Századok – 1958

Történeti irodalom - Trócsányi Zsolt: Az erdélyi parasztság története 1790–1849 (Ism. Tilkovszky Lóránt) 400

400 TÖRTÉNETI I KO DALOM TkÖCSÄ.YYr ZSOLT: AZ ERDÉLYI PARASZTSÁG TÖRTÉNETE 1790- 1849 (Budapest, Akadémiai Kiadó, 1956. 507 1.) Trócsányi Zsolt 30 íves könyvét nagy érdeklődéssel veszi kézbe az olvasó. Erdély s különösen annak dolgozó népe, parasztsága történetéről egyelőre oly keveset tudunk, hogy az újdonság ingerével hat ránk a gonddal összegyűjtött, eddig ismeretlen levéltári adatok sokasága, s valóságos izgalommal követjük végig oldalról oldalra Trócsányi nagyszabású kísérletét, hogy eddigi kutatási eredményei alapján — ha vázlatosan is — létrehozza, az erdélyi parasztság 1790 —1848 közti történetének szintézisét. A feudalizmus mélyreható válsága időszakának parasztságtörténetével foglalkozókat többnyire visszatartották kutatásaik Erdélyre való kiterjesztésétől azok a sajátosságok, erdélyi specialitások, amelyek beható ismeretének hiánya óhatatlanul tévútra vezetne. Ε feladat megoldására csak oly történész vállalkozhatott, mint Trócsányi Zsolt, aki elsősorban az erdélyi kérdések szakértője. Könyvének legszebb részei közé tartoznak azok, amelyek a földrajzi tényező szerepét világítják meg az erdélyi viszonyokat jellemző sajátosságban. A különleges történeti fejlődésből eredő sajátosságokra azonban sajnos utal csupán, elemzésüket e mű kereteit meghaladónak találja. Az erdélyi sajátosságok e gyökereinek minél alaposabb feltárása mellett épp a sajátosság mibenlétének teljesebb megértése érdekében nélkülözhetetlennek mutatkozik az is, hogy sokoldalú összehasonlításokat kíséreljünk meg az erdélyi viszonyok és egyrészt a magyarországi viszonyok, másrészt a dunai román fejedelemségek viszonyai között. A kutatási eredmények jelenlegi fokán az utóbbi irányban kétségkívül súlyos nehézségei vannak ennek, de a magyarországi viszonyokkal való alaposabb összehasonlítást feltétlenül hiányoljuk. A szerző maga is többhelvütt jelzi e kérdések fontosságát, de eleve lemond ezek szerinte túlságosan messzevezető behatóbb vizsgálatáról, hogy minden figyelmét a szorosan vett tárgyra, az erdélyi_parasztság 1790 — 1849 közti történetére összpontosítsa. Célul tűzött feladatát azonban gyakorlatilag leszűkíti az erdélyi román (és némileg a magyar) parasztság vizsgálatára ; a székelyek és szászok kérdése mindvégig elhanyagolt marad. Az erdélyi parasztság történetének az erdélyi politikai történettől többé-kevésbé elvonatkoztatott tárgyalása annak következménye, hogy e korszak erdélyi politikai története még feldolgozatlan. Az erre való hivatkozás teljesen indokolt, de nem ment meg az egysíkú paraszttörténetben rejlő veszélyektől. Nem kapunk megfelelő képet az erdélyi parasztmozgalmak és nemesi politikai mozgalmak kölcsönhatásáról ; gazdasági alapjaiban is eléggé elmosódott, úgyszólván rétegeződés nélküli az erdélyi uralkodó osztály ábrázolása. Nincsenek kebőerj fejtegetve az erdélyi nemzetiségek 48 előtti nemzeti fejlődósének kérdései sem. Márpedig a forradalom és szabadságharc sokrétű ós összefonódó problémáinak Erdély vonatkozásában való bogozgatásához eleve nem nyúlhat teljes sikerrel hozzá az, aki a szövevényből mindeddig lényegében csak egyetlen szálat, a parasztság kérdéseinek fonalát tartotta kezében. Trócsányi az 1848 —49-es erdélyi eseményeket is jelentős mértékben a földesúr—paraszt ellentétre szűkíti le, ahelyett, hogy döntő súllyal az erdélyi parasztmozgalom reakciós irányítás alá kerülésének ós ellenforradalmi útra terelődósének problémáit vizsgálná ; feltárva ennek mind a magyar mind a román nép szempontjából egyaránt mélységes tragikumát. A szerző tárgyalási módszere rendszerező jellegű. Ennek előnyös oldalai a parasztság helyzetét, terheit ismertető részeknél mutatkoznak meg. Ezen a vonalon a tárgyalt időszakon belül nincsenek lényeges változások, a különböző évekből és helyekről való adatok csoportosítása tehát igen áttekinthetővé teheti a terhek lényegét, s egyben jelezni is tudja a, helyi módosulásokat. Erősen helytelenítendő azonban ez a rendszerező módszer a parasztság mozgalmainak tárgyalásánál. A mozgalmak ugyanis fejlődést mutatnak, s a különböző időben és helyeken végbement mozgalmak típusonkénti osztályozása épp e fejlődés menetét darabolja fel ós teszi azt felismerhetetlenné. A mozgalmak számára külön fejezetek vannak „a földesúri elnyomás ellen", „az állami terhek csökkentéséért.", „az adócsökkentésért", „a katonai terhek csökkentésóért" címfeliratokkal, s ezeken belül sem sorakoznak időrendben az adatok, hanem aszerint, hogy milyen mértékben jutott kifejeződésre az egyes mozgalmakban a fejezetcímben megjelölt követelés. így például „a földesúri elnyomás ellen" folyt küzdelmek tárgyalása egy 1839-es mozgalom ismertetésével kezdődik, innen egy 1804-es mozgalomhoz térünk vissza, azután föl 1835-höz, majd egy kicsit megint vissza 1833-ba. A földesúri, állami terhek edeni harc a valóságban többnyire mindig összefonódott, s csupán arról lehet szó, hogy a körül-