Századok – 1958

Vita - Váczy Péter: A korai magyar történet néhány kérdéséről 265

340 VÁCZY I'ÉT KR a lovas nomád korszakban. Ebben a tekintetben a magyar társadalomfejlődés párhuzamba állitható a mongol nomád feudalizmus kialakulásával. Míg egyrészről a nép és a had még azonos fogalmak, másrészről bekövetkezik a társadalom rétegeződése előkelő, gazdag nemesekre és a „feketéknek" (qaracu) nevezett közrendűekre. A kettő között foglalt helyet a harcos kíséret. Még szóegyezéseket is találunk: úr ^ uruq, nyőgér ~ nökör 'társ', in ~ inaq, mely ι szabályosan egyezik a régi enö-ve1 (1226?: Pann. rdt. I 678. 1. eneu ; 1 Vladimirtsov : Le régime 91, 119, 154. 1.). A válság időszakában ezek az erők szétvetették az eddigi törzsi és nemzetségi kereteket és egy új rend tényezőivé lettek. Bizonyos, hogy a gazdagok és nemesek már a honfoglalás előtt a szabadok élén álltak. A feudalizmus másik szálláscsinálója, a hadi kíséret — mely mint serviens-intézmény él tovább — úgyanígy ősi intézményünk. A „nagyok" e kíséret tagjaira támaszkodva vettek részt a kül- és belküzd hnekben — s miként István törvényei igazolják (Deer. Steph. I, 22 ; 35 sed suos milites miserit ed. Závodszky 151—5. 1.) — hatalmaskodtak másokon. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy magyar sajátosság : megtaláljuk germán és szláv népeknél meg egyebütt is. De ki kell emelni, hogy a kíséret már e korai időben kettős összetételű. Míg egyes harcosok az úr vagyonjogi hatalma alatt álltak és felfegyverkezve is szolgák voltak, addig a kíséret szabad és ' nemesi része szabad szerződés alapján állt szolgálatba. Mindkét esetre legyen elegendő egy példát idéznünk : Priskos rétor Attila szállásán egy hun fogságba került viminákioni gazdag kereskedővel találkozott, ki kérdésére elmondta, hogy előkelő fogolyként Attila egyik főemberéhez, Onegesioshoz jutott. A rómaiak és az akatzirok elleni hadjáratokban annyi zsákmányt szerzett ura oldalán, hogy sikerült visszaszereznie szabadságát. Barbár nőt vett el feleségül, gyermekei is születtek, de továbbra is Onegesios kíséretében maradt és az ő asztalánál evett (Excerpta de leg. Boor I 135—36. 1.). A 908-ig terjedő ι Annales Mettenses többek közt ezt írják a magyarokról : Liberos ac servos suos equitare ac sagittare magna industria docent (889. évnél MG SS I 330. 1.). Az ilyen kísérettagot a dunai bolgárok feliratai „etetett embernek" hívják. (Fehér Géza: A bolgár—török műveltség emlékei és őstörténeti vonatkozásaik. Archaeologia Hungarica 7. sz. Budapest 1931, 146—7. 1.). Nem véletlen, hogy ugyanezt a kifejezést megtaláljuk — csak latinul — István király egyik törvénycikkében : a jövevény (hospes) „táplálóját" (nutritor) mindaddig el nem hagyhatja, míg az a megállapodás szerint tisztességgel bánik vele (I. 24). Ezt a cikket a törvénykönyv két miles-re vonatkozó cikk közé helyezi és így feltehető, hogy a szóban forgó „vendégek" elsősorban m&s-szolgálatot vállaltak. Szabadon szerződő állapotra vall, hogy az urak (seniores) a vitézeket egymástól elcsábítgatták (Decr. Steph. I, 23). A Decr. Steph. I, 25 is olyan miles vei servus felkutatásáról rendelkezik, ki más birtokoshoz szökött. A vitézek két faja a nomád korból átöröklődött a középkorra. A várjobbágyok és a magánuradalmak „lovagjai" és „vitézei" a földesúri hatalom alá tartoztak és éppúgy adták-vették őket, mint a földesúri szabadokat és szolgákat. A másik csoport, az ún. serviensek és familiárisok szabadon szerződtek és cserélhették eltartójukat. Mindkettő előfordul a Kálmán-kori első zsinat 69. cikkében, mely tilalmazza oly szolgáló iskolai oktatását, ki csak az úr akaratából hagyhatja el a szolgálatot (servientem talem, qui domino suo sine ipsius voluntate alienari non potest: ed. Závodszky 205.1.). Amiből kiderül, hogy voltak szerződéses és nem szerződéses, vagyis az úr földesúri népéhez tartozó serviensek.