Századok – 1958

Vita - Váczy Péter: A korai magyar történet néhány kérdéséről 265

336 VÄC'ZY PÉTER parentum eins, csak varázslat esetében) a nemzetségi szervezet hanyatlására mutat. (Minderről könyvünk : Die erste Epoche des ungarischen Königtums, II. fej.; ugyanígy Glaser L.: Fejér vármegye 21. 1.). A régi rend meglazulásának következtében többé nem volt, aki a szegényebb magyart megfedje. A szabad társaelalom egysége megingott : az erősebb rátámadt a gyengébbre és sokszor szolgaságra is vetette. A kereszténység terjesztése egy okkal több volt" erőszak alkalmazására. Erre az anarchikus korra céloz a Nagyobb István-legenda írója, amikor szemére veti Gézának, hogy „hatalmaskodva bánt népével" (potentialiter ágens in suos: c. 2 ed. Szentpétery Seriptores II, 379. 1.). István király véget kívánván vetni ennek az áldatlan állapotnak, elrendelte, hogy ,,ezentúl az ispánok és a vitézek közül senki se merészeljen szabad embert szolgaságba taszítani" (1. 22 : at nemo comitum vei militum postkac liberam personam servituti snbdere audeat ed. Závodszky 148. 1.). Az „ezentúl" jellemző a helyzetre. A törvény csak azt bünteti, ki ezentúl foszt meg valakit szabadságától. De amit a múltban elkövetett, azért nem bűnhődik. Aki pedig a bíróság előtt bizonyítani tudja szabad mivoltát, az a sértő féltől kártérítést nem követelhet, mintahogy a királyi hatalom is eláll a megtorlástól (/lie, a quo in Servitute tenebatur, nichil reddat ). Az idézett törvénycikkből azonban még azt is megállapíthatjuk, hogy kik voltak a hatalmaskodók. Ezek a gazdag, tekintélyes, tisztség és származás dolgában előkelő „nagyok" (maiores natu et dignitate: Deer. Steph. I, 21) sorából kerültek ki, akiket a latin nyelvű emlékek maiores, comités, dives, principes és László király óta nobiles néven is emlegetnek. Fegyveres|kísérőik, udvaruknál ellátott embereik mint milites szerepelnek. A törvények e vitézeket a jómódú, tehetős emberekkel állítják egy sorba (miles vei alicuius vir ubertatis: Decr. Steph. 1 15). Mind a comes, mind a miles kifejezés a szolgálat szempontjából tagolja a társadalmat. Ha a nézőpont a tekintély, akkor a megkülönböztetés : „nagyok és kicsik", ha a vagyon : „gazdagok és szegények", lia a szabadság : „szabadok és szolgák". A közrendű, plebejus, szegény, alacsonysorú (vulgaris, plebeius, pauper, tenuis) pedig az, akit: elnyomnak és szolgaságba űznek. (Minderre a kérdésre 1. Szent István-Emlék/ könyv II, 39. s a köv. 1. tanulmányunkat). A törvénykönyvben szereplő közrendűek (vulgares) a közszabadokkal azonosak. Ok a „kicsikhez" tartoznak szemben a „nagyokkal", a „szegényekhez" szemben a „gazdagokkal" és az egyszerű „néphez" szemben a hivataltviselő és katonáskodó comes-miles réteggel. Továbbra is tagjai a szabaelok társadalmának és ezért élesen megkülönböztetik őket a servusoktól. Ők az egyszerű, kisbirtokos szabad embert képviselik, de egyúttal mindazokat a szabadokat is, akik már más földjére telepedtek és valamelyik földesúr szolgái közt élnek. (így már Decr. Steph. I, 24. ed. Závodszlcy 148. 1. ; Decr. Lad. I, 27. és 30. ed.'uo. 162. 1. ; Decr. Col. I, 35. ed. uo. 187. 1. ; Decr. Col. I, 80. ed. uo. 194. 1. : Liberi quique ac hospites, sicut Sclavi vei ceteri extranei, qui in terris laboravt aliorum; Synod. Strig. prior 29 inter liberos ecclesie; 1075 : Knauz: Mon. eccl. Strig. I 59. 1. tarn liberorum, quam seruorum stb.) Bónis szerint a vulgarisok a szolgamunkát végző szabadok. Mert míg a tehetősebbek elszegődtek valamelyik udvarba lovas vitéznek, addig a szegények csak egyszerű parasztnak mehettek. Az urak „nyilván besorozták őket szolganépük közé s ezzel megszüntették »szabadságukat«" (74, 77.1.). Azonban a viszonyok mégsem voltak ilyen egyszerűek : nem minden közszabad vesztette el függetlenségét, és ha mégis földesúri népek