Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

906 KRÓNIKA erejüket. Elméleti jelentőségű kérdésre, a földjáradék mozgása problémájának nem kielégítő megoldására hívta fel a figyelmet Pacli Zsigmond Pál opponens. ,,A legfőbb kifogásunk a politikai gazdaságtani elemzés néhány vonatkozását illeti s abban a benyomásunkban foglalható össze, hogy a szerző komoly gondot fordított a marxista politikai gazdaságtannak az agrárválságról szóló tanításai elsajátítására és konkrét alkalmazására ; de még nem dolgozta fel eléggé a politikai gazdaságtannak általában a tőkés mezőgazdaságra vonatkozó elméletét, illetőleg ennek alapját, a földjáradék elméletet." A disszertáció szerzője ugyan a marxi földjáradékelmólet szabatosan meghatározott fogalmaival (termelési költség, átlagprofit, termelési ár stb.) dolgozik, ,,. . . azonban nem eléggé precízen ós következetesen — ami nemcsak terminológiai pontatlanságra vezet (ilyeneket ez alkalommal nem is tennénk szóvá), hanem többé-kevésbé jelentős hibákra, magának az agrárválságnak gazdasági elemzésében" — mondotta Pach Zsigmond Pál. Pach elsősorban a disszertációnak azt a megállapítását tette bírálat tárgyává, mely szerint a válság időszakában ,,. .. a túltermelés idején a gabona árát a legjobb megművelt földön, a legalacsonyabb termelési költséggel folytatott termelés feltételei szabták meg". Az opponens megállapította, hogy ez a feltevés téves. ,,A tengerentúli gabonatermelés megnövekedése és tömeges európai megjelenése által előidézett viszonylagos túltermelés idején . . . — s éppen ez a válság egyik fő mozzanata — számos olyan föld Európa országaiban, amelynek termékére eladdig szükség volt a kereslet kielégítésére, kiesett a konkurrenciából, következésképpen elvesztette árszabályozó funkcióját s átadta ezt a funkciót a nála jobb, de a konkurrenciában maradt földek között legrosszabb földeknek. A szóbanforgó törvényszerűség (ti., hogy a gabona árát a legkedvezőtlenebb termelés feltételei szabják meg) tehát továbbra is érvényesül, sőt most mutatkozik meg hatása a maga teljességében." Kritikával illette az opponens a disszertációt azért is, mert a földjáradék válság alatti süllyedésének problémáját a szerző alig tárgyalja. Ennek okát abban látta, hogy v Sándor Pál ,,. . .egyoldalúan a termelési költségek kérdésére függeszti tekintetét s a vizsgálat során szem elől téveszti, hogy a válság előtti magas európai, illetőleg magyarországi terményálaknak csak egyik eleme volt a termelési költség, másik eleme pedig a magasra duzzadt földjáradék". „Abból pedig, hogy a szerző jóval nagyobb fontosságot tulajdonít az európai, illetőleg magyarországi gabonatermelés magas önköltségének, mint az Európában, illetőleg Magyarországon magasra duzzadt földjáradéknak a válság előtt, közvetlenül következik, hogy nem tulajdonít kellő fontosságot a földjáradék süllyedésének a válság alatt," Ez okozza azt, hogy a disszertáció elfogadja azokat az egykori megállapításokat ós statisztikai kimutatásokat, melyek szerint „a 80-as években s a 90-es évek nagy részében a hazai gabona értékesítése igen sokszor a termelési költségek szintjén alul történt", holott ez azt jelentené, hogy „... a magyar földbirtokosok ós bérlők csaknem két évtizeden keresztül nemcsak hogy földjáradékra, illetőleg profitra nem tettek szert, hanem még termelési költségeiket sem hozták be, tehát hosszú időn keresztül úgyszólván csak veszteséget »halmoztak fel«. Ez azonban ellentmond a tényeknek, ellentmond annak a képnek, melyet maga a szerző rajzol az agrárválságból való kilábolásról." Itt lényegében arról van szó, állapította meg I'ach, hogy az egykorú szerzők, elsősorban az agráriusok érdekeit képviselvén, a földjáradékot és az átlagprofitot is a „termelési költségek" kategóriájába számították be, s „veszteséges termelésről" beszéltek minden olyan esetben, amikor az eladási ár nem biztosította a termelési költségeken felül az addig élvezett magas földjáradékot is. ..IIa tehát előbb arra utaltunk — mondotta —, hogy a szerzőnek ajánlatos kiegészítő kutatásokat végezni a földjáradék válság alatti süllyedésére vonatkozólag, akkor most rámutathatunk : a szerzőnek már eddigi anyaga gondosabb elemzése alapján is módja lett volna olyan tényeket meglátnia, amelyek a földjáradék süllyedésére utalnak, mert hiszen elsősorban éppen erről van szó akkor, amikor agráriusaink »veszteséges termelésről« siránkoznak." A magas termelési költségeknek a disszertációban történt túlzott előtérbe állításával kapcsolatban tért ki Pach opponensi véleményében a termelési költségeknek a ledolgozás]' rendszer továbbélő formáival való összefüggésére is. Megállapította, hogy Sándor Pál helyesen mutat rá arra,hogy „. . .a magyar mezőgazdaság félfeudális elmaradottsága súlyosbította az agrárválság hatását, amennyiben szűkítette a belső piacot, s a ledolgozás, a részesművelós különböző formái szükségképpen silány minőségű munkát, alacsony munkatermelékenységet, alacsony termésátlagokat jelentettek". De megállapította azt is, hogy ezen az alapon nem lehet azt állítani, hogy ,,. . . a féljobbágyi munkaformák számottevő alkalmazása jelentős mértékben közrejátszott abban, hogy a magyar földbirtok termelése nagyon drága volt, hogy termelési költségei igen magasak voltak — ahogy ez a gondolat úgyszólván végigvonul a disszertáció idevonatkozó fejezetén".