Századok – 1958
Történeti irodalom - Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára (Ism. Benda Kálmán; Dercsényi Dezső; Póczy Klára; Tarnai Andor; Tóth András) 434
TÖRTÉNETI IRODA LO-M 439 Julius Bielz a szabadságharc történetének egyes részleteivel kapcsolatban a képanyag általános forrásértékére és értékelésére mutat rá (Die Revolution 1848/1849 in 1 lermannstadt im Spiegel bildlicher Darstellungen. Ein ikonographischer Umriß). A négy nagyszebeni hadművelet ikonográfiái anyagát ismerteti ; az egyes képeket gondos bibliográfiai leírással, a hitelességükre való utalással látja el, majd az egészet kiegészíti az egykorú portréanyaggal. Tanulmányának tudományszervezési tanulsága is van : nagykönyvtárainknak komolyabb gondot kellene fordítaniok metszetgyűjteményükre. Imrék István „Adatok Gábor Áron életrajzához" c. új adatokat feltáró tanulmányának fokozott jelentőséget ad, hogy a témára vonatkozó helyi jellegű forrásanyag 1849-ben, illetve 1945-ben majdnem teljesen elpusztult, ezért elsőrendűen fontos minden fellelhető adat nyilvántartása, Erdélyi vonatkozásban ezt a munkát végezte el Imreh István. Érdemes volna szervezetten összegyűjteni a Magyarországon található adatokat is, s ezzel előkészíteni egy modern Gábor Áron monográfia megírását. A tragikus körülmények közt elhunyt I. Tóth Zoltán professzor tanulmánya {Bálcescu az ember) a szerző most sajtó alá kerülő posthumus munkájából, Bálcescu életrajzából közli a zárófejezet egy részét. Jól kiválasztott és jellemző részlet : világosan mutatja a tárgyi adatok fényében Bálcescu politikai és társadalmi felfogását, a román jobbágyság embertelen kizsákmányolásának akkor szokatlanul határozott felismerését. Megmutatja a lángoló reformer Balcescunak egyetemes és tiszta emberségét, végül pedig a szerző kimagasló tartalmi ós stilisztikai készségét a politikai lélekábrázolás területén. Áttekintve most már összefoglalóan a történeti stúdiumokat, színes és gazdag kép bontakozik ki előttünk. Bár az emlékkönyv korántsem képviseli az Erdélyben folyó összes történeti kutatásokat, talán mégis jogunk van belőle bizonyos általános következtetéseket levonni. Azt látjuk, hogy különösen a művelődés és gazdaságtörténet egyre több hivatott kutatóra talál, ami annál jelentősebb, mert a polgári történetírásnak a mulasztásai ezen a téren a legnagyobbak. Reméljük, hogy a korai feudalizmusra és a XIX. századra megmutatkozó érdeklődés a XVI —XVIII. századra és az utolsó félévszázad történetére is kiterjed majd, ahol számos megoldatlan és még kutatóra váró feladat van. Nem közömbös ezeknek a kérdéseknek megvizsgálása a mi magyarországi történetírásunk szempontjából sem. Számos olyan esemény és jelenség van, melynek megismerése csak a két ország historikusainak együttes munkájával történhet eredményesen. * Rátérve az irodalomtörténeti tanulmányokra, a bírálónak mindenekelőtt azt kel' megállapítania, hogy a kötetben egyetlen tanulmányt sem talál, amely közvetlenül szaktudománya körébe tartoznék, ha azt szokásos, hagyományos módon értelmezi. A több évtizedes munkásságra visszatekintő, nagynevű irodalomtörténészek közül Jancsó Elemér — ahogy láttuk — a magyar jakobinus-mozgalom Erdélybe átnyúló szálait nyomozza, s cikkében ha szóba kerülnek is a haladó értelmiség képviselőiként írók, csak életrajzuk, s azon belül is csak a szervezkedésben való részvételük érdekli a szerzőt ; Kristóf György Meltzl Hugó kolozsvári munkásságáról, és a hatására kialakult Petőfi-kutató iskoláról, végeredményben tehát az irodalomtörténet történetéről ír (Meltzl Hugó, a kolozsvári Petőfi-irodalmi iskola megalapítója). A kötet szerkesztőinek szándékán kívül a témák ilyen alakulásában nyilvánvalóan része van annak a ténynek, hogy az irodalomtörténeti kutatások köre — Magyarországon és Erdélyben egyformán — kitágult : világosan kell látnunk elődeink munkásságát, ki kell választanunk a polgári múltból azt, ami helyes és használható ; az írót és művét a kor politikai és társadalmi harcai között vizsgáljuk, s hogy ezt megtehessük, sokkal alaposabban kell ismernünk az elmúlt századok művelődési intézményeit, oktatásügyét, társadalom- ós természettudományát : egyszóval mindazt, amit általában művelődéstörténet néven szoktak egybefoglalni, s amelynek egyes, korábban még alig differenciált alkotórészei egyre inkább önálló, tudománytörténeti szakokká fejlődnek. Ε szélesebb területet átfogó szemlélet szerint már igen gazdag a kötet anyaga, A tárgykörünkbe tartozó cikkek jelentős része — a kötet terjedelméhez ós a tudományos termés megszokott arányához képest feltűnően nagy számban — intézmények történetével foglalkozik. Az olvasó nagy örömmel állapíthatja meg, hogy az olykor több százados múltú könyvtárak, kézirattárak és múzeumok megtalálták helyüket a Román Népköztársaságban, és most a hatalmas politikai és gazdasági átalakuláson keresztülment, fejlődő ország kulturális életének fontos tényezőivé váltak. A kolozsvári unitárius kollégium nagykönyvtára ma mint a RNK Akadémiája Kolozsvári III. sz. könyvtára őrzi régi kincseit, és tárja azokat a kutatók elé, elsősorban természettudományi és földrajzi munkákat ajánlgatva feldolgozatlan vagy kevéssé ismert kéziratai közül (Bencsédi Pál :
