Századok – 1958

Tanulmányok - Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája 88

II. JÓZSEF SAJTÓPOLITIKÁJA 89 jogát is felségjognak nyilvánította. Ez általában a rendek, különösen azonban a katolikus egyház heves ellenkezését vonta maga után, hiszen az utóbbi — főként a tridenti zsinat óta — a cenzúra gyakorlására magát tekintette hivatottnak. Bécsben, ahol akkoriban a könyveket a jezsuiták cenzúrázták, Mária Terézia kivette a kezükből ezt a hatalmat s egy udvari bizottságra bízta, amelyben azonban a jezsuiták is képviselve voltak. A bizottságban súlyos összeütközésekre került sor a jezsuiták és a reformkatolicizmus hívei között s hol az egyik, hol a másik párt győzedelmeskedett. Mária Terézia Montesquieu L'esprit des lois c. művét 1750-ben a jezsuiták javaslatára indexre tette, 1752-ben ugyanezt a művet a haladóak kívánságára engedélyezte. A következő évtől kezdve a jezsuiták befolyása ismét megnövekedett a bizottságban, s csak az után csappant meg, hogy 1759-ben a haladó katolikus irányzat egyik lejelentősebb képviselője, Gottfried van Swieten került az elnöki székbe. Van Swietennek 1764-ben sikerült az utolsó jezsuitát eltávolítania a bizottságból. A kormányzaton belül azonban továbbra is az új irányzat ellen működtek olyan erők, amelyekkel nehezen tudott megbirkózni, s az uralkodónő sokszor azok oldalára hajlott.2 Van Swieten 1771-ben kivált a bizottságból s ettől kezdve a konzervatív erők igyekeztek a hatvanas években előretört reformkatolicizmust ismét visszaszorítani. Amikor II. József trónra lépett, gróf Clary-Alclringen Lipót volt a bécsi udvari cenzúrabizottság elnöke, all ülnök közül 5 katolikus egyházi férfiú, 6 pedig világi hivatalnok. Ennek a bizottságnak a működését Schlözer egyik ausztriai tudósítója úgy jellemezte, hogy amióta Clary az elnök, száz jó könyv közül alig húszat enged szabadon, a többit eltiltja.3 Schlözer hírlapjának azt a füzetét, amelyben e tudósítás megjelent, Ausztriában nem engedték nyilvánosan árusítani. A birodalom egyes országaiban a cenzúra terén még kedvezőtlenebb volt a helyzet, mint a központban. Prágában a bécsihez hasonló cenzúrabizottság működött, s ennek olyan kiváló tagjai voltak, mint Κ. II. Seibt, az egyetem felvilágosodott tanára, vagy a szabadkőműves F. K. Hägelin. Hogy azonban ellenfeleik milyen hatalmasak voltak, azt a Seibt ellen 1779-ben megindított hivatalos vizsgálat is megmutatta. Seihtet azzal vádolták, hogy a tiltott müveket egyetemi előadásaiban propagálja s emiatt az ilyen könyvek Prágában igen elterjedtek. A vizsgálóbizottság átkutatta az ottani könyvkereskedéseket, sőt az egyetemi hallgatók magánkönyvtárait is, és elkobzott minden tiltott és gyanús könyvet, mindenekelőtt Voltaire és Rousseau munkáit. A Seibt és bírái között kifejlődött hosszas vitáknak Mária Terézia 1780-ban vetett véget, s ettől kezdve Seibt ismét megjelent a cenzúrabizottság ülésein, amelyeken a vizsgálat ideje alatt nem vehetett részt.4 Lombardia viszonylatában a császári és pápai udvar között heves küzdelmekre került sor a hatvanas évek második felében, amikor Kaunitz államkancellár ott is a bécsihez hasonló állami cenzúrakollégiumot akart felállítani. A római kúria a milánói inkvizíció kezében kívánta meghagyni a 2 August Fournier: Gerard van Swieten als Censor. Wien, 1877 és Eduard Winter: Der Josephinismus und seine Geschichte. Brünn—Wien, 1943. 41. kk. 1. 3 B. L. Schlözer: Briefwechsel meist historischen und politischen Inhalts. 1779. IV. rész, XXV. füzet 62. 1. 4 Winter: i. m. 97. kk. 1.