Századok – 1958

Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88

IL. JÖZSEF SAJTÓPOLITIKÁJA 93 Ezek mind cenzúra alá adandók (5. §). Azt jelentette ez, hogy a politikailag indifferens tudományos munkáknak cenzúra-mentességet nyújt, de vizsgálat alá rendeli mindazokat, amelyek tudományos szempontból károsak lehettek (kuruzslás, alkímia), s azokat, amelyek politikai veszélyeket idézhettek elő (egyházjog, közjog). Az olyan államügyeket érintő iratok, amelyek külföldi udvarokról botrányos dolgokat tartalmaznak, az államkancelláriának küldendők meg véleményezés végett (6. §). A következőkben a császár megszabja, mely könyvek tartoznak a cenzúra ellenőrzése és hatalma alá. Mindenekelőtt véget akart vetni annak a gyakorlatnak, hogy „minden utasnak, minden belföldinek, aki csak vidéki birtokáról a városba igyekszik, átkutassák utiládáit és ágyaszsákját olyan könyvek után, amelyeket elégethetnek, vagy ha ismeretlenek, cenzúra alá adhatnak s így hetekig, sőt hónapokig visszatarthassák bárkinek a tulajdonát, amíg a könyveket átolvassák, felőlük referátumok és resolutiok készülnek, s végül is esetleg megsemmisítsék azokat, vagy az idegent vagy könyvkereskedőt könyvei visszaküldésére kényszerítsék". A császár szerint mindez méltánytalan és célszerűtlen. Szerinte egyetlen esetben kellene magánostól tiltott könyvet elvenni : akkor, ha több példány van nála, s gyanítani lehet, hogy ezeket terjesztés végett hozza be az országba. Az ilyen eseteket közönséges vámkihágásként kellene elbírálni (7. §). Cenzúra alá tehát csak a nyilvános eladásra szánt könyvek esnek (8. §). A rendőrségnek pedig az a feladata, hogy felügyeljen a „titkos könyvügynökökre", akiknek tevékenységét megakadályozni a könyvkereskedőknek is érdekében áll (9. §). Az udvari bizottságnak át kell néznie az eddig érvényben volt catalogue librorum prohibitorum-ot s abból törölnie mindazokat a műveket, amelyek az új elvek alapján többé el nem tiltandók. Az eddig korlátozva engedélyezett könyveket teljesen szabadon kell engedni ; a jövőben egyáltalában ne alkalmazzanak olyan megkülönböztetéseket, mint „erga schedam" vagy „continuantibus". Kifejezetten vallás- és államellenes könyveket ezután is csak tudósoknak adjanak ki „erga schedam" és bizonyos könyvtáraknak, „szennyes iratok azonban semmiképpen sem értendők ide, hiszen úgyis csak az lesz tiltva, ami mindenki számára helytelen és hasznavehetetlen" (10. §). A császár úgy véli, hogy a jövőben az udvari cenzúrabizottságnak az új szabályok folytán az eddiginél sokkal kevesebb lesz a munkája s így könnyűszerrel átveheti a feloszlatandó bizottságok ügykörét is. A hirdetményeket, újságokat, imakönyveket s más ehhez hasonló kéziratokat az országos hatóságok maguk cenzúráztassák egyik kebelbeli hivatalnokukkal. Ennek a feladata az ilyen kéziratokat röviden átvizsgálni és rájuk az „imprimatur"-t megadni. Minden jelentősebb munkát azonban, s azokat a műveket, amelyek „a tudományra, tanulásra és vallásra lényeges befolyással bírnak", a bécsi bizottság cenzúrája alá kell bocsátani s mellékelni hozzá valamely tudós bizonyítványát arról, hogy az illető munka „semmi olyat nem tartalmaz, ami a vallással, jó erkölccsel és az országos törvényekkel ellenkeznék, s ehhez képest megfelel a józan észnek". Az országos hatóságok cenzúraügyekben hozott döntéseivel szemben mindenkinek szabadságában álljon a bécsi cenzúrához fellebbeznie. Ami a színdarabokat illeti, „minthogy azok az erkölcsökre oly nagy befolyással bírnak", minden színházban csak a bécsi cenzúra által engedélyezett színdarab adható elő (11. §).