Századok – 1958
Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88
II. JÓZSEF SAJTÓPOLITIKÁJA 107 határozza mega jozefinista cenzúra speciális jellegét, történeti helyét. Emellett az egyes cenzorok egyéni különbözősége még akkor is kevésbé, tűnik fontosnak, ha a kortársak ezt sokszor zavarónak érezhették. A rendszer a cenzúra államosításának elvére épült, s arra a szándékra, hogy az államosított cenzúraapparátust a jozefinista állam érdekeinek, feladatainak és célkitűzéseinek megfelelő módon irányítsák. * Π. József alapszabályaiban alig egy-két szóval érintette a politikai irodalom cenzúráját ; nem érezte magát arra indíttatva, hogy cenzorainak ezen a téren különösebb elővigyázatosságot ajánljon. Ez a körülmény egyáltalában nem szól amellett, mintha a kritika szabadságát csak azért engedélyezte volna, hogy a nyilvánosság útján gyakoroljon ellenőrzést hivatalnokai felett, különben pedig szigorú politikai cenzúrát kívánt volna bevezetni. Trónralépésekor még nem tartott felforgató célzatú politikai propagandától s nem is látta szükségesnek, hogy a nép politikai véleményének nyilvánítását megakadályozza. Ügy vélte, hogy ez számára nem lehet veszélyes : uralkodói jogát senki sem vonhatja kétségbe, politikája pedig a józan észnek annyira megfelel, hogy a szabad kritika csak hasznára válhatik. A politikai irodalommal szemben csak uralkodása vége; felé alkalmazott lényeges megszorításokat, amikor reformjai igen erős ellenállást váltottak ki. Első intézkedései, amelyekben a politikai irodalomról említés esik, még nem árulnak el aggályokat belpolitikai vonatkozásban. Először — adott esetből kifolyólag — az állam érdekeinek kifelé való védelmére gondolt. 1781. augusztus 11-én tudomására jutott, hogy az egyik bécsi hírlapban Galíciával foglalkozó cikk jelent meg, amely statisztikai adatokat közölt a legutóbbi népszámlálás alapján. Azonnal jegyzéket intézett a cseh—osztrák kancelláriához, szigorú vizsgálatot és az újság elkobozását követelve. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy ugyanazok az adatok már korábban is megjelentek a pozsonyi „Ungarisches Magazin" c. folyóiratban s mindkét lapnak Büsching „Berliner Wochenschrift·"-je volt a forrása. A statisztikai adatokat tehát egy külföldi folyóiratból vette át a belföldi sajtó, a bécsi cenzúra engedélyével. így a kiadók megmenekültek a felelősségre vonástól, a császár azonban a jövőre nézve elrendelte, hogy a cenzúra az állam belső erőit feltáró adatok közlését, ne engedélyezze. Rendelete a cenzúrabizottságban kínos megütközést keltett, hiszen a kérdéses cikkre az adta meg az ,.admit -titur"-t. A bizottság elnöke, Chotek gróf október 26-i felterjesztésében védelmébe vette a bizottság eljárását. Kifejtette, hogy a XVIII. században ilyen adatokat nem lehet eltitkolni s a külföld „ismeretes politikai számítások útján" amúgy is rájön az eredményre. Az udvari kancellária hasonló esetekben mégis elővigyázatosságot és megfontolást javasolt s ennek alapján a császár november 11-én elrendelte, hogy ezentúl az állam erőit érintő s a beligazgatással, pénzügyekkel vagy politikával részletesen foglalkozó iratok engedélyezése előtt ki kell kérni az illetékes udvari hatóság véleményét.40 Chotek nem hagyta annyiban a dolgot, hanem 1782. január 7-i felterjesztésében kifejtette, hogy ily módon annyi cenzúrahivatalt állítanának fel, ahány udvari hatóság létezik, minthogy szorosan véve alig van olyan tárgy, ami ne tartoznék valamelyik udvari hatóság ügykörébe. Eléggé ismeretes «A. T. 1781 : 2591.
