Századok – 1958
Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88
96 SASHEGYJ OSZK Alt rítást eredményez, a revizori fizetéseket viszonylag magasabban lehetne megszabni, hogy e feladatok elvégzésére alkalmas egyéneket nyerjenek meg. Az udvari kancellária javaslata ebben a kérdésben az volt, hogy szólítsák fel a tartományi kormányzatokat annak közlésére, milyen fizetéseket tartanak szükségesnek a revizorok számára. Az államtanácsban azonban Kressel úgy vélte, ez szerénytelen követelésekre vezetne ; ha a tartományi szervek szükségesnek találják az illetmények emelését, majd maguktól tesznek erre javaslatot. Ez megfelelt a császár takarékossági terveinek s így a resolutio e pontban eltért a kancellária javaslatától. A cenzúrabizottság második megjegyzése az volt, hogy a revizorok számára az ügyvitel érdekében feltétlenül a vámházban vagy annak közelében kell hivatali helyiséget biztosítani. A kancellária ezzel kapcsolatban azt javasolta, kérjenek jelentést a revizori hivatalok számára alkalmas helyiségekről. Harmadszor a cenzúrahivatal magasabb elbírálás alá bocsátotta a kérdést, mely alapba folyjanak be a tiltott könyvek becsempészőire rótt büntetéspénzek. A kancellária úgy vélte, e bevétellel a kamarai alapot kellene növelni, minthogy a cenzúra intézménye amúgy is kiadásokat okoz a kamarának. A bizottság továbbá azt javasolta, utasítsák a vámhivatalokat, hogy az utasokat csak alapos gyanú esetén küldjék a revizori hivatalba. A bizottság szerint a rendőrség feladata a könyvkereskedők megsegítése engedély nélküli könyvárusokkal szemben és jelentéstétel botrányos metszetek kifüggesztése esetén. A kancellária e pontban egy véleményen volt a bizottsággal és azt ajánlotta, hogy a vámszemélyzet legyen a revizorok segítségére szolgálatuk teljesítésében. A rendőrségnek azonban csak akkor legyen joga közbelépni, ha az utas ellenszegül a revizorok által történő felülvizsgálatnak. A bizottság azt is szükségesnek tartotta, hogy egyes könyveket mindjárt mentesítsen a rájuk nehezedő tilalomtól. Minthogy a tiltott könyvek új katalógusának összeállítása hosszabb időt igényel, azt javasolta, hogy egyelőre csak az új instrukciót közöljék az országos hatóságokkal, azzal a megjegyzéssel, hogy további rendelkezésig az addig „ad remittendum" ítélt könyvek tilosak, az „erga schedam", „continuantibus" és „acatholicis" kiadhatók viszont ezentúl korlátozás nélkül adhatók át a szabadforgalomnak. Néhány különösen fontos mű sorsáról haladék nélkül kívánt intézkedni. Eddig — legfelsőbb parancsra —· tilos volt pro és contra a jezsuitákról írni, most a mellettük és ellenük szóló iratok szerinte szabadon engedendők. Hasonlóképpen engedélyezni kellene Hontheim (Febronius) „Visszavonásának", Kollár ,,De potestate legislatoria" c. művének, Riegger egyházjoga Martini-féle compediumának és Stöger „Introductio in históriám ecclesiasticam novi testamenti" c. munkájának terjesztését. Az ún. elysiumi beszélgetések és a szabadkőműves iratok közül — amelyek éppúgy, mint a jezsuitákról szólók, de genere el voltak tiltva — sokban egészséges morál van, s ezért szerinte ezeket egyenként kell megvizsgálni, s amelyek nem károsak, engedélyezni. A de genere-tilalmak jellemzőek a Mária Terézia-kori cenzúrára : kényesebb témákról egyáltalában nem volt szabad írni. Amikor Hontheim trieri püspököt Róma 1779-ben tanainak visszavonására kényszerítette, Kaunitz Mária Teréziához intézett felterjesztésében kifejtette, hogy a visszavont s a pápa által elátkozott tanok éppen azok, amelyeket az ausztriai birodalom valamennyi egyletemén nyilvánosan tanítanak, s amelyeket a római kurialistákat és híveiket kivéve minden értelmes katolikus ember igaznak tart.
