Századok – 1958

Vita - Váczy Péter: A korai magyar történet néhány kérdéséről 265

A KORAI MAGYAR TÖRTÉN KT N ÉHÁN Y KÉRDÉSÉRŐL 335 dánunk a szláv várszervezet átvételének lehetőségéről. Bónis érvelése, hogy ti. a szláv „várszervezet folytonosságát csak akkor tételezhetnők fel, lia a királyi megyék székhelyei mind szláv várakban lennének" (105. 1.), nem fogadható el. A magyarok a mintát átvehették egy vagy egynéhány szláv vár szervezetéről is ! Helyesen emeli ki a hajdani római erődök felhasználását magyar várak számára. De csodálkozunk azon, hogy nem idézi Pais Dezső ezzel kapcsolatos érdekes tanulmányát : „A római castellum szláv—magyar folytatása" (Magyar Nyelv, 1949. 107—115. 1.). Nem helyeseljük Bónis könyvében a megyének mint általános közigazgatási egységnek a tagadását. Ez a gondolat nem új, már Pauler idején vitatkoztak rajta, Holub József pedig elmélete alapjává tette (Szent István-Emlékkönyv Π. 73—106. 1.) Kár volt átvenni és népszerűsíteni, mert egyszerűen elfogadhatatlan. Felfogásunkat e tárgyról másutt már kifejtettük (Ld. Die erste Epoche des ungarischen Königtums. Pécs 1935, 30. s a köv. 1.) és így csak utalunk arra, hogy az oklevelekből és a törvényekből egyaránt világosan megmutatkozik a megye általános közigazgatási jellege. Nemcsak egy-egy várhoz tartozó királyi földek foglalata, hanem igazi hatalmi szervezet, mely mindenkire kiterjed. Határa pontosan meg volt vonva olyan értelemben, hogy meghatározott emberi településeket ölelt fel. Kapcsolata az egyházi szervezettel szembetűnő. Az esperességek egy-egy megyének feleltek meg, a püspökségek hatáskörzete — nem területe! — viszont több megyét egyesített magában (Legutóbb Györfjy Gy.: A szávaszentdemeteri görög kolostor 338.1.). Amikor például István király megalapította a veszprémi püspökséget, az új egyházi körzetet úgy határozta meg, hogy felsorolta az illetékessége alá tartozó civitasok, vagyis megyék neveit. A pécsi püspökség alapítólevele is pontosan megszabja a határokat (Karácsonyi J. : Szent István kir. oki. 57—59., 40—41.1.). Nyugati példák is azt tanítják, hogy a püspökségek határai kezdettől fogva a közigazgatási beosztáshoz igazodtak. Tehát nem helyeselhetjük Bónis következő kijelentését : „Az egyes egyházmegyék területe éppen olyan határozatlan volt, mint a vármegyéké" (126. 1.). Az egyház mindenkitől megkövetelte előírásainak betartását. Akár a dézsma lefizetése, akár a templomba járás tekintetében, pontosan tudnia kellett, melyik falu hova tartozik. Az egyház pedig az államra támaszkodott, érdeke és szervezete szorosan összenőtt vele. Mindez kétségtelenné teszi, hogy már István király az egész országot átfogó megyeszervezetet létesített. Gyula és Ajtony országa jelzi, hogy a királyság megalapítását megelőzően már megindult a törzsi szervezet felszámolása és a territóriumok kialakulása. Ez a folyamat nyilván a nyugati részeken is jelentkezett, de ott korán került a fejedelmi hatalom ellenőrzése alá és ezért kibontakozása megakadt, Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy a territoriális fejlődés a magyar szállásterület több pontján csaknem egyidőben tűnt fel. így a bomlás már megkezdődött, amikor István hozzá látott a törzsszövetség végső felszámolásához. Azonban a territoriális szervezkedés a változásoknak csupán egyik tünete volt. Mert nemcsak a törzsi szervezet bomladozott, hanem maga a nemzetségi szervezel is elerőtlenedett. Szent István törvényei beszédes emlékei e folyamatnak. A törvények falvakról, tehát településekről szólnak, nem pedig nemzetségekről. A rendelkezési jog erőteljes hangoztatása törvénykönyvének mindjárt az elején az örökösödési joggal szemben (I, 6 ed. Závodszky 144. 1.), valamint a nemzetségi vérbosszú teljes visszaszorítása (I, 34 ed. Závodszky 151. 1. tradatur in manus maleficio lesi, aut in manus