a mozzanatot a „népi" írók műveiben (noha nem első soron náluk), hibás elfedni, hogy pesszimizmusuk — a hanyatló osztályokéval ellentétben — döntően az osztályharc lehetőségeinek lebecsüléséből, azon belül is különösen a paraszti sors kilátásainak keserű értékeléséből fakad. Más pesszimizmus ez, mint a hanyatló uralkodó osztályoké ! Nem a veszendő hatalom,
