Századok – 1958

Tanulmányok - Nemes Dezső: Az első magyar szocialista forradalom 1

AZ ELSŐ MAGYAR SZOCIALISTA FOK RAJIALOM 9 azt, nem tudta ; de hogy jönni fog, azt tudta, mert akarta és érezte, hogy ez a történelem parancsa lesz! * 1945-ben új korszak köszöntött a magyar népre. A munkásosztály vezetésével népi hatalom született, mely kivezette a nemzetet abból a szörnyű katasztrófából, amelybe a fasizmus döntötte. A munkásosztály uralkodó osztállyá szerveződve rövid idő alatt ismét győzelemre vitte a szocialista forradalmat. Ehhez nagy morális és politikai erőt adott az 1919-es Tanácsköztársaság hősi hagyománya is, amelynek emléke kitörölhetetlenül éli a munkások és szegényparasztok szívében. Az első magyar szocialista forradalom hagyományait azonban az elmúlt évtizedben mégsem ápoltuk eléggé, harci tapasztalatait kevéssé tanulmányoztuk s ezért nem is hasznosíthattuk kellőképpen. Ennek a következménye az, hogy népünk és különösen ifjúságunk szocialista nevelésében az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság emléke és tanulsága távolról sem töltötte be azt a szerepet, amelyet betölthetne és kell is, hogy betöltsön. A Tanácsköztársaság a felszabadulás előtti magyar történelem legnagyobb eseménye : társadalmi és nemzeti fejlődésünk legmagasabb foka. És ezt távolról sem tudatosítottuk kellőképpen. Természetesen bizonyos alapvető tanulságokat az 1919-es tapasztalatokhói pártunk levont és a széles körben el is terjesztette. Ilyen mindenekelőtt a Tanácsköztársaság két fő hibájának, a két párt egyesülésénél elkövetett hibának és a parasztkérdésben elkövetett hibának a tanulsága. Ezek negatív tapasztalatok, amelyeknek tudatosításával és felhasználásával elkerültük e hibák megismétlését. 1948-ban alapjában véve helyes módon hajtottuk végre a két munkáspárt erőinek teljes egyesítését, az egyesülést — a revizionisták kizárásával. Pártunk vezetésében azonban az 1919-es pártegyesülés hibájától való félelem a 19-es egyesülés pozitív vonásainak lebecsülésével, a volt baloldali szocialisták kommunista fejlődésének figyelmen kívül hagyásával, az 1948-ban velünk egyesült szocialista harcostársakkal szembeni nagyfokú bizalmatlansággal párosult. A személyi kultusz bénító légkörében ez különösen elburjánzott és a politikai irányvonal szektás torzulásának egyik forrása lett. Csak ezt az egy példát említem meg annak a megvilágítására, hogy mennyire elégtelen volt a 19-es Tanácsköztársaság tapasztalatainak tanulmányozása és hasznosítása és milyen káros volt ennek az elhanyagolása. Bizonyos tekintetben az ellenség, az ellenforradalmárok, a nyugati imperialisták jobban hasznosították a maguk számára a tapasztalatokat ; természetesen az ellenforradalmi aknamunka tapasztalatait. Mindenekelőtt azt, hogy a nyílt ellenforradalmi lázadás, amely azonnal a munkáshatalom megdöntésének a jelszavát írja a zászlajára — nem ígért sok sikert. Viszont a revizionista aknamunka, amely a kapitalista restauráció erőit „demokratikus" sőt „szocialista" jelszavak hangoztatásával segíti, s a proletárhatalom erőit először belülről bomlasztja fel, s csak azután áll ki nyíltan a tőkés rendszer visszaállítása mellett — ez ígér az ellenforradalomnak nagyobb sikert. Ez vált a Tanácsköztársaság idején, különösen 1919 júniusában és júliusában az ellenforradalmi aknamunka fő módszerévé és ez nyújtotta az imperialistáknak a legnagyobb segítséget. Ezt a módszert választották az imperialisták fő módszerként az 1956-os ellenforradalom előkészítése és kirobbantása során is.