Századok – 1958
Tanulmányok - Nemes Dezső: Az első magyar szocialista forradalom 1
10 Ν Ε MES DEZSŐ Tudjuk természetesen, hogy hiába választottak volna az imperialisták bármilyen módszert, ha a régi vezetés rendkívül súlyos hibái nem teremtettek volna lehetőséget az ellenforradalmi aknamunka széleskörű kibontakozása számára. Ha a Rákosi-féle vezetés képes lett volna a hibákat időben, huzavona és felemásság nélkül őszintén kijavítani, ha képes lett volna arra, hogy az elvtelen kompromisszumok és adminisztratív rendszabályok kombinálása helyett megfelelő eszmei harcban zúzza szét a támadó revizionizmust, ha a szükséges adminisztratív rendszabályokat is a ténylegesen elkövetett hibák bátor kijavításával és a kellő erejű eszmei harccal kapcsolták volna össze, — akkor az imperialisták és hazai szövetségeseik el sem juthattak volna az ellenforradalmi kísérletig. Az ellenforradalmi kísérlet persze így is csődöt mondott. Az imperialisták is csak egy részét vonták le azoknak a tanulságoknak, amik az 1919-es tapasztalatokból adódtak. Az 1919-es tapasztalat azt mutatta, hogy az ellenforradalmi összeesküvés, ha ki is váltott fegyveres lázadásokat, nem tudott győzni az imperialisták nagy erejű katonai beavatkozása nélkül. Bármilyen gondosan is szervezték meg az 1956-os ellenforradalmi összeesküvést, mit sem tudtak tenni az ellen, hogy a világhelyzet 1919 óta gyökeresen megváltozott és már nem tudhatták nagyerejű katonai beavatkozással nyeregbe segíteni az ellenforradalmat. Viszont a magyar proletariátus, amikor a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásával megindította forradalmi ellentámadását az ellenforradalom szétveréséért és megsemmisítéséért, kérhetett és kaphatott testvéri segítséget a Szovjetuniótól ; ez a segítség egyrészt lehetetlenné tette, hogy imperialista csapatok betörjenek az országba, másrészt rendkívül meggyorsította az ellenforradalmi erők hevenyészett fegyveres alakulatainak a szétverését. Az imperialisták kétszeresen is elszámították magukat. Egyrészt nem várták, hogy a magyar proletariátus forradalmi központja oly gyorsan újjászerveződik és képes lesz a forradalmi erőket oly gyorsan talpraállítani és harcbavezetni. Másrészt azt remélték, hogy a magyar ellenforradalom tovább terjed a szomszédos népi demokratikus országokba. Ehelyett a szomszédos testvéri országokban a munkáshatalom ébersége és harckészsége megnövekedett s az ellenforradalmi elemek moccanni sem mertek. Viszont ellenállhatatlan és legyőzhetetlen erőként jelentkezett a proletárinternacionalizmus ereje, amely 1919-ben még nem volt elég a Magyar Tanácsköztársaság megmentéséhez, de ma már Berlintől Sanghaig, s Leningrádtól Hanoi-ig közel 1 milliárd főt kitevő felszabadult népek nagy családját egybekovácsoló erő. S a szocialista Magyarország — az 1919-es Tanácsköztársaság örököse és folytatója — a legyőzhetetlenné vált szocialista tábor megbecsült és a népek barátságával övezett országa lett és az is marad mindörökké. Az amerikai és egyéb imperialisták rágalomhadjáratot folytatnak hazánk ellen. Ez persze nem újdonság. Nincs olyan szocialista ország, amelyre a nemzetközi reakció ne szórná szitkait. Rágalmazzák a függetlenségükért küzdő antiimperialista polgári országokat is, amelyek lerázzák magukról az imperialista igát. Természetes, hogy az imperialisták minden szocialista országot születése percétől fogva szidalmaznak. Félnek a kommunizmus eszméinek térhódításától. Félnek „saját" munkásosztályuk forradalmi felszabadulási küzdelmének fejlődésétől, félnek a népek békeakaratától, egyre hatalmasabb békemozgalmától, amely — a szocialista országok erejével együtt — lefoghatja a háború megszállottjainak bűnös kezét. Az imperialista tábor és a
