Századok – 1958

Történeti irodalom - Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára (Ism. Benda Kálmán; Dercsényi Dezső; Póczy Klára; Tarnai Andor; Tóth András) 434

TÖRTÉNETI IRODA LO-M 443 a következő évben befejezve két, ötbástyás kőfallal körülvett udvart épít a kastély erődítéseként 1686—1699 között. K. Sebestyén József a gelencei mennyezet és karzatfestményeket ismerteti (A gelencei mennyezet és karzatfestmények). A mennyezetet díszítő kazettás falfestmények 1628-ból származnak, ami a hasonló erdélyi emlékek között is korban, művészi kivitelben előkelő helyet biztosít számukra. A XVHI. század hatvanas éveiből származó karzat festmények (kazettába foglalt olajfestmények) jóval alacsonyabb művészi színvonalat képviselnek. Dani János a román—magyar kulturális kapcsolatok történetében is jelentős reformkori festő, Szathmári Pap Károly fiatalkorát és művészeti alakulását tárja elénk ismeretlen levéltári adatok tükrében (Adatok Szathmári Pap Károly gyermekkoráról és diákéveiről). Végül szorosan nem is művészettörténeti tárgyú két tanulmányról kell megemlékeznünk. Az egyik Szabó T. Attila dolgozata : A szlovák kézimunkák erdélyi divatjának és hatásának történetéhez. A XVIII. század első harmadától a XIX. század közepéig terjedő adatanyag alapján kimutatja, hogy a szlovák kézimunkákat „gyolcsos tótok, vásznas tótok és csipkárok" terjesztik el Erdélyben és a szlovák népművészet nemcsak a magyar, hanem a román és a szász népművészeten is érezteti hatását. A másik dolgozat Nagy Jenő tanulmánya, melyben a székelyek jellegzetes posztóharisnyájának fejlődését vizsgálja a moldvai csángó kezdetektől napjainkig (Adatok a székely posztóharisnya fejlődéstörténetéhez). Jelentésváltozási kérdések mellett rámutat a harisnya egyes díszítőelemei és viselője társadalmi helyzetének kapcsolatára is. * Meg kell végül emlékeznünk a kötet szerkesztésének ós a nyomdai kivitelezésnek a gondosságáról. A majd 100 képmelléklet, a magyar, román, német ós orosz nyelvű tartalmi kivonatok nagyban emelik az Emlékkönyv használhatóságát, ugyanakkor a világos képek, a szép nyomás, a rendkívül ízléses kötés ós borítólap esztétikailag is magasan kiemelik a kötetet az átlagos történeti kiadványok sorából. A kiadó Bolyai Egyetem ezzel a kötettel a nagymúltú kolozsvári könyvkiadás legjobb hagyományaihoz tért vissza. * Áttekintve az Emlékkönyvet, ezzel bizonyos fokig az erdélyi történeti kutatások és kutatók seregszemléjét is megejtettük. Idősebb és fiatalabb nemzedékek képviselőivel találkoztunk, a romániai tudományos élet legelőkelőbb és legsúlyosabb egyéniségei és ifjú ígéretei vonultak el előttünk. Többségben az utóbbiak voltak, a kutatók derékhadát már nem a polgári korszakban kiformálódott idősebbek, hanem az új, marxista módszerrel dolgozó nemzedék alkotja, s ez a gárda, hosszú évek belső alakulása után, éppen ezzel a kötettel jelentkezik először az igényes szakkutatás területén. Módszere talán még nem forrott ki minden téren, munkája még csak most érleli az első gyümölcsöket — de a kezdeti eredmények biztos alapul szolgálnak, melyre bátran épülhetnek az elkövetkező évtizedek kutatásai. Az elmondottakból azonban még egy nyilvánvaló : az Emlékkönyv sajátos és egyedülálló tudománypolitikai jelentősége. Emlékezünk még a nacionalista ellentétektől mérgezett légkörre, mely nemegyszer egy országon belül ugyanannak a tudományszaknak a művelőit is szembeállította egymással, megbénítva a tudományos munkát. Most pedig egy kötetben egymás mellett sorakoznak magyar, román és szász kutatók, romániaiak és magyarországiak tanulmányai, s különböző nyelvű írásaik egyenrímgú felekként alkotó harmóniában olvadnak össze. Egyetértünk a kolozsvári Utunk kritikusával, Kiss Jenővel, hogy ez ma már természetes. De egyetértünk vele abban is. hogy „ebben a természetesben van valami megható, mert először találkozunk vele". Először esik meg, hogy magyar, román és szász tudósok, az erdélyi föld évszázadok óta együttélő népeinek fiai saját anyanyelvükön együtt szólalnak meg, hogy leróják tiszteletüket egy nagy erdélyi magyar történetíró előtt. „Mi ez — mondja Kiss Jenő —, ha nem a népek testvériségéről vallott elvünk élettel való megtöltése, eleven kifejeződése? S ha ehhez hozzávesszük, hogy a hazai szerzők írásai mellett magyarországi tudósok munkái is szerepelnek, a kép mindinkább kitágul, s a könyv a demokratikus együttműködés szép példájává nemesedik." IIosszú volt idáig az út, s néha rögös is — de hogy a romániai történészek eljuthattak ide, abban a népi demokratikus rendszer, a Román Népköztársaság nemzetiségi politikájának nagy sikerét· láthatjuk. A kormány politikájának eredménye, hogy nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül mozgósítani tudta legjobb és legtekintélye-