Századok – 1958

Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88

92 SASHEGYJ OSZK Alt amelyek a maguk területén a cenzúrát gyakorolták, egyáltalában nem voltak képesek távoltartani a „rossz" könyveket. Továbbá — úgy gondolták — az egyöntetűség hiánya több szempontból káros, nemcsak a könyvkereskedelmet akadályozza, hanem a „megtisztított" irodalomnak is hátrányára van, az idegenekben pedig rossz benyomást kelt. A császár ehhez az aktához egy iratot mellékelt, s azután az egészet mégegyszer köröztette az államtanácsosok között. Az irat az ő „alapszabályait" tartalmazta, a cenzúra jövőbeni berendezkedését illetően.11 A császár az alapszabályokban elismeri, hogy nehéz a könyveket egységes szempontok szerint cenzúrázni, mert az emberek nézetei olyannyira különbözők, hogy kiki mást ítél meg veszélyesnek, illetve veszélytelennek, s máshol vonja meg a túlzott és az elégtelen óvatosság közötti határt. Ezért a német és magyar „örökös tartományokban" egyetlen testületre kívánja bízni a könyvvizsgálatot (1. §). Ezután azt a kérdést mérlegeli, „vajon nagyobb hiba-e, ha olyan könyveket csempésznek be külföldről, amelyeket el kellene tiltani, mintha a legnagyobb szigorral sok jónak is útját állják és kellemetlen kényszerrendszabályokat alkalmaznak ..." A helyes elv szerinte : „ha szigort alkalmaznak mindaz ellen, ami képtelen trágárságokat tartalmaz, s amiből tanúiság és okulás sohasem meríthető, de annál elnézőbbek minden tudományos ismereteket és tisztességes elveket tartalmazó munka iránt, mert amazokat csak a nagy tömeg és a gyönge jelleműek olvassák, míg emezek csak a pallérozottabb fejű, szilárdabb jellemű emberek kezébe kerülnek". Kimondja : a katolikus és általában a keresztény vallást „rendszeresen támadó" vagy általában a vallást „nyilvánosan gúny és nevetség tárgyává tevő munkák" semmiesetre sem tűrhetők meg. De a protestánsokat a vallásuk gyakorlásához szükséges könyvektől nem szabad megfosztani. Azokban a tartományokban, amelyekben a protestáns vallást nem tűrik meg, protestáns bibliák és vallási iratok szabadon nem árusíthatók, csak írásbeli engedély ellenében (erga schedam) adhatók ki az ott tartózkodó protestánsok kezébe. Magyarországon és Sziléziában azonban, ahol a protestáns vallás elterjedt, megengedhető könyvkereskedői forgalomba adásuk, csupán elővigyázatossági rendszabályokra van szükség annak megakadályozására, hogy ilyen könyveket más tartományokba becsempésszenek (2. §). A következő pontban a császár megengedi a kritika általános szabadságát. A bírálat — hacsak nem becsmérlő — „az ország fejedelmétől az utolsó alattvalóig bárkit érhet, főként, ha a szerző nevét kinyomatja és ezáltal jótáll a dolog valódiságáért. . ." (3. §). Egész művek, időszaki iratok — ha egyébként hasznosak — egyes botrányos kifejezéseik miatt nem tilthatók el. Ha mégis szükségessé válnék valamely folyóirat egyik számának betiltása, az előfizetőktől ne vonják el ezt a számot, csak abban az esetben, ha „különösen botrányos dolgokat tartalmaz a vallás, az erkölcs vagy az állam és a fejedelem ellen" (4. §). A jogi, orvosi, katonai és általában a tisztán tudományos és a szabad művészetekkel foglalkozó műveket a császár minden felülvizsgálat nélkül szabadon kívánta bocsátani, kivéve azokat a könyveket, amelyek megtévesztő cím alatt, „veszedelmes és tűrhetetlen" állításokat tartalmaznak és a vásári i t-iált ók, kuruzslók és alkimisták füzeteit, s az egyházjogi és közjogi munkákat. 11 „Grund-Regeln zur Bestimmung einer ordentlichen künftigen Bücher Censur. Kiadta többek között Gnau : i. m. 256. kk. 1.