Századok – 1958

Történeti irodalom - Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára (Ism. Benda Kálmán; Dercsényi Dezső; Póczy Klára; Tarnai Andor; Tóth András) 434

TÖRTÉNETI IRODA LO-M 441 A kötet művészettörténeti tanulmányai ugyancsak élénk tudományos életről és alliiez kapcsolódó örvendetesen fejlődő műemlékvédelemről tanúskodnak. A művészettörténet tárgykörébe sorolható tanulmányokat nem könnyű valamilyen ismertetés rendbe szedni, erdélyi vonatkozásaikon túl, korban, témában annyira szerteágazók. Legtöbbje Kolozsvárral foglalkozik, ami érthető, ha a kincses város szerepét és jelentőségét az erdélyi művészetben tekintjük. Ezen kívül egy-egy tanulmány foglalkozik Bethlenszentmiklós, Gelence, Nagybánya művészetével, illetve műemlékeivel. A Kolozsvárral foglalkozó írások élére kívánkozik Debreczeni Lászlónak „Az 1953. évi kolozsvári műemlék-összeírás építéstörténeti eredményei" c. tanulmánya, többféle szempontból is. A műemléki anyag védelme és a védelem előfeltételét alkotó számbavétele a művészeti anyag gondozásának, a kutatás számára való feltárásának első és elengedhetetlen feltétele. Debreczeni ugyan csak a kolozsvári műemlékösszeírással foglalkozik behatóbban, de azt is megtudjuk tőle, hogy azonos időpontban, azonos elvek, nyomtatványok és szervezet segítségével egész Erdélyben végrehajtották a műemléki anyag leltározását, nyilvántartásbavételét. Bizonyos fokig jellemző ez a tény azért is, mert mi magunk is a magyar műemlékvédelem legfontosabb feladatának ismertük és mint alapvető kérdést oldottuk meg, ha a gyakorlatban más módon is. (Vö. Genthon István: Magyarország műemlékei. Bpest. 1951). Az erdélyi összeírás szempontjai — amennyire Debreczeni tanulmányából kitűnik — bizonyos fokig tágabbak voltak, mint a mieink. A magyar műemlékvédelem is áttörte a század elején kialakult merev korhatárokat és a műemlékkényilvánítás során a XX. század első éveiből is felvett néhány jelentékeny emléket—erdélyi kollégáink azonban úgy látszik, ezen is túlmentek. A ΧΠΙ. századból 6, a XlV-ből 2, á XV-ből 11, a XVI-ból'13, a XVlI-ből 7, a XVlII-ból 73, a XIX. század első feléből 85, a másodikból 5, a XX. századból 3 emlék (a Mócok útján levő ref. templom, Kós Károly műve 1913-ból, a Malinovszki téri gk. katedrális és a Horea úti gk. kis templom) kerül a műemlékek közé. Debreczeni László a jegyzék összeállítása, s az azzal kapcsolatos kutató munka során szerzett megfigyeléseit megkísérli a város építéstörténetére vetíteni, ami elvben kétségtelenül helyes, eredményében érdekes és értékes kísérlet, még ha a későbbi részletes tudományos feldolgozás esetleg az általa rajzolt képet egyes vonatkozásokban módosítja is. Ugyancsak a műemlékvédelem körébe tartoznak a kolozsvári Szt. Mihály templom 1956/57. évi helyreállításáról (Bágyuj Lajos: Beszámoló a kolozsvári Szent Mihály templom 1956/57. évi helyreállítási munkálatairól) és az ennek során feltárt falképekről (Darkó László: A kolozsvári Szent Mihály templom 1956/57. évi helyreállítása során feltárt falfestményekről) szóló tanulmányok. Csak a legnagyobb örömmel lehet regisztrálni, hogy a tanulmányokból ítélve a helyreállító és az ezt megelőző feltáró munka korszerű és minden kritikát kiálló elvek alapján, kitűnő gyakorlati kivitelben valósulhatott meg. A templom szentélyének helyreállítása, az eredeti gótikus helyzet rekonstruálása, s ezzel kapcsolatban a szentély állagának biztosítása olyan nagy feladat volt, mellyel tervezés formájában már a korábbi műemlékvédelem is foglalkozott, megvalósítására azonban most került sor. Váratlan és örvendetes eredménye e munkának, hogy számos értékes lelet napfényrehozásával tovább gazdagodott a templom művészi értéke. Nemcsak a barokk boltozat által eltakart kőrácsos ablakok helyreállítására gondolunk, hanem azokra a pillérfőkre, melyeken a gótikus virág és levéldísz mellett értékes figurális jelenetek is helyet kaptak. Egyik közülük a kőfaragó munkát ábrázolja : egy fiatornyot faragó munkás alakját örökíti meg, ami a maga nemében egyedülállónak mondható. Egy másik pillérfőn pedig, a szerző szerint, anya, térdét átölelő gyermekét seprővel veri. Ez utóbbi ikonográfiái szempontból a kassai dóm káptalani sekrestyéjének egyik gyámkövével tart rokonságot (vö. Gerevich László : A kassai Szent Erzsébet templom szobrászata a XIV—XVI. században. Bpest. 1935. 43. 1.). Ha ez a kapcsolat valóban fennáll, akkor Gerevich Tibor — sajnos csak előadás formájában ismert — megállapítása szerint (A szobrász Kassai István és a kassai humanizmus) a dombormű az ún. hárompálcás büntetés megörökítése lenne. Bár a fényképek után ítélve a két dombormű között szorosabb stiláris kapcsolatot nem lehet feltételezni, a kolozsvári és a kassai műhely ismert viszonya mellett ez sem lenne kizártnak tekinthető. A helyreállítás során a szentély melletti kápolnában, a mészréteg alatt, viszonylag jó állapotban levő falképeket és néhány töredéket hozott napfényre Darkó László. A freskók java a XIV—XV. század fordulójáról való és gótikus stílusúak, de a szent Sebestyént ábrázoló falképen már határozott reneszánsz jeleket is találunk, s így azt Darkó a XV—XVI. század fordulójára keltezi. A közzétett művészeti anyag értékét, a feldolgozás gazdag szempontú módszerét tekintve méltán sorakozik a felsoroltak mellé Jakó Zsigmond tanulmánya (Az otthon művészete a XVI—XVII. századi Kolozsváron). A XVI—XVII. századi kolozsvári