Századok – 1958

Közlemények - Varga János: Négy levél 1848-ból a nemzetiségi kérdésről 252

.VÉGY LEVÉL 1S48-BÖL A NEMZETISÉGI KÉRDÉSBŐL 253 visszautasított. Hankovics 1849 január elején megyei hivataláról is lemondott és a nyugalmasabb polgári életet teljesen felcserélte a harcoló katona sorsával : átlépett a rendes honvédek közé, ahol az 55. honvédzászlóaljhoz osztották be századosnak. Nemsokára fontos feladatot kapott Hankovics — most már őrnagy —: a hadseregnél működő vésztörvényszék elnökévé nevezte ki a kormány Vukovicsnak, a későbbi igazságügyminiszternek ajánlatára. A vésztörvényszékek megszüntetése után a Hadügyminisztériumhoz nyert beosztást és összekötő tiszt lelt a kormány és Görgey hadteste között. Többek között ő továbbította 1849. július 2-án Görgeynek a haditanács azon parancsát, amely leváltotta öt a fővezérségröl. Aradon a győztes osztrákok kezére került. Egyelőre szabadon engedték ugyan, mert nem volt soha a birodalmi sereg katonája, mikor azonban tudtukra esett, hogy a katonai vésztörvényszék elnöke volt, újra haditörvényszék elé állították, amely tíz évi várfogságot mért rá. Amnesztiával hamarosan kiszabadult Joseplistadtból, de 1852-ben összeesküvés miattPesten újólag tíz évi várfogságra ítélték. Rabságának csak az 1857-i amnesztia vetett véget. A kiegyezés után ügyvédi gyakorlatot jolytatott Váradon és tevékenyen vett részt a Bihar megyei honvédegylet munkájában. A másik szereplő: Pavle Popovié2

életútját homály fedi. Csupán néhány adatunk van, amelyek némi világosságot vetnek Popovié személyére. Az egyik az, hogy az 1831—32-i tanévben a nagyváradi jogakadémiának volt egy Popovics Pál nevű másodéves hallgatója. Ebben az évben Hankovics is ezt az osztályt járta. Az a barátság tehát, amelyre alábbi leveleikben mindketten hivatkoznak, ebből az időből datálódott. Megerősíti ezt Hankovics első levelének bevezető akkordja, amely ,,16 évi elszakadás után" bekövetkezett találkozásról beszél, tehát az elválásnak 1832-bm kellett történnie. Egy másik támpont az, hogy — ezt Popovié vallja önmagáról — „jelenleg Szerbia ország szolgálatában" áll. Hankovics írásaiból még az is kiderül, hogy Popovió művelt, alapos tudományosságú ember és hogy Magyarországon született. Célzást találunk arra, hogy 1848 előtt sok becsületes és felkészült ifjú Magyarországon nem jutott foglalkozáshoz. Mindent összefoglalva: olyan valakiről van szó, aki szerb, Magyarországról származik, itt szerezte mély műveltségét és tudását, de szülőföldjén nem találva munkaalkalmat, Szerbiában vállalt állást, majd a felkelés kitörésekor annyi más szerb testvérével együtt fegyveresen tért vissza Magyarországra, hogy az egyik harci egység parancsnokaként küzdjön nemzete szabadságáért a magyar kormány ellen. Végigkutatva azonban az 1848—49-i délvidéki eseményekben szerepet játszó délszlávok neveit, Pavle Popoviő-csal nem találkozunk, holott a Popovié név a leggyakoribbak közé tartozott és a délvidéki harcokkal kapcsolatban is számos Popovió nevét őrizte meg a történelem. Ellenben szerepel egy Jovan Stevan Popovié, aki 1848-ban többedmagával felhívást bocsát ki egy önkéntes szerb csapat felállítására és aki valóban szerb tisztként küzdi végig e két viharos esztendőt. Ennek a Jovan Stevan Popoviénak az életében vannak olyan mozzanatok, amelyek Pavle Popovió sorsának ismert adataival meglepő azonosságot mutatnak. Ő is Magyarországon : Versecen született; Karlovicon, Temesvárott járt iskolába; tanult grammatikát, poézist és retorikát ; hallgatott Budapesten filozófiát, majd — állítólag Késmárkon — jogot. Itt azonban mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy Pavle Popovió a jogakadémiának csak második évfolyamát végezte Váradon, az elsőt tehát másutt kellett kijárnia, így tanulhatott Késmárkon is. Jovan Stevan 1 40-ben Szerbiába költözött, ahol tanárkodott, majd ügyvédi gyakorlatot folytatott, miközben egyideig az oktatásügy területén is magas hivatalt töltött be. 1 4 -ban ugyancsak visszajött Magyarországra harcolni és itt is maradt 1856-ban bekövetkezett haláláig. Mindezek után önkéntelenül felmerül a gyanú : vajon a két különböző személynév alatt nem ugyanaz az ember húzódik-e meg. Az is feltűnő, hogy az 1806-ban született Jovan Stevan, minthogy időközben Pesten elvégezte a bölcsészetet, 1831—32-ben éppen annyi idős volt, hogy nyugodtan lehetett a váradi jogakadémia másodéves növendéke. Végül: Jovan Stevan a szerb irodalomnak a müvelője volt és elsősorban történeti tárgyú munkáival tette ismertté nevét honfitársai között. Ugyanakkor Pavle is, amint ezt alábbi levelei igazolják, rendkívül széles történeti ismeretekkel rendelkezett. A fentieket tekintetbe véve tehát nem nélkülöz minden alapot az a feltételezés, hogy Jovan Stevan volt e régi barát, akit Hankoviccsal oly váratlanul összehozott 1848 őszén a háború vihara. Persze, minderre kielégítő választ csak a jugoszláviai történészek tudnának nyújtani. A századával 1848. október 21-én Zsigmondfalván állomásozó Hankovics meglepetve értesült arról, hogy a szembenálló tomasováci szerb csapat egyik parancsnoka egy ifjúkori jóbarátja: Popovics Pál. Tollat fogott és a régi barátság jogán meleghangú levélben kérte őt: világosítsa fel, mi fáj a szerbeknek. így kezdődött az a levélváltás, amelynek során mindkettőjük őszintén kifejtette a miga álláspontját olyan célzattal, hogy meggyőzze a másikat annak az útnak az emberi szabadsággal, egyenlőséggel és igazsággal ellenkező voltáról, amelyre 'I'avle Popovióra lásd Bozóky Α.: i. m. 200.1., Jovan Stevan Popovidra pedig Szinnyei József: Magyar írók élete és munkli, Bpsst. 1908, XI. 16—17.1., Constant von Wurzbach: Biographisches Lexicon des Kaiserthums Oesterreich, Wien, 1872. XXIII. 112—113.1. és Thirn J.: i. m. I. 98.1.