Századok – 1958

Vita - Váczy Péter: A korai magyar történet néhány kérdéséről 265

A KORAI MAGYAR TÖRTÉNET NÉHÁNY KÉRDÉSÉRŐL 339 ben is változatlanul külön választják a servus-1 a liber-tői, függetlenül attól, hogy más hatalma alatt áll-e avagy nem. A servus—liber fogalompár majd minden oklevelünkben előfordul a XIII. század első feléig. Tiltott dolog szabad embert szolgává tenni, de viszont szembehelyezkedtek a szolgák és a szabadosok azon törekvésével, hogy kikerüljenek a szolgasorsból. (A liber—servus szembeállítás : Decr. Lad. II, 11,12; III, 13, 17; Synod. Strig. prior 29 altera 15 ed. Závodszky; 1075 : Knauz: Mon. eccl. Strig. I 59.1. ; 1111 : Fejérpataky : Kálmán kir. oki. 43. 1. servi vei liberi; 1113 : uo. 56. 1. se liberos esse asserebant (3) ; 1138 : Knauz: Mon. eccl. Strig. I 95. 1. de seruis in liberos, vei de liberis in seruos änderet aliquos transferre; 1229 : Pannonhalmi rdt. I. 768—69. 1. libertinusok azt állítják, hogy liberek ; stb.). Rabszolgák vétele és eladása a XII. század folyamán egészen általános lehetett. Ezt nemcsak Kálmán király első törvénykönyvéből tudjuk (c. 74, 77 ed. Závodszky 192, 193. 1.), hanem egy arab utazó leírásából is, aki a század közepén három évet töltött Magyarországon és itt egy szép rabszolganőt tíz dénárért vett (/. Hrbek: Ein Arabischer Bericht über Ungarn [Acta Orientalia, V. 1955. 208. 1.]). De a szabadság nemcsak jogilag volt jelentős, társadalmi és gazdasági szempontból is megkülönböztető helyzetet biztosított. A földesúri népek közt az első helyen sorolják fel a szabadokat (Pannonhalmi rdt. VIII. 269. 1.), bizonyos szolgáltatásokra nem kötelesek (1237—40 : Pannonhalmi rdt. I. 774. 1. [4]), általában soraikból válogatják ki a tiszttartói, katonáskodó elemet. A dolgok ily állása mellett teljesen elhibázottnak kell tartanunk Bónisnak azt a vállalkozását, hogy a más hatalma alá jutott szabad embert közönséges servus-nak tüntesse fel (77. 1. A szabadok és a szolgák közti megkülönböztetésről a XII. században Lederer Emma is ír : i. m. 43. 1.). Ahol ennyire élt még a servus— liber ellentét tudata, ott egységes jobbágy osztály sem alakulhatott ki. Ennek megfelelően a földesúr hatalmának természete is más a szerződéses szabad, az örökös szabad, a libertinus és a szolga esetében. Ahogyan nincs egységes jobbágy osztály, úgy nincs egységes földesúri hatalom. A szabad társadalom egysége mutatkozik meg abban a törvénycikkben, mely megállapítja a szándékos emberölés váltságdíját minden szabad számára ugyanabban az összegben, azaz 50 pensa auri-ban (Decr. Steph. I, 14). Az, hogy ebben az esetben nem szabad gondolnunk szövegromlásra, könnyen bizonyítható más törvénycikkek alapján. Az emberölés engesztelési díját, a későbbi homagiumot, akár egész, akár fél összegben, már István király korában alkalmazzák egyéb vétségek elkövetése esetében, miként az az egész középkoron át szokásban is maradt. ,,Ha valaki kardot ránt és megsebesít vele valakit úgy, hogy annak sebe begyógyul és ép marad, fizesse meg az emberölés díját" (Decr. Steph. II, 14 ed. Závodszky 155. 1.). Ugyanígy fizeti, de csak a felét, az, aki sebet nem ejtett (Decr. Steph. II, 15). Mármost a Decr. Steph. II, 4 cikkből az világlik ki, hogy ez a hcmicidii compositio valóban minden szabadra nézve egyforma volt, 50 pensa auri, azaz 50 tinó. Ugyanis a törvény szavai szerint, ,,ha valamelyik servus szabad embert (liber) ölt, urának tetszésétől függ, megváltja-e 110 tinóval, avagy átadja [a meggyilkolt családjának]". Amint láttuk, ebből az összegből csak 50 az engesztelés díja, a másik 50 a királyé, a 10 a közvetítőké. Ha a bíró ártatlan szabad embert köttet fel, fizet 110 pensât és még el is veszíti összes vagyonát (Decr. Lad. H, 6). A kardrántásért (Decr. Lad. II, 8), a ház megrohanásáért (Decr. Lad. II, 11) hasonlóképp fizetendő a homagium. Ami az új, feudális rendet létrehozta, az megtalálható mintegy magban 22*