Századok – 1958

Vita - Váczy Péter: A korai magyar történet néhány kérdéséről 265

338 VICZY PÉTELI proprios kabuerint ecl. Závodszky 205. 1.). Antilla pénzéről pedig a Kisebb- és a Nagyobb Gellért-legenda tudósít (ed. Szentpétery Scriptores Π. 476, 4 és 498, 17. 1.). Bónis helyesen ismeri fel ezt, de István király oly törvénycikkéből akarja kiolvasni, amiből nem lehet. A Dacr. Steph. II, 6 szerint a tolvaj rabszolga megválthatja orrát, fülét 5—5 tinóval, ha képes rá (si potest; ed. Závodszky 154. 1.). A szerző ebből azt következteti, hogy a törvénycikk „szolgáinak módjuk van 5—5 tinót a sajátjukból megadni, akik tehát saját kis parcellájukon, jobbágyként gazdálkodnak" (73. 1.). Azonban a törvénycikk nem állítja, hogy a tinók a rabszolgák sajátjai, hanem csak általánosságban szól a megváltás lehetőségéről. Vehették pénzükön, vagy kaphatták a földesúrtól. Vajon mit tett ilyenkor az a szolga, aki az úr házában dolgozott és nem rendelkezett házzal, állattal? A törvény ily szolgákra is gondol. A probléma végtelen leegyszerűsítése lenne azt hinni, hogy a servus amint földet, házat kapott, jogilag is jobbágy lett. Nemcsak nálunk, hanem a nyugati országokban is, az maradt, aki eddig volt, vagyis servus. Ezt fejezi ki szolgáltatásának természete, ezt servus, mancipium neve. Ura lényegében ugyanolyan joggal és hatalommal rendelkezik vele, mint amikor házi cseléd volt. A hajdani rabszolgatartó hatalma idővel megszelídült, de hogy miképp lett belőle földesúr, azt alapos tanulmánynak kell majd tisztáznia. Bónisnál azonban ez a probléma nem merül fel, mert számára mindenki jobbágy már, akit a földesúr ellát házhellyel. De vajon, aki az úr házában marad, az továbbra is rabszolga? Ez alig hihető. Látjuk tehát, a kérdés korántsem egyszerű. A házi cselédből is jobbágy vált, noha nincs önálló gazdasága. És megfordítva : a rabszolga hiába kapott házat, földet, mégsem lett belőle jobbágy. A jobbágy fogalma talán akkor kezdett kialakulni, amikor a servus ugyanúgy adóalany lett mint a liber, amikor például már tized fizetésére szorítják, mert háza van (Decr. Lad. I 40 ed. Závodszky 165. 1.). A jobbágyság és a földesúri jog keletkezése szempontjából igen fontos probléma a más földjén szolgamunkát végző liber helyzete. Bónis is vallja — és helyesen vallja — azt az általánosan elterjedt nézetet, hogy a szolgákon kívül a szabadok is hozzájárultak a későbbi egységes jobbágyosztály létesüléséhez (74. 1.). Valóban, törvények, oklevelek egyaránt rendelkeznek oly szabadokról, akik földesúri hatóság alá jutottak. Csakhogy a ténynek puszta megállapítása még nem elegendő. Ugyanis a más földjén élő és dolgozó szabadok jogállása és szolgálata egyaránt igen változó : némelyik közülük alig különbözik a szolgasorstól, más viszont szabadabb módon, libere szolgál (Pl. 1141—61 : Magyar Könyvszemle, 1892—93. 18—19. 1.). István király törvénykönyvéből tudjuk, hogy a szolgálatnak van szabad szerződéses formája is. Ez lehet lovagi, de lehet paraszti is (Decr. Steph. I 23, 24 ed. Závodszky 148. 1.). Ε finom rétegeződés felfedése elsőrangú kutatói feladat, mert éppen e szabadabb szolgálati formák befolyásolták a földesúri jog kialakulását. De a szerző nem veszi észre az árnyalati különbségeket. Nézete szerint minden szabad ember egyforma, ha másnak szolgál. Az a közszabad, aki a királynak hadmegváltási adót fizet, ugyanolyan elbírálás alá jut nála mint a harcos kíséret tagja (miles), vagy az egyszerű paraszti munkát végző földesúri szabad (liber). Szabad és szabad között nagyok a különbségek már Istváia király korában. Ennek ellenére a szabad társadalom ugyanolyan egységben áll a szolgákkal szemben mint előbb. A földesúri hatalom alá jutott szabad továbbra is megtartotta szabad jogállását. Nemcsak a XI. században, de a következő-